5.fejezet

A holnapi napra való tekintettel nem kaptam büntetést, de a boszorkány azért megígérte, hogy ha én itt maradok, már pedig itt fogok maradni, akkor bizony megkapom méltó büntetésem. Jelenleg épp takarodóhoz készülődtünk már, a legtöbben izgatottak voltak az örökbefogadás miatt. Ugyan is a legtöbb pár csecsemőt, vagy még nagyon kicsi gyereket szeretne. Ritka az ehhez hasonló eset. Mindenki szépen fésülgette a haját, s próbálgatták, hogy mosolyogjanak minél elbűvölőbben.

- Te nem is izgulsz Bella?-kérdezte meg Sophia. Sophia már 2 éves korától itt van. A szüleinek nem volt elég pénzük, hogy felneveljék, ezért bedugták ide. Nem is ismerhette a szüleit. Bármennyire is hihetetlen, én sem emlékszem rájuk. Néha bevillan egy egy emlék, bár azok inkább hangok, vagy csupán illatok. Mikor álmodom sokszor érzem a napfény illatát. De a személy, akihez tartozik feledésbe merült. Érzem, hogy találkoztam már vele, de nem emlékszem rá. S mintha egy belső hang azt súgná, hogy felejtsem el.

- Bella itt vagy?-rázott meg Sophia. 

- Bocs, kicsit elkalandoztam.-mosolyogtam rá, Ő volt az egyetlen lány, akivel jól kijöttem. A többiek mindig különcnek tartottak, ezért nem barátkoztak velem, de ez engem nem is zavart igazán. Sosem szerettem volna, hogy körül rajongjanak. -Mit is kérdeztél az előbb?-teljesen kiment a fejemből a kérdése.

- Nagyon szétszórt vagy.-jelentette ki.-Egyébként azt kérdeztem várod e már a holnapi napot.

- Én aztán nem. Nem igazán érdekel ez a dolog.-vallottam be, mire szemei kikerekedtek.

- Bella téged a fejedre ejtettek. Van róla fogalmad, milyen ritka az ilyen eset?-pattogott, mint egy bolha.

- Nyugi van, nem kell túl kombinálni, nem érdekel és kész.-mondtam.

- Tőlem. De most már ideje lefeküdnünk, mielőtt leszúrnának minket.-végül bebújt a mellettem levő ágyba.

Az álom most egész hamar elnyomott. Nem azzal töltöttem másfél órát, hogy a hepe hupás ágyon próbáltam elhelyezkedni, így az álom is hamarabb jött. Álmomban egy kis szobában voltam. nem láttam semmit, túl sötét volt. Majd valakik kiabálni kezdtek. Én még mindig csak a szobában ültem, és vártam, hogy véget érjen. Igen határozottan arra vártam. 

Zihálva ültem fel az ágyamban, éreztem, hogy egy régi emlékem mutatkozik meg ilyen formában, de én nem akarok rájuk emlékezni. Nem akarom tudni, mi történt. Két térdemet a mellkasomhoz húztam, s ringatni kezdtem magam. A könnyeim ismét kicsordultak a szememből, pedig megfogadta, hogy soha többet nem fogok sírni. Nem is sírtam, legalább is a többiek előtt soha. De ahogy becsuktam a szemem ismét hallottam a hangokat, azokat, amik annyira megijesztettek. Mintha az életem rosszra fordulása itt indult volna el. 

Odakint már pirkadt, a nap első sugarai lassan bevilágítottak az ablakon. Gyönyörű volt. De ahogy a napra néztem, egy újabb emlék villant be, vagyis az illat. Annyira közel érzem magamhoz, mégis rettentő távol.

Edward:

Már három év telt el azóta, hogy nem láttam. Vajon hogy van? Az árvaházban van még, vagy már örökbefogadták? Én arra tippelnék, hogy biztos egy kedves családnál van, s boldogan játszadozik, iskolába jár. Pont úgy, mint a többi normális gyerek. Gesztenye barna szemei még most is előttem vannak, ahogy sóvárogva nyújtja felém kicsiny kezeit, hogy ne engedjem el, s bárcsak megtehettem volna. De nem csak engem érintett mélyen ez az egész. A család többi tagja is elég rossz állapotba került. De sajnos nem tehettünk mást. Próbáltam magam nyugtatni, hogy ez volt a legjobb döntés számára.

- Rá gondolsz igaz?-tette vállamra kezét Alice. - Olyan vagy mint egy zombi. Edward ez így nem mehet tovább.ű

- Tudom Alice, hidd el, hogy nagyon is jól tudom, de nem tudom elfelejteni. Minden nap látom magam előtt az arcát.-temettem kezeim közé az arcom.

- Egyikünknek sem megy a felejtés, örökké emlékszünk majd rá. Mindig itt lesz bent.- húgom rég nem dobogó szívemre rakta a kezét. Még egy darabig ültünk itt, aztán indulnunk kellett. Új helyre költözünk. Egy újabb esős kisváros. 

Bella:

Minden lánynak, akinek a nagyterembe kellett menni, kötelező volt ünneplőbe öltözni. Én már a gondolattól is viszolyogtam, de Tereza kényszerített rá. Majd kifésülte a hajamat. 

- Nekem most el kell intéznem valamit, de nemsokára lent találkozunk.-mondta, majd elindult kifelé.

- Hát persze.-mosolyogtam kedvesen.

- Nem tetszik nekem ez az ártatlan mosoly. Te készülsz valamire.-mutatott rám az ujjával. 

- Na de Tereza, hogy feltételezhetsz ilyet rólam?-még ártatlanabbul néztem, de azért a szám széle megremegett az elfojtott mosolytól. Tereza megrázta a fejét, majd most már tényleg elhagyta a szobát.

-Na akkor tűnés innen.- Teri szobája a földszinten volt, s az ablak a hátsó kertre nézett. . Nem lesz nehéz kiugrani rajta, majd elbújni egy nagy fa tövében. Senki sem fog itt keresni. Az óra már egy ideje ütötte a tíz órát, egyszer hallottam, ahogy Teri az én nevemet kiáltja, s azzal fenyegetőzik, hogy kitekeri a nyakam. De nekem eszem ágában sem volt oda menni. Majd ha vége lesz ennek az egész hajcihőnek, akkor visszamegyek. Ezért csak nem kaphatok büntetést. Én csak növelem a többiek nyerési esélyeit. 

-Oh..hogy az a..-morogtam, az én drága házi sárkányom egyenesen felém tartott, bár még láthatólag nem vett észre, mivel lelkesen magyarázott és mutogatott a mellette sétáló párnak.

-Jaj Istenem, csak ne vegyen észre. Kérlek.-tettem össze a kezem, mindhiába. Bár próbáltam minél jobban beleolvadni a környezetbe, hófehér bőröm túl feltűnő volt.

Mrs Dawidson ismét magyarázott, majd mind elindultak felém.

- Te meg mit keresel itt Isabella. A nagy teremben lenne a helyed a többiekkel.-most a behízelgő hangját használta, de én láttam, ahogy csikorgatja rám a fogait.  Hát borzongató egy látvány az egyszer biztos.

- Én csak, én..-megláttam magam mellett egy szép kis virágot, majd gyorsan leszakítottam. -Én csak virágot szerettem volna szedni a vendégeinknek.-mondtam, majd gyorsan a nő felé nyújtottam a vad virágot.

- Igazán kedves tőled.-mosolygott rám, s elvette a virágot. Egész kedvesnek tünt. 

- Szívesen-mosolyogtam én is vissza.

Nem is annyira szörnyű ez az egész, mint azt gondoltam. Együtt mentünk vissza a többiekhez. Mindannyian bemutatkoztunk, majd feleltünk a kérdésekre. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el együtt, s még az ebéd időt is velünk töltötték. Majd aztán elmentek Mrs Dawidson-nal, hogy megbeszéljék a döntésüket.

Remélem nem lett annyira szörnyű, s ismét kapok komikat.
puszi
Anita