14. fejezet

Sziasztok!


Itt van a 14. fejezet. Hát remélem, nem okozok csalódást, bár kétlem, hogy azt kapjátok, amire vártatok. Inkább pár miértre adok választ. Semmi össze melegedés..xd
Egyébként nagyon örülnék neki, ha ma kapnék tőletek jó sok komit..szülinapom van :)..*kicsit elpirul*
Nem azt kérem, hogy agyon dicsérjetek, az őszinte véleményetek érdekel.
 Bár 14 komi előtt semmi képen nem lesz friss....sajnálom, ha gonosz vagyok.
De azért remélem szerettek még egy picit. 
A bétázásért ezer hála Puszmó-nak. Látogassatok el hozzá, mert nagyon tehetséges. Komolyan, engem letaglózott a története, annyira tetszett.
Na de nem rizsázok tovább..irány olvasni :)
puszi
Anita

Bella:

- Bella?- Hallottam meg gyönyörű hangját mellőlem. Én még mindig az ablakon bámultam kifelé. S nem is akartam változtatni a helyzetemen.

- Volnál szíves figyelni rám egy kicsit, s abbahagyni ezt a gyerekes viselkedést?- kérdezte kicsit ingerülten. Na, jó lehet, hogy túlzásokba esem, s túl makacs vagyok..de akkor is.

Vannak olyan pillanatok, amikor mások fontosabbak, mint mi magunk. És ez egy határozottan olyan helyzet volt. De ezt az állapotot sem tarthattam fel örökké, így felé fordultam.

- Először is nem vagyok gyerekes. Másodszor pedig semmi kedvem olyan valakivel csevegni, aki kényszerített, hogy vele utazzam..- mormoltam, majd ismét az ablakon bámultam kifelé. A fák suhanása, hirtelen a legérdekesebb dologgá vált.

- Ó bocsásson meg kegyed, hogy voltam olyan merész, hogy aggódni mertem maga miatt. - Jaj de aranyos. Bella ezt most azonnal verd ki a fejedből. - Szidtam magam gondolatban. Inkább úgy döntöttem nem felelek neki, s hagyom még egy picit mérgelődni. 

- Mondd csak, mi változott egy nap alatt? Tegnap még olyan kedves voltál, s nyitott. Most meg, mint egy jégtömb. - Halkult el egészen a hangja. Nem bírtam tovább, ismét ránéztem.

- Én sajnálom. Én csak, nem is tudom mi ütött belém. Mint láttad nem igazán vagyok az a barátkozós fajta. Jól meg vagyok egyedül is. Mármint Carol-lal.- Próbáltam valami sületlenséget beadni neki. Persze látszott, hogy egy szavamat sem hitte el. Felhúzta az egyik szemöldökét, miközben fél szemmel engem vizslatott. Szemeivel, mintha azt sugallta volna, hogy most szeretné hallani az igazat is.

De mit mondhatnék neki? Hogy egy régen tett ígéret miatt, örökké távol kell tartanom magam tőle? 

- Bella, várj már meg. Nem szabadna ide jönnünk. - kiabált utánam Brittany, miközben én egyre mélyebbre hatoltam az erdőben. Valahogy vonzott engem az ismeretlensége, s a titokzatossága miatt. Így eszem ágában sem volt megállni.

- Bell,a én félek. Menjünk inkább haza. - karolt belém testvérem. Pedig szerintem semmi rémisztő sem volt ezen a helyen. A fák békésen öleltek körbe minket. S nem messze tőlünk egy folyó moraja hallatszott.

- Ne légy már ilyen. Csak hallgasd a természetet. Mondd, nem csodálatos?- Vigyorogtam r, mint a tejbe tök. - Csak keressük meg a folyót. Még az is lehet, hogy láthatunk őzikéket. - megfogtam a kezét, majd elkezdtem magam után húzni.

- Vagy majd megesz egy medve. - jobbnak láttam figyelmen kívül hagyni megjegyzését. A folyó, mintha egyre közelebb került volna, de még mindig nem találtuk meg. Az idő pedig egyre csak telt, s már jóval alkonyat után járhattunk. 

- Ez meg mi volt?- kapta ki Britt a kezét az enyém közül, majd ugrott egyet hátra.

- Csak a szél az Britt.- Próbáltam megnyugtatni, miközben tettem előre egy lépést. Ami igen rossz döntésnek bizonyult. A talaj egyszer csak kicsúszott a lábaim alól..s én zuhanni kezdtem. Hosszasan gurultam lefelé, miután nagy csobbanással estem bele a vízbe. A szél egyre inkább felerősödött, s általa a sodrás is könyörtelenné vált. Eszeveszettül kapálóztam, s sikítoztam. Már úgy éreztem, hogy mindennek vége. Vártam, hogy az életem leperegjen a szemeim előtt. 

- Bella! Fogd már meg ezt a nyamvadt botot. - Brittany hangjában nyoma sem volt már a félelemnek. Határozottan nyújtotta felém a menekülésemhez szükséges tárgyat. Hosszas küszködés után sikerült kihúznia a partra. 

- Figyelsz te rám egyáltalán?- Lebegtette meg Edward a kezét előttem. Annyira elmerültem az emlékben, hogy észre se vettem, hogy már a házunk előtt állunk. Britt megmentette az életem. Sokkal tartozom neki, s eddig még sosem tudtam viszonozni számára. Hisz azok a dolgok, amiket eddig kért, csupa őrültség volt. Igaz, hogy most már eltávolodtunk egymástól, de attól én még szeretem őt.

- Bocs, csak eszembe jutott valami. -ráztam meg ismét kicsit a fejem.

- És mégis mi? Ha nem vagyok túl kíváncsi. - Mosolygott rám. Miért kínzol ennyire?- emeltem a fejem az ég felé.

- Hát csak azon, hogyan is lettem asztmás. - feleltem könnyedén. Látszott rajta, hogy azt várja, hogy folytassam. - Még áltsuliban beleestem a folyóba és tüdőgyulladást kaptam. Aztán pedig kiderült, hogy ez lett a következménye. - Edward alig láthatóan megrázta a fejét, s egy különös fintorba torzult a szája.

- De nekem most már be kell mennem. -mondtam, s  már nyúltam is a kilincsért.

- Várj egy picit még, kérlek. - Nézett ismét mélyen a szemembe. Féltem, hogyha meghallgatom azt, amit mondani akar, már nem fogok tudni ellentmondani. Így kinyitottam az ajtót, s már ki is ugrottam. Még gyorsan elmorogtam egy köszönömöt az orrom alatt, majd beszaladtam a házba. Szerencsére, esés nélkül sikerült bejutnom. Miután bezártam az ajtót, végig csúsztam rajta, s leültem a földre.

- Hmm..úgy látom ez nem igazán jött össze. - Britt hangjától a  hideg futkosott a hátamon. Felé fordítottam a fejem. Ő most éppen az ablakon bámult kifelé, s az odakint várakozó Edward-ot nézte.

- Én csak..én sajnálom, de ..- Nem hagyta befejeznem a mondatot.

- Tudom mi történt. Macy egy tíz perce hívott, s mindenről értesített. - Nézett le rám mindent tudóan, majd ellépett az ablaktól. - Épp most értek ide érte. -Tájékoztatott engem is. S már hallani is lehetett, ahogy az autó kilövel az utcánkból. Sikeresen felkeltem az ajtóból, majd a konyha felé vettem az irányt. A gyomrom kétségbeesve kiáltott valami táplálékért. A hűtőből kivettem a szendvicshez szükséges dolgokat.

Miután kész lettem az összeállítással, leültem a pulthoz. Britt is csatlakozott hozzám, majd ellopta az egyik szendvicsemet.

- Mit szeretnél még Brittany. Megmondtam neki, hogy nem akarok vele barátkozni. Ennél többet már én sem tehetek. - néztem rá rosszallóan, s falatozni kezdtem.

- Dehogyis nem. Mert ha az "A" terv nem működött, akkor életbe lép a "B" terv.-Mosolygott ördögien. Vajon mire lehet képes, hogy megkapja azt, amit akar?

- Ugye a "B" tervedben én már nem szerepelek. - De miért is lenne nekem ekkora szerencsém?

- Hát az az igazság, hogy te leszel a kulcs mindenhez. - felelte.

Arcomat a kezeimbe temettem, s vártam, hogy elmondja mit talált már ki megint. Lábammal idegesítő dobolásba kezdtem, ezzel is arra próbáltam rámutatni, hogy végre elkezdhetné.

- Hallottam, hogy hamarosan részt kell vennetek egy meghallgatáson az iskolai színdarabhoz. Ami bár elég szánalmas, most mégis nagyon hasznos lesz számomra. - kezdett bele. A menők közt a színház egy cseppet sem volt elfogadható tevékenység.

- Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni. - mondtam.

- Jajj, pedig ez olyan egyértelmű. Én is elmegyek a maghallgatásra. Edward és én megkapjuk a főszerepet. Majd a próbák során magamba bolondítom. Akkor már nem fog tudni elmenekülni előlem.

- Ezzel mindössze csak egy probléma van. Britt te nem tudsz énekelni. - Húztam össze a szemöldököm, majd mindentudóan tekintettem rá.

- Ez azért fájt. De itt jössz te a képbe. Mert te igen.- Én még mindig értetlenül álltam a dolgok előtt. - Annyira értetlen tudsz lenni. Egyszerű. Míg én a színpadon tátogok, addig te a színfalak mögött énekelsz. Így olyan lesz, mintha én tenném. Legalábbis a computer Brian szerint ez lesz a dolog legkönnyebb része. - Húzta ki magát székén.

- De nekem is jelentkeznem kell. És nem gondolod, hogy feltűnő lesz, ha teljesen egyforma hanggal lépünk fel?- kérdeztem meg a nyilvánvalót.

- Nem-nem. Ugyan is te az én hangomat használod majd. - Remek. Leégetem magam az egész suli előtt miatta. - torzult grimaszba az arcom.

- Ugye megteszed értem?- kérdezett rá, s nagy kerek szemekkel vizslatott.

- Igen. - feleltem egyszerűen, akármennyire fájt is ez nekem. 

Legkedvesebb kommentelő díj

Ezt én találtam ki, mert úgy gondoltam, hogy kellene egy olyan díj is, amivel azokat jutalmazzuk, akik hozzászólásaikkal segítik a munkánkat!

1. Tedd ki a logót az oldaladon!

2. Válaszd ki a kedvenc kommentelőd, majd írd ki a kedvenc kommented tőle!

3. Értesítsd őt a díjáról!

4. Küld tovább 5 embernek, hogy ők is kiválaszthassák a kedvencüket!
5. Hagyj náluk megjegyzést!

Bár minden komment fontos, s felmelengeti a szívemet.

Én Csili-t választanám. Azért mert tőle olyan komikat kapok, amiben igazán támogat, s mindig mosolyt csal az arcomra, mikor olvasom. Ugyan akkor nem fél figyelmeztetni a hibáimról..amiből mindig van bőven.

Danke schon Csiling !

A kedvenc komim tőle : 

Hugh...Megsirattál, kisasszony!

Vagy csak én vagyok ilyen érzelgős?

A véleményem nem változott, viszont megígértem, hogy elolvasom, és kíváncsi is vagyok a munkádra!

A munkád pedig tökéletes!
Sem mint olvasó, sem mint író, sem mint béta nincs hozzáfűzésem, azon kívül, hogy nagyszerű!
Ritka ilyen kiváló munkát látni...
Ez a tri pedig egyelőre minden oldalról tetszett!
A helyesírása kifogástalan( vagy csak én nem figyeltem eléggé), a töri hangulati anyaga kivételes, és a megfogalmazása is csodás!

Az eleje szánalmas. Úgy értem szánalmas az, hogy van ilyen. Pedig van. Gyönyörűen leírtad, és nagyon tetszett, hogy vissza tudtál ugrani ötéves korodba, és le is tudtad írni!

A vége pedig... Nem tuom, erre nincs mit mondanom. Úgy jó, ahogy van!

A chates kinyílvánulásról pedig még pár szót!
Egyáltalán nem akarlak megsérteni! Ne haragudj, ha mégis siikerült, nem akartam! Vagy tudod mit? Haragudj, az embernek szüksége van a haragra...persze csak mértékkel...
nah jó, most megyek, még vissza van hét fejezet, és hét komi!

csak sok szerencsét: csiling

4. Akiknek tovább küldöm.

1. Amy

2. Donna
3. Regina

4. Ivi
5. Bari 

Szeretném még megköszönni mindenki másnak is, aki rászán az életéből egy két percet, hogy írjon egy kis hozzászólást. Mert ez nekünk nagyon fontosak, s nagyban segítenek abban, hogy élvezhető fejezeteket írhassunk nektek.
Szóval ezer hála minden egyes kommentár-nak !

pusz

Anita

Hmm..érdekfeszítő love sztory

Nagyon nagyon szépen köszönöm Dóri-nak, Netty-nek, és Puszmó-nak.
Ohh és még szeretném megköszönni Csiling-nek, akitől ismét megkaptam a Kiváló szerkesztő díjat.
Danke <3

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék még..

1. Emmett jelleme hasonlít rám a legjobban. Mármint én szeretek gyerek lenni és bolondozni..:)
2. Imádom Ian Somerhalder-t.

3. Hisztis vagyok, ha felkeltenek.
4. Szörnyen szétszórt vagyok. A fejemet is elhagynám, ha nem lenne a nyakammal a testemhez kötve.

5. Egyébként nagyon szeretetre méltó tudok lenni.. :D

És akiknek tovább adnám...ez mindig olyan nehéz..xd

Ward

Nikki

Kizzy

Arielle

Csiling

Thank you csajok! I love you!
Kiss

13.fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késett a feji, de mostmár itt van. Bár szerintem elég pocsék munka,  ezért nem is adok most komi határt. De ugye azért irtok majd? 

Szeretném még 1x megköszönni a díjakat, s holnap reggel első dolgom lesz azokat is kitenni.
puszi
Anita

Edward:

- Nem látja, hogy asztmás?-kérdezte Caroline. Hangjából csak úgy áradt a düh. Mire én is odanéztem, már egy jókora társaság állt ott. Alice intett a kezével, hogy csatlakozzam én is.

Mikor odaértem, az aggodalom végig söpört a testemen. A kör közepén Bella állt, a térdeire támaszkodva, s szorgosan kapkodta a levegőt.

- Bella kérlek figyelj rám! Ugye itt van a pipád?-Bella szeme egyre jobban elködösült, s még mindig nem jutott rendesen levegőhöz. Az arca pedig fehérebb lett, mint valaha.

- Caroline kérlek, menj, nézd meg a táskájában. Én addig leviszem a gyengélkedőig.-mondtam, miközben karjaimba emeltem Őt. Egy pillanatra, mintha rám nézett volna, de az állapota még mindig nem javult. Ruganyos léptekkel indultam ki a teremből. Már az elején láttam, hogy nehézkesen fut, s a levegő vétele sem normális, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen problémája van. Azt hittem csak az elesés gondolata miatt olyan riadt.

Nem sok választott el a célomtól, s reméltem, hogy lesz olyan eszköz, amivel segíthetnek neki. Figyeltem az arcát, szemeit lecsukta, s  úgy próbálta kontrolálnia légzését. Mintha már egy picikét jobb színben lett volna, de még mindig feltétlen szüksége volt a pipájára. Bízom benne, hogy Carol hamarosan ideér vele.

Jobb kezemen kicsit feljebb helyeztem Bella-t, hogy kopoghassak az ajtón. Türelmetlenül várakoztam, míg a nővér végre hajlandó volt kifáradni.
Azonban, mikor meglátta a karomba levő lányt, rögtön szélesre tárta az ajtót, s beinvitált minket.
~ Vajon mi történhetett ezzel a kislánnyal?- gondolta. Az is megfordult a fejében, hogy én viselkedtem vele tiszteletlenül. De mikor újra végigmért, eldöntötte magában, hogy ez fizikai képtelenség.
- Gyere ragd le ide. Mi történt?-kérdezte az orvos, s elkezdte Bella-t vizsgálni.

- Bella asztmás. Rosszul lett a testnevelés órán.- Közöltem a tényeket a dokival. Az a szerencsétlen örülhet, hogy nem tekerem le a fejét álmában.

- Oh értem, és hol van a pipája?-Már majdnem sikerült válaszolnom, mikor Caroline viharzott be mellénk.

- Itt van doki.-Kapkodta mostmár Ő is a levegőt. A doki felemelte Bella fejét, majd szakszerűen segített neki használni a spray-t. Jó pár mély levegőt szívott bele, mire már fel tudott ülni. 

Csendben vártunk, míg sikerült teljesen rendbe jönnie.
- Most már jobb kedveském?-kérdezte a nővér, miután Bella levette a kezét  a mellkasáról.

- Igen, köszönök mindent. Most már rendben leszek.-mosolyogta el magát.

Ugye tudod, hogy a szívbajt hoztad rám?-Ölelte jó szorosan magához Caroline. Jó érzés volt ránézni ölelkező kettősükre. Még akkor is, ha az én kezeim is utána sóvárogtak. Hiányérzet járt át, miközben arra gondoltam, hogyan simult a karjaimba. Bella felpillantott barátnője válla felett, s egyenesen rám pillantott.
- Köszönöm.-suttogta, majd rám mosolygott. Akkor ez azt jelenti, hogy mégsem utál? Annyira szerettem volna belelátni, hogy tudjam mi jár a fejében.Mi miatt viselkedik így a testvérével. Mi az, amiért bármikor félre áll az útból? Kész relytéj, de én sem fogom annyiban hagyni. Mert a rejtélyek arra vannak, hogy megfejtsük őket. És én itt leszek, hogy ezt a feladványt megoldjam.



Bella szemszöge:


- Köszönöm.-suttogtam magam elé, miközben mélyen bámultam Edward szemébe. Pillantása mélyen szívott magába. Aranybarna szemei olyanok voltak, mintha futóhomokba léptem volna. Mihelyst az ember belenéz, már nincs menekvés.
- Látom, most már jó kezekben leszel. Menj haza, pihent ki magad, s igyál sok folyadékot.- Simogatta meg a doki a hátunkat, aki egyébként carol nagyapja is volt egyben. Sikeresen leszökkentem az ágyról, majd elindultam kifelé.
- Még egyszer köszönöm. Viszont látásra.- Még a többiek is elköszöntek, majd kiléptünk az ajtón. Az órából mártsak úgy tíz perc lehetett még hátra, ezért semmi értelme nem volt visszamenni. Ahhoz a szadista állathoz én többet úgy sem megyek be.

A parkolóba érve, odafordultam Edward-hoz, hogy elköszönjek tőle, s hazamehessek Carol-lal. 

- Hát akkor, szia.-Ó Istenem Bella, valami jobb nem jutott eszedbe?-szídtam önmagam gondolatban, majd elindultam a járgányom felé.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy te fogsz vezetni?-Ért utol minket ismét Edward.

- Mivel Caroline-nak nincs jogsija, az autómba pedig még senki nem szerelt robot sofőrt, így.. igen azt hiszem, hogy vezetni fogok.-biccentettem kicsit félre a fejem. S büszke voltam magamra az előbbi monológom miatt.

- Én meg majd hagyom, hogy volán mögé ülj, mikor alig pár perce még rosszulléted volt.- mondta Ő is dühösen .- Ha ezt hiszed, akkor ki kell, ábrándítsalak. Én vezetek, és nem nyitok vitát.-Zárta le a beszélgetést.

- És Carol-t meg majd csak úgy itt hagyom, mert ha eddig nem tűnt fel, az én autóm két személyre lett kitalálva.- A szikrák folyamatosan pattogtak kettőnk közt, míg ezen vitáztunk.

- Hé srácok, majd én megyek busszal. - tette fel a kezeit barátnőm.
- Nem!!- Vágtuk rá azonnal mindketten.

- Majd én megmondom, hogy mi lesz most. Caroline-t majd Alice hazaviszi, én pedig téged. Majd aztán Alice  eljön értem is, s így mindenki hazajut biztonságban. - mondta el a tervét Edward, amivel én már megint nem értettem egyet. Majd mit nem… egy tizenöt perces út kettesben, ahol mindenre rákérdezhet. Nem most jöttem le a falvédőről.
- Én benne vagyok!- Caroline arcára gonosz vigyor ült ki.
- Á-ru-ló!- suttogtam el neki, azt amit gondoltam. Majd ismét Edward- ot néztem. - Hát én meg nem. - Szinte már köptem a  szavakat. Hiszen teljesen jól vagyok, akkor miért erősködik ennyire?

- Ha szép szóval nem megy… -Hagyta a félbe a mondatot, de mielőtt reagálhattam volna, már eltűnt a lábam alól a talaj, s ismét Edward karjaiban találtam magam. - Majd küldök Alice-nek egy sms-t. Szia!- köszönt még el az én áruló barátnőmtől. Én pedig őrült módjára ficánkoltam kezeiben, s a lábaimmal kapálóztam.
- Azonnal tegyél le! Nem érted? Most!!- sziszegtem bele  a fülébe.
- Nem. -felete egyszerűen, s tovább haladt.

- A fenébe is Edward Cullen, esküszöm neked, ha nem teszel le most rögtön, én megöllek. Komolyan mondom, hogy elveszem az életed. S nem érdekel az a pár évtized börtön sem amit az életed miatt kapnék. - Emeltem még inkább a hangomat, de Edward most csak hangosan felnevetett. Nevetése csilingelő volt, s a legszebb zongoraszót idézte fel bennem. De ezt most ki kell vernem a fejemből!

Már az autóm előtt ácsorogtunk. Kicsit feljebb lökött a kezében, majd kinyitotta az ajtót, s berakott engem.
Miközben azon agyaltam, hogy meglógok, ő is beszállt mellém. És hát valljuk be, vajon meddig tartana neki elkapni, s ismét visszahurcolni?

Így nem tehettem mást, duzzogva bámultam ki az ablakon, s vártam a végzetem.

12.fejezet

Sziasztok!
Örülök, hogy tetszett az előző. S nagy volt az egyetértés Britt-el kapcsolatban. Remélem ezzel sem okozok csalódást. S ismét bocs, az estleges hibákért.
Millió puszi!
Anita



Már messziről hallottam Bella furgonjának dörmögő hangját. Mikor befordult a parkolóba, egy ideig teketóriázni látszott. Majd aztán elindult egy szabad hely felé. Miután kiszállt, kicsit botorkálva indult meg felénk. Barna haja most kiengedve omlott vállaira. Már épp készültem volna elrugaszkodni a Volvo-tól, mikor Bella csak úgy tovább haladt. Egy árva szó nélkül haladt tovább a bejárati ajtó felé. Talán egy pillanat volt, amikor felénk pillantott, de azon kívül semmi. Mi folyik itt?-kérdeztem magamban.

- Látod, én megmondtam, hogy úgy tesz, ahogy én fütyülök.-nevetett az a tegnapi lány, azt hiszem Bella testvére Brittany. Gondolatai közt láttam a tegnap este köztük lezajló beszélgetést. Igazság szerint bántott a tudat, hogy Bella nem akar tőlem semmit. De jobb is így. Én úgy is csak ártanék neki.
- Az a lány egy áspis kígyó. Biztos vagyok benne, hogy zsarolja őt valamivel.-nézett csúnyán Rosalie. Még sosem volt olyan, hogy Rose kiált volna valakiért. Főleg nem egy emberért.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos.-feleltem, majd én is beindultam az iskolába. Az órák unalmasabban teltek, mint eddig bármikor. A számtalanszor hallott információ, szinte kínzás volt most elmémnek. A gondolatok pedig sose idegesítettek még ennyire.
A figyelmem elterelése miatt Bella után kutattam mások fejében. Bár ő nem akar velem lenni, én szerettem volna megismerni. Tudni azt, hogy ki lett abból a kicsi lányból, akit egykor megismertem. Az a régi kapocs, ami akkor összekötött vele, vajon most is megvan, vagy az egész egy nagy őrültség volt, s jobban tenném ha végleg kiverném a fejemből?
Caroline elméjén keresztül figyeltem most is őt. Gondterhelt szemeit a tanárra szegezi, miközben jobbkeze folyamatosan mozog, s különböző krikrakszokat rajzolgat a füzetébe. Bár nekem nem úgy tűnt, hogy valamelyikre egy picit is figyelne. Valahol nagyon messze járt most a valóságtól.


Bella:

Ma már vagy huszadszorra pillantottam a falon lévő órára. Roppant idegesítően haladtak a másodpercek. Mintha valaki folyton visszaállítaná. Pedig én nem akartam mást, csak túl lenni a mai napon, s hazamenni. De még vár rám egy hosszas ebéd szünet, s még további órák. Mivel mától a test nevelést is megtartjuk. Nem értem, miért kell nekem is bejárnom, mikor szinte alig tesizhetek. És még ráadásul át is kell öltöznöm. Kész őrület.
Mára már egy rakás házit is kaptunk, ami a tanárok szerint csak a mi érdemeinket szolgálják. De könyörgöm, ez csak az első hét. Csak a matek felett fogok több órán keresztül görnyedni.
A tanár már az utolsó feladat számot írta fel a táblára, majd bezárta könyvét, s leült a székébe az óra végezetéig. Mindenki igyekezett gyorsan lefirkantani a számokat, hogy minél hamarabb mehessünk. Mikor a csengő megszólalt, a füzetek, szinte másodpercnyi eltérés nélkül záródtak, s kerültek be a táskákba.
- Nyugtalan vagy ma.-nézett rám Caroline, miközben felálltunk. Szemeivel pedig végleg engem vizslatott.
- Semmi bajom sincs.-feleltem, hol ott valóban nyugtalanabb voltam, mint valaha. A fenébe is miért van ez?
Miért leszek nyugtalan attól, hogy nem tölthetem vele az ebédidőt. Miért várom annyira azt a fránya irodalmat?
Bárhogy is vártam, a válaszokat még mindig nem kaptam meg. Nem tudom ki volt az az őrült, aki azt mondta, hogy azokat magunkban kell keresni. Mert én akárhogy keresem nem találom. És a következtetés..egy teljesen hibbant lány.
- Hallasz te engem egyáltalán?-bökött a vállamba a barátnőm. Hány perc eshetett ki?
- Ne haragudj rám. Ma tényleg nem vagyok formában.-már az ebédlő előtt jártunk, mikor hírtelen megtorpantam. Nem is vagyok annyira éhes, és ami a legjobb, így egy felesleges találkozást is elkerülhetek.
- Mi az már megint. Volnál hajlandó bejönni?-morgolódott most már tényleg Caroline. A fejemet ingatva válaszoltam, úgy terveztem, inkább leülök egy kinti padhoz, s elmélyülök a gondolataimban.
- Rendben, és hova megyünk most.-eresztett meg egy mosolyt. Hihetetlen ez a csaj.
- Én arra gondoltam, hogy talán kimehetnénk....vagy.-mondtam tétován, mire megfogta a kezem,s húzni kezdett.
Már kint jártunk, s egy szabad, fedett hely után kutattunk, mivel az esőben ücsörögni nem valami felemelő.
Ő velem szemben foglalt helyet. Szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, majd kezével beszédre intett.
- Ez bonyolult Caroline. Én csak tegnap tettem egy ígéretet...és.
- Meddig fogod még ezt csinálni. Ha még mindig az a régi ügy, akkor elárulom, hogy semmi értelme ezt csinálnod. Brittany kihasznál téged, s ezt te is tudod, csak nem ismered be.
- Ez nem igaz, mármint honnan veszed, hogy ő..-hagytam befejezetlen a mondatot, mivel barátnőm ismét félbe szakított.
- Onnan, hogy ismerlek. Bella én még soha nem láttalak senkivel ilyen közvetlennek. Úgy örültem annak, hogy végre találtál egy olyan fiút, akivel jól érzed magad. Ne mondj semmit!-tartotta fel mutató ujját, miközben már nyitottam volna a szám. - Tudom, hogy megígérted neki, hogy bármit megteszel amit szeretne, de ez nem mehet így tovább. Hiszen mindketten tudjuk, hogy ő csak a hírneve miatt akarná megszerezni Edwardot.
- Ez most nem igaz. Igaz, hogy Britt nagyon felszínes, de nekem sosem akarna rosszat. Hidj nekem, kérlek. És igaza van, hisz én döftem őt hátba.-hajtogattam, ami elég nagy butaságnak hangzott.
- Javíthatatlan vagy.-rázta meg a fejét.- És mit fogsz csinálni a következő órán. Vagy oda sem mész be?-gúnyolódott.
- Bemegyek, és szótlan végigülöm az egész órát.-mondtam nagy bizonyossággal.
- Hát én kétlem, hogy menni fog, mivel ha az emlékeim nem csalnak, akkor Ms Gordon páros órákat tart. Mi szerint csapatban kell dolgoznotok.-mosolygott mindent tudóan.
- Ne félj megoldom. De nem fogok hozzá közeledni, ebben biztos lehetsz.-Carol hangosan kifújta a levegőt, s a fejét rázta.
- Azt hiszem ideje mennünk. Nagyon remélem, hogy hamarosan megjön az eszed.-mondta, miközben felállt.


Már a terem felé tartottam. Kecsegtető volt a gondolat, hogy elfussak. S a maradék két órámat otthon töltsem. Bár sajnos azzal nem oldódna meg semmi, csak holnap magyarázkodhatnék, hogy hova tűntem. Így szinte vonszoltam a terem felé a lábaimat. Egy lépés előre..és még egy...és még egy.
Már épp készültem rátenni a kezem a kilincsre. És egy gyors mély levegő után, sikerült is lenyitnom azt. Tekintetem rögtön a mi helyünkre vándorolt ahol ő már ott ült. Tökéletes arcát, az ablak felé fordította, s úgy bámult kifelé. Csak egy fekete póló volt rajta, ami tökéletesen tapadt testére, ezzel kiemelve kidolgozott izmait. Sikeresen elfordítottam a szemem róla, s elindultam a padok közé. Mikor oda értem igyekeztem minél halkabban kihúznia  székem, de mihelyst megmozdítottam ő már is engem nézett.
- Szia!- köszöntem neki, gyorsan leültem, majd el is fordítottam a fejem, ezzel minden társalgási lehetőséget elzárva.
- Neked is szia.-felelt azért. Az órán még ne kellett közösen dolgoznunk. A mai nap arról szólt, hogy meséljünk a nyári élményekről. De Ms Gordon kijelentette, hogy holnaptól határozottan tanulni fogunk.
Határozottan örültem a csengőnek, s már ki is pattantam a padból. Az elsők közt voltam, akik elhagyták a termet. S már az öltöző felé igyekeztem. Caroline már bent volt, s már félig át is öltözött. Én is csatlakoztam hozzá. Az öltözőben bent volt Alice is, aki mikor meglátott bőszen integetni kezdett, s a cuccaival együtt megindult felénk.
- Ugye nem bánjátok, ha ide költözöm hozzátok.-nézett ránk nagy boci szemekkel.
- Persze gyere csak.-mondtam, hisz végül is Alice-től nem tiltottak el. S Carol is helyeslően bólogatott. Alice végig fecsegett, míg öltöztünk, s még akkor is, mikor már a torna teremnél jártunk. Bent ismét leblokkoltam. S nem akartam hinni a szememnek. Edward is bent volt, s tétován ácsorgott a sorakozók közt. Komolyan, szerintem fent azon szórakoznak, hogy engem szívatnak. Gyorsan csatlakoztunk mi is a többiekhez, s vártuk a tesi tanárt. De mikor nyílt az ajtó egy teljesen ismeretlen kopasz férfival találtam szembe magam.
- JÓ NAPOT! A NEVEM MR. WRONG. ÉN LESZEK AZ ÚJ TEST NEVELÉS TANÁRUK. S ÍGÉREM MAGUKNAK, HOGY A KÖVETKEZŐ FÉL ÉVRE MÁR NE LESZEN ILYEN PUHÁNY SEMMIRE KELLŐK.- úgy éreztem magam, mint aki egy katonai kiképzésen vesz részt. A tanár jobban üvöltözött, mint egy sakál.
JELENTÉST!!-üvöltötte még, mire Mike megszeppenve előre lépett, s jelentett a helyzetet Mr Wrong-nak.
- JOBBRA ÁT! FUTÁS INDUL!-kiáltott ismét. Én kiálltam a sorból, s  már indultam volna a szokásos helyemre, mire előttem termett.
- MAGA MEG MÉG IS MI A FRANCOT KÉPZEL. AZONNAL MENJEN A TÖBBIEK UTÁN.
- De én..én nem--kezdtem el dadogni, komolyan egészen a gégéjéig láttam.
- NEM ÉRDEKEL SEMMILYEN KIFOGÁS.- remek, még a végén bíróság elé állít. Nem volt mit tenni, beálltam a futók közé. Próbáltam kontrolálni a légzésem, s olyan lassan kocogtam ahogy az lehetséges volt. De a mi drágalátos hadnagyunknak ez egy cseppet sem tetszett, így ismét ránk kiáltott, hogy gyorsítsunk a tempón. Mindenki rákapcsolt, s úgy futott.
Éreztem, hogy egyre nehezebben sikerült venni a levegőt. Nem bírtam tovább. ..megálltam, s kezeimmel a  térdemre támaszkodtam.
- AZONNAL INDULJON MEG!- hallottam elég messziről a hangját. A légzésem ahelyett, hogy csillapodott volna, egyre inkább felgyorsult, s már a hányinger is kerülgetett.
- Nem látja, hogy asztmás.- kérdezte Caroline a tanártól. Láttam, ahogy mindenki körülöttem gyülekezik. a világ egyre inkább elsötétült, s én még mindig a levegőt kapkodtam.
- Bella kérlek figyelj rám. Ugye itt van a pipád?-szerettem volna neki válaszolni, de nem ment. Már majdnem össze estem, mikor egy erős kar megtartott, s felemelt. Szólni akartam, hogy tegyen le, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az éltető levegő pedig még mindig nehézkesen jutott el hozzám.
- Caroline kérlek menj, nézd meg a táskájában. Én addig leviszem a gyengélkedőig.-hallottam meg Ed bársonyos hangját. Nem hiszem el, hogy ő cipel a karjaiban. Ó Istenem....



12 komment és én hozom a következőt..
Puszi

Egy-két dolog..xd

Sziasztok!

Lenne egy két dolog, amit szeretnék veletek megbeszélni...:) És arra gondoltam, hogy egyben válaszolnék itt a chat-ben lévő dolgokra.

A képen tényleg a vőlegényem látható. Hát nem egy cukor falat? És tudjátok mivel lehet ezt a kis rulkót fegyelmezni, mikor rosszalkodik? A szülei azt mondják neki, hogy eltiltják tőlem, s már is úgy viselkedik, mint egy angyal :)

Az alvajárós dolog tényleg igaz. Bár hál isten nem történik meg minden éjszaka. Egy héttel ez előtt volt az utolsó. Akkor a nővéremet zaklattam. De olyan is van, hogy egyszerűen csak felülök az ágyamban, s beszélek, vagy elkezdek énekelni...A legjobb, hogy ilyenkor mindig kipihentebb vagyok :)

A szülinapomat pedig egy két napig tartó partival fogom megünnepelni.. :) De! Én szeretném veletek is, mivel én titeket is szeretlek. Ezért arra gondoltam, hogy pénteken csinálhatnánk egy chat-es bulit. De ha valakinek van még valamilyen ötlete, az légyszi írjon.

És örülök, hogy tetszik nektek az új dizi.
Csili te pedig őrült vagy..de én így szeretlek.

Majdnem elfelejtettem, de lenne itt még valami. Keresnék egy ideiglenes bétát. Mivel Ficsi-nek nagyon sok dolga van ezekben a napokban. Minden nap reggeltől estig próbákra jár, s építi színészi karrierjét.
De mint azt láthattátok vagyis olvashattátok, nekem szükségem van egy bétára, aki ellenőrzi a hibáimat, mert abból mindig van bőven.

Nagyon örülnék neki, ha lenne valaki, aki elvállalná. S segítene nekem, mikor Ficsi nem tud.
Előre is köszi mindenkinek.
puszi
Anita

Szimpatikus blogger..

Istenem, egy újabb díj. Pedig úgy érzem meg sem érdemlem. Azért nagyon jól esik, s köszönöm szépen Krissz-nek és Amy-nek.

5 dolog rólam.

1. Az első dolog, hogy alvajáró vagyok..és halál komolyan üveges tekintettel beszélek. Másnap pedig semmire sem emlékszem..pff..

2. Imádom a nagy kutyusokat, amik akkorák akár egy maci.

3. Pár nap múlva tényleg felnőtt leszek.. :)

4. Van egy négy éves szerelmem, aki megkérte a kezem.. :)
5. Ha valaki szeretne még megtudni valamit, akkor kérdezzen nyugodtan, s én válaszolok.

Akiknek tovább küldeném:

Ivi

Bari

Arielle

Ward

Donna

Ivy

Amy

Ismét köszi nektek  :)
puszi
Anita

11. fejezet

Bella:

Néztem Edward távolodó alakját. Még azt sem vettem észre mikor ért mellém Caroline.
- Hát te..kit nézel olyan nagyon?-kérdezte hirtelen. A hirtelen jött hangtól megállt bennem az ütő. Nem hiszem el, hogy ma mindenki ijesztget. -Ohm..-csak ennyit mondott, mikor meglátta kit nézek olyan nagyon.
- Mi az?-néztem rá értetlenül. S próbáltam a legközömbösebb hangot megütni.
- Á semmi, csak ha tovább bámulnád, a szemeid lyukat fúrnának a hátába.-villantott egy nagy mosolyt. Úgy láttam ma mindenki szívesen köt belém. De most jobbnak láttam nem firtatni a dolgot. Így felálltam eddigi helyemről, s Caroline-nal együtt elindultam az én öreg kocsimhoz. Haza felé végig bömböltettük a rádiót, s az ismerős számokat hangosan énekeltük. Szerettem énekelni, de csak akkor, ha senki nem hallgatja. Azt mondják, hogy nagy szájú vagyok, s cserfes, de én sokkal inkább érzem magam szégyenlősnek, s visszahúzódó embernek. Ezért is értjük meg olyan jól magunkat Carol-al.
Miután otthon kitettem barátnőm, még visszamentem a tisztítóba, hogy elhozhassam a reggel bevitt ruhákat. Vajon a Cullen család részt vesz majd a partin?....
- Ez nem igaz Bella.-csaptam rá a kormányra, s sikeresen megnyomtam a dudát is, amivel valószinűleg értetlenséget váltottam ki az előttem haladóból. De akkor sem értettem, miért lyukadok kim mindig náluk.
Mikor hazaértem, még senki nem tartózkodott otthon, így kimentem egy kicsit sétálni. Mivel még házit nem kaptunk, ez egész jó megoldásnak látszott, hogy lefoglaljam a figyelmem.
Nem vagyok valami jó túrázó, csak a jól ismert, kitaposott ösvényeken járkáltam. Az egyik bekötőnél van egy saját fám. Hatalmas, terebélyes tölgy, amit talán öt ember is alig tudna átölelni. A tövében feküdt egy kisebb fácska, ami tökéletes ülő helyként szolgált. Mikor ide jövök, mindig a múltamon gondolkozom. S különös, hogy csak igen csekély dologra emlékszem életemből. Brittany egész pici koráig fel tudja idézni a dolgokat. Azért valljuk be, a rengeteg videó felvétel,s a képek sokat segítenek az emlékezésben.
Még régebben Sarah megkért, hogy meséljek az igazi anyukámról. Emlékeimben, csak egy régi dalocska él, s az, hogy mindig énekelt, miközben főzött. Végül is, szerintem tőle örököltem a zene iránti szenvedélyemet.
Az apám, pedig egy örök rejtély marad, s az igazat megvallva nem is vágyom rá, hogy megismerjem.
Már jócskán késő délután felé járt, mikor úgy döntöttem ideje haza mennem. A feljárón már ott volt Britt sportkocsija is, a garázsban pedig bent állt a családi autó egyike. Az én furgonom az utca szélén állt.
Ahogy beléptem az ajtón, rögtön a szobámba szerettem volna menni, de mielőtt felléphettem volna az első lépcsőfokra, nevelő anyám szólt, hogy menjek be hozzá a konyhába.
- Szia Bella! Merre jártál? Aggódtam.-mondta, s hangja tényleg őszintén csengett. Nem szerette,, ha egyedül kószálok az erdőben, de azt hiszem jobb ha elmondom az igazat.
- Csak sétáltam egyet az erdőben.-kezdtem vele közömbösen társalogni, miközben beálltam segíteni a vacsora készítésében. - És Brittany?-próbáltam gyorsan terelni a témát.
- A barátaival lóg, de ajánlom neki, hogy hamarosan Ő is itthon legyen.-mosolygott rám. Eztán csendben aprítottuk a zöldségeket, s a csirkét beraktuk a sütőbe sülni.


Edward:

Egyenesen haza hajtottunk a suliból. Emmett végig a hülye vicceivel szórakoztatott. Már olyan jól éreztem magam ilyen jól, mint a mai nap, hogy egyszer-kétszer még nevettem is.
- Jé! Az örökké morcos Edward tud nevetni egy viccen.- gúnyolódott Em tettetett felháborodással. De én hallottam, hogy mind örülnek annak, hogy jó kedvem van.
Leparkoltam az autót a ház előtt, majd rohantam is be a házba. A nappaliban Esme fogadott minket. Odajött hozzám, hogy megölelhessen. Láttam a szándékát, így már előre szét tártam neki a karjaimat.
- Vajon mi történhetett ma? Mitől lett Edward ennyire vidám?-tette fel anya magában a kérdést.
- Nem történt semmi érdemleges.-feleltem neki, majd egy puszit nyomtam az arcára. Aztán hosszú idő után leültem a zongorához játszani. Ujjaimmal óvatosan végig simítottam a billentyűkön, s egy két hangot leütöttem próba képen. Most is, mint eddig bármikor tökéletesen be volt hangolva. Így neki álltam játszani. Esme kedvenc számával indítottam. Anya mosolyogva ült le a lépcsőre és úgy hallgatta játékomat.
Még egy jó ideig játszottam a kedvenc szerzeményeimet, a Clair de lune után hagytam abba a zenélést.
De az este még olyan hosszúnak tűnt most, hogy ennyire vártam a holnapot. Így jobbnak láttam, ha elmegyek egyet vadászni a biztonság kedvéért. Bella-nak nagyon csábító illata van. Ha nem gyakoroltam volna annyit az önkontrolt, akkor valószinüleg nem tudnék neki ellenállni.
A friss levegő, ami az arcomba fújt, igazán jól esett. Egyre inkább növeltem a sebességet. Pár perc után egy szarvas csorda illatát éreztem meg, de most semmi kedvem nem volt a növényevőkhöz. Inkább tovább keresgéltem a kedvencem után. Már elég messze jártam a házunktól, mikor megéreztem pár hegyi oroszlán illatát. Halkan közeledtem feléjük, egy nőstény volt ott a két kölykével. Jobbnak láttam meghátrálni, nem akartam szétszakítani a családjukat. Azonban néhány perc után sikerült találnom egy hímet is. Rávetettem magam, s fogaimat nyakába mélyesztettem. A vér hamarosan szétáramlott a számban, s íny csiklandozóan haladt tovább a torkomon. Miután az összes nedűt kiszívtam az állatból, testét a földre helyeztem, hogy más állatok lakmározhassanak a húsából.
Még nem akartam hazamenni, s eszembe jutott az a kis rét, amit még akkor találtam, mikor először jártunk Forks-ban. A vámpír memóriámnak köszönhetően emlékeztem rá, hogy hol találom. Most is olyan szép volt, mint ahogy emlékeztem rá. A hold fényben gyöngyöző moha, s az ős öreg fák amik körülölelték, varázslatos hangulatot adtak a helynek. Elterültem a földön, s próbáltam minél jobban beleolvadni a környezetemben. lehunyt szemmel pihentem. Bár aludni nem voltam képes, most mégis jól esett ez a kis semmit tevés. Csak feküdni..s várni a holnapot.


Bella:

Már mind a négyen az ebédlő asztal körül ültünk. A kések, s villák csattogásain kívül nem igazán lehetett más hangot hallani. Britt néha vetett rám egy morcos pillantást, de semmi egyéb. Aminek én felettébb örültem, mert így Sarah sem fog faggatni.
- És mond csak Bella, milyenek az új barátaid? Jól érezted magad Edward-dal?-kérdezte, miközben egyre inkább összeszűkült a szeme. Remek..elszóltam magam.
- Kicsoda? Avassatok már be minket is.-nem csoda, hogy Sarah-nak locska fecske lánya van, mikor ő maga is az.
- Edward az új diák a suliban, nemrég költöztek ide a családjával.-feleltem kurtán.
- A Cullen család? Ma találkoztam Esme Cullen-nel, igazán kedves nő. Felújítást szeretne végezni a házában.-szólt közbe John is.
- Nagyszerű, én is hallottam, hogy hamarosan lesz egy új kollégám a kórházba, s nagyon jó  referenciái vannak Dr Cullen-nek.-helyeselt anya is. - Bizonyára a gyerekei is nagyon kedvesek és okosak.
- Hát erről majd Bella mesél nektek. Ő úgy is közelebb került hozzájuk.-mondta, miután felállt az asztaltól, s kiviharzott.
- Elnézést.- mondtam, majd aztán követtem Britt-et. A lépcső tetején értem utol.

- Nem értem, mi bajod van most velem.-szóltam utána. Egy pillanatra megállt, majd hátrafordult. Szemei szikrákat szórtak.
- Még hogy mi bajom van? Csak annyi, hogy a testvérem ahelyett, hogy segítene nekem, inkább keresztbe tesz. Tökéletes tervem volt. Erre jössz te a kis angyali pofiddal és mindent tönkre teszel.-még az a szerencsém, hogy nem ordibált velem.
- Bella Ő tényleg tetszik nekem. Ez nem egy újabb szeszélyem, értesz?-halkította le a hangját, s szinte már suttogott.
- Ne aggódj, én nem akarok semmit Edward Cullen-tól. S ha ez téged boldoggá tesz, holnaptól a közelébe sem megyek.-majd eztán otthagytam, s bevonultam a szobámba. Bár nem mutattam, de nem örültem annak, hogy kerülnöm kell őt. Igazán kevés az olyan ember, akivel ilyen könnyen meg tudok barátkozni.
De eldöntöttem, hogy kiverem a fejemből véglegesen. Átmentem a fürdőmbe, hogy megfürüdhessek. Sokáig folyattam magamra a forró vizet. A cseppek ellazították görcsös izmaimat, s csontjaimba életet leheltek. A zuhanyzás után, csak az a szörnyű, mikor ki kell lépned a gőzből. A hajamat még egyszer átmostam a  kedvenc samponommal. Imádom a gyümölcs illatú dolgokat. Majd miután a fogamat is jól megsubickoltam, lefeküdtem.

Egész éjjel nyugtalanul aludtam, s csak forgolódtam. Reggeli képem a tükörben jobban hasonlított egy zombira, mint a saját tükörképemre. A bozontot a fejemen csak hosszas küszködés után sikerült kibontanom. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy egy éjszaka alatt valakinek ilyen legyen a haja.
Vajon Britt hogy csinálja..-megráztam a fejem, hogy kiürüljenek belőle ezen gondolatok. Sosem izgatott igazán hogy áll a hajam. Brittany pedig már attól frászt kap, ha egy tincs nincs a helyén.
Ismét felöltöttem magamra szokásos szerelésemet, majd miután végeztem mindennel felkaptam a táskám, s lementem.
Nem voltam igazán éhes, de egy zöld almát azért elvettem. Hisz ki örülne neki ha az óra közepén kezdene el korogni a hasa.
-Elmentem.-kiáltottam oda Sarah-nak és John-nak. A furgonom hangos puffogással indult, s talán döcögősebb volt, mint eddig bármikor. De én már olyannyira megszoktam, hogy egészen le tudtam halkítani egy enyhe kis háttér zajjá. Sőt egészen a szívemhez nőtt az én kicsi kocsim.
Ahogy megérkeztem a suli parkolójába szokatlanul sokan voltak. Még Britt és Jessica is itt voltak. S nem messze tőlük parkoltak a Cullen testvérek. Edward lazán nekidőlt a motorháztetőnek, s határozottan felém nézett. Próbáltam minél messzebb parkoló helyet találni, ami a zsúfoltság miatt nem volt könnyű. Így nem volt más választásom, mint az alig kettővel arrébb levő helyen megállni.
Miután kiszálltam rögtön a bejárat felé indultam, de ahhoz, hogy odaérjek mellette is el kellett haladnom. Ez volt a legnehezebb. Csak úgy elsétálni mellett, mintha nem is ismerném...


Remélem tetszett!
11 komment után jön a kövi..:)
pusz
Anita

Egy újabb díj..

Először is nagyon szépen köszönöm Puszmónak ezt a díjat. Hihetetlenül jó érzés, hogy tetszik nektek az, amit csinálok.

Még egyszer köszi Puszmó (L)

Már annyi mindent írtam magamról..na de itt van ismét 7 dolog.. :)

1. Ez a második történetem, amit megosztok veletek. Az első a The Fantasyland volt.

2. Az első ember Bennina volt, akit elkezdtem olvasni.

3. Az önbizalmam a nullával egyenértékű.

4. Most kezdtem el olvasni a Sötét múltú lány című könyvet.  

5. Hiszek a természet felettiben..( nyugi még nem őrültem meg )

6. A legnagyobb álmom, hogy jó író legyek.

7. Két nagyszerű Bétám is van, akik nagyon sokat segítenek nekem, s akiket nagyon szeretek. Amy és Ficsi.

És akiknek küldöm..:)

Amy

Krissz és Amy

Ivy

Drusilla

Lylia Bloom

Rami23

Szandi

Szerintünk mindnyájuk nagyon kiváló, s érdemes őket elolvasni.

puszi
Anita

10. fejezet

Hali!
Egy kicsit elszomorodtam, amiért nem nagyon írtatok az előző fejezethez. Én is éreztem, hogy az nem lett valami jó, de most úgy érzem, hogy ez sokkal jobb lett. Na de! A megjegyzésekhez kitaláltam valamit. nem szeretnék komment határt bevezetni. Vagyis még is, de azt hiszem ez elfogadható. A fejezetek száma mondja meg, hogy hány megjegyzés után jön a következő friss. Így ha most összegyűlik a 10 komi, én máris nekiülök, s hozom a következőt. Rajtatok múlik.
Ficsi sajnos a napokban eltűnt. Tudom, hogy dolgozik szegénykém..de remélem hamarosan visszatér közénk.
Millió csók!
Anita














Izgalom járta át a testem, hogy pillanatokon belül, újra láthatom Bella-t. Tizenkét év nagyon hosszú idő egy ember számára. Bizonyára ha az utcán futottunk volna össze rá se ismertem volna. Elmémben még mindig azt az öt éves kislányt láttam, aki a védelmemre szorult. Már majdnem beléptem az ajtón, mikor ismét kétség fogott el. Mi lesz, ha eszébe jut valami, biztos megéri kockáztatni? Hisz az elmúlt évek során egyikünk sem változott egy fikarcnyit sem.
Hangosan fújtam ki a levegőt, miközben meghallottam Alice hangját a fejemben.

~ Ne idegeskedj annyit! Csak gyere be és kész! Nem lesz semmi probléma..láttam.- az az egy szócska a végén megnyugtatott. Tekintetem körbe járattam a termen, keresve őket. Egy nagyobb asztalnál ültek, s velük szemben foglalt helyet Bella és a barátnője Caroline. Egyre közelebb értem hozzájuk, Caroline többször is hátrapillantott. Ő egy igazán kedves lány volt, pusztán jó gondolatok voltak a fejében. Ha valaki a személyiségét kérdezné, nem is lehetne mást mondani, mint azt, hogy ő egy kiváló jellem. Bár nagyon félénk is volt. Gondolatai közt többször elcsíphettem, hogy Ő nem való közénk. És mennyire igaza volt. Nem azért, amire ő gondolt, nem a szépségünk, vagy a pénzünk az, ami elkülönít minket tőlük.
- Sziasztok!- köszöntem rájuk elég hangosan. Egy lépésnyire álltam meg Bella széke mögött. Hangom hallatára ugrott egyet a székén, s ezzel kibillentette az az egyensúlyából. Nekem sem kellett több, amilyen gyorsan csak tudtam, reagáltam az eseményekre, majd vissza segítettem az eredeti helyére. Miután sikerült visszanyernie egyensúlyát, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Csokoládé barna szemei tele voltak titkokkal. Elméjét pedig még mindig csend vette kerül, s ez nagyon frusztrált engem. Hisz megszoktam, hogy mindenkinek belelátok a fejébe, s nyitott könyvként olvashatok benne. De ő örök rejtély marad számomra. Alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha egy álomból ébredne fel.

- Köszönöm.-suttogta. Csilingelő hangja bejárta az ebédlőt. Pedig ezen kívül semmi mást nem mondott.

Én is csatlakoztam hozzájuk, Alice már eltervezte, hogy amennyire csak tudja kifaggatja őt.

- Mond csak Bella, ti mit szoktatok erre felé csinálni. Tudod, még nem ismerem ki magam a környéken.- a kis cseles más is igyekezett kivetni a hálóját felé, s még a boci szemeket is bevetett.

- Hát mi..mi nem igazán szoktunk szórakozni járni. Bár van egy két pub Forks-ban, de nem az én világom a részeg pasik és a cigi füst egyvelege.-elfintorogott saját kijelentésére.- De Seattle-ben vannak egyéb szórakozó helyek is.-folytatta az ismertetést Alice számára, aki egyébként az egész helyet kiismerte már a költözés során. 

- Ha jól tudom van ott egy plaza is. De nem tudom, hogy eltalálnék e oda egyedül.- a fejemet ráztam húgom cselessége miatt, de mielőtt Bella válaszolhatott volna, valaki megtette helyette.

- Én nagyon jól kiismerem magam ott, s szívesen körbevezetlek titeket.- Világos barna haja, s zöld szemei voltak. Minden bűverőjét bevetette, legalább is szerinte a legszebb mosolyát villantotta ránk.

Bella:

Britt bájos mosoly kíséretében jelent meg mellettünk, s elbűvölő mosolyt villantott a Cullen családra. Szemével Edward-ot méregette. Edward különleges volt, egyszerre vonzotta maga köré az embereket, de ugyan akkor a távolságot is megtartotta. Britt pedig nem tekintet rá másként, mint egy újabb trófeára akit meg kell szereznie.

- Szívesen körbevezetlek az iskolában is. Mit szólsz hozzá?-szegezte most a kérdést egyenesen Edward-nak. Különös érzés járta át a testem, miközben azt figyeltem nővérem miként próbál flörtölni a mellettem ülő fiúval. Ahh..de miért is érdekel ez engem, hisz azt csinálnak amit akarnak.

- Köszi, de azt hiszem elboldugolok egyedül is.- utasította kedvesen vissza. 

- Ahogy gondolod.-válaszolt bosszúsan Britt, majd visszakullogott a helyére.

- Ennek még nem lesz jó vége. Brittany Morton nem az a típus, aki csak feladja.- szólalt meg most először Caroline is, de látszott rajta, hogy neki is nagyon tetszett a helyzet.

- Igazad van, ki fog készíteni.-mondtam, miközben lehajtottam  fejem a pultra.

- Nem igazán értem mire gondoltok.-emelte fel íves szemöldökét.

- Rendben, elmagyarázom. Brittany a testvérem.-kezdtem bele.- Nem vagyunk vér szerinti testvérek, ezért is nem hasonlítunk. Engem nyolc éves koromban fogadtak örökbe. Arra gondoltam, hogy otthon biztos kérdésekkel fog bombázni. Tudod Ő mindig megkapja azt amit akar, s nem hiszem, hogy ínyére van, hogy az új kiszemeltje itt van velem.-hadartam el egy szuszra.

- Na hát Öcsi pók..csak egy napja járunk ide, de te már is az ujjad köré csavarod a lányokat. -rázta a fejét Emmett, amit mindenki megmosolygott. Még Edward szájának szegletében is ott bujkált egy aprócska kis vigyor.

- Ideje mennünk órára, mert még a végén elkésünk.- állt fel Alice s Jasper. Carol gyors rápillantott az órájára, s már száguldott is kifelé.

- Ne haragudjatok, de Caroline számára elképzelhetetlen a késés.-mondtam.- De nekünk sem ártana menni, ma reggel már beszereztem egy figyelmeztetést a késés miatt.- az ebédlő már így is majdnem üres volt. Hihetetlen, milyen gyorsan eltelt az idő. Máskor olyan lassan vánszorog.

- Hol is lesz most órád Edward.-tett fel még neki egy gyors kérdést Alice, de úgy tűnt, mintha ezen kérdés mögött egy kis hátsó szándék is lakozna.

- Angol irodalom, Ms. Gordon-nal,csak nem elfelejtetted.-Edward.

- Ohm dehogy, csak biztosra akartam menni.- Alice

- Nekem is ott lesz most órám.-szóltam halkan csendbe a beszélgetésbe. Mintha Alice csak erre várt volna, mosolyogni kezdett, majd megbökte bátyát.

- Akkor talán mehetnénk együtt, mielőtt Alice bele fúrja a könyökét az oldalamba.-a pöttöm kobold erre csak kinyújtotta rá a nyelvét.

- Oh..boldogul ő egyedül is.-idéztem az előbbi szavait, majd sarkon fordultam. De még sikerült Em mondatát elcsípnem.

 - Ez touch down öcsi.-nevetett, majd ők is követtek engem. Végig a hátamon éreztem Ed tekintetét. Habár nem jutottam messzire, mielőtt ruganyos lépéseivel utol nem ért.

- Ugye tudod, hogy ez nem volt szép tőled.- értetlenül néztem rá.- Most egy örökké valóságig hallgathatom tőle, hogy leszerelt egy csaj.-vigyorodott azért el a végére.

- Ha gondolod szívesen cserélek veled, Britt hisztijét sem a legkellemesebb végig hallgatni.

- Hát akkor már inkább Emmet.-még épp hogy beértünk Ms Gordon előtt, A teremben már mindenki bent volt, s elfoglalták a helyüket. Már csak egy üres pad volt, így nem adatott más lehetőség, mint egymás mellett helyet foglalni. 

- Köszöntelek titeket a művészetek kápolnájában! Jól nézzétek meg a mellettetek helyet foglaló személyt, s rázattok kezet.-kicsit dilinyós volt a nő, de én szerettem. Sokat tudott a művészetről, s rengeteg érdekes könyvet ajánlott már nekem.- Éppen most köszöntöttétek a társatokat.-de a tanár nő jellemén kívül más is feltűnt nekem, ahogy megfogtam Ed kezét, olyan volt, mintha jég darabkák közé dugtam volna. Iszonyatosan hideg volt és kemény.

- Fázol?-kérdeztem meg tőle, mire ő elkapta a kezét, s dörzsölgetni kezdte azt. Különös..-gondoltam, de inkább nem firtattam tovább a dolgot. Figyelmemet teljesen a tanárra fordítottam. Na jó, erősen koncentráltam, h ne a mellettem helyet foglaló srácra figyeljek.

- Ezen az éven az angol irodalom nagyjaival kell megismerkednünk. De ha szeretnétek, akkor becsempészhetünk egy kis Európai kultúrát is, hogy színesebbé tegyük ezt az évet. De van még egy rossz hírem számotokra..nyugi nem halálos. De, mivel a tavalyi előadásnál, alig jelentkezett valaki, így nektek kötelező részt venni az idei meghallgatáson. Tudom, hogy ez mennyire rémes, de higgyétek el, nem én rendeltem el így.-húzta ki magát a székében.- Na de most sipirc haza, fél percen belül senkit nem akarok itt látni.- az osztályban levők gyorsan össze pakolták a cuccaikat, s már száguldottak is kifelé a teremből. Mi is kimentünk, majd a egyenesen a kijárat felé haladtunk. Odakint az eső, épphogy csak csepegett, de azért mindketten felvettük a kabátunkat, s a kapucnit  fejünkre húztuk. 

- Te nem jössz?-húzta fel ismét a szemöldökét Edward, amiért én nem az autókhoz mentem, hanem inkább balra fordultam, egy pad irányába.

- Nem. Én viszem haza Caroline-t.-mondtam neki, majd helyet foglaltam a padon.

- Ha nem bánnád én is csatlakozom hozzád, mivel nekem is meg kell várnom a testvéreimet.- egy darabig csak csendben ültünk egymás mellett. Nem volt kínos a csend, inkább megnyugtató. Én a sötét gombolyagokat tanulmányoztam az égen.

- És hogy tetszik eddig Forks?-fordultam hírtelen felé, mire ő is felébredt a mélázásból.

- Hm..szép hely.-kezdett el elég vontatottan beszélni.

- Ez elég meggyőzőre sikerült. Tudom, eleinte elég hát borzongató ennyi eső, de mint minden másnak, ennek is megvan a maga szépsége.- nem is emlékszem mikor mosolyogtam ennyit utoljára egy nap. Nem tudom miért, de egyszerűen jól éreztem magam a társaságában. Jó sok mindenről beszélgettünk még. Én sokat meséltem neki a gyermekkoromról, mármint csak arra, amire emlékeztem. Sok minden merült feledésbe az évek során. Mára az árvaház is csak egy rossz emléknek tűnik, de ami meg is maradt emlékem az is csak egészen homályosak. Még egy darabig beszélgettünk, egészen addig, míg meg nem szólalt a csengő, s a diákok nem kezdtek őrült módjára kiszáguldozni.
- Hát nekem mennem kell. Holnap találkozunk..köszönt el, majd elindult az autója felé.

9.fejezet

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam tegnap felrakni. De hatalmas vihar volt nálunk, s még most is zuhog az eső. Azért remélem ismét kapunk pár komit.
pusz
Anita



Edward:

Különös volt, hogy Emmett, még mindig nem ért be a terembe. Csak egy szabad hely volt mellettem, jobban mondva, csak mellőlem hiányoztak. S a spanyol tanár gondolatai is hallhatóak voltak, ahogy elindult a tanáriból.
Már előre eldöntötte, hogy próbára teszi az új diákjait, s hogy lejárat majd minket az osztály előtt. Gondolati azt tükrözték, hogy élvezettel kínozza diákjait. Bár ilyenkor szokták azt mondani, hogy rossz fába vágja a fejszéjét. Emmett és én tökéletesen beszélünk spanyolul, s kétlem, hogy olyan kérdést tudna feltenni, amire nem tudnánk válaszolni. Testvérem hangos robajjal jött be a terembe. Homlokán apró ráncok voltak észrevehetők. S fejéből is zavarodottságot olvastam ki. Csak azt hajtogatta, hogy ez nem lehetséges, és hogy biztosan csak téved. A tanár is belépett a terembe rögtön Em után.
- Buenos Días!-köszöntötte az osztályt.
- Buenos Días, senor!-hangzott kórusban a válasz. A teremben senki nem akart feltűnő lenni. Mind féltek az esetleges kérdésektől. Így amennyire csak tudtak megbújtak.

- Talán köszöntsük az új társaitokat is. Edward és Emmett Cullen. Kifáradnátok ha kérhetem.- folytatta angolul, mi felálltunk, s odamentünk hozzá a papírjainkkal együtt.
- Parecen, por favor.-kért meg minket.
- Mi nombre es Edward Cullen. Denalia movido de aquí a mi familia. Cinco de ellos son hermanos. Carlisle y Esme Cullen fue adobtives nosotros, y puesto que vivimos en ella, con siete.- a tanár érdeklődve figyelt rám, majd hozzátette. - Perfecto. Usted puede hablar tan bien el espanol?-fordult Emmethez, aki nem igazán figyelt az előbbi beszélgetésre.
- Edward, segítenél, fogalmam sincs, mit kérdezett tőlem.-végre egy határozott mondat Em-től. Gyorsan elhadartam a kérdést, hogy senki ne vehesse észre eszmecserénket.
- Sí senor! válaszolt Emmet egyszerűen, majd mindketten odaadtuk a papírunkat, amit Mr Grand aláírt, s mehettünk is vissza a helyünkre.


- Na akkor talán kezdjünk neki. Ma a ragozást fogjuk megtanulni.-kezdett bele Mr Grand, majd a táblán elkezdett valamilyen táblázatot szerkeszteni. Nem figyeltem tovább a tanárra. Ismét Emmett-et néztem, aki megint elmélyedt a gondolatiban. 
- Bökd már ki végre, mert így semmit sem értek.-mondtam.
- Láttam őt Edward. Itt van Forks-ban.-felelte gondolatban, de nekem még mindig nem esett le mire gondol. -Em ne szórakozz, megmondanád végre kire gondolsz.-mondtam, mire gondolatiban egy barna hajú lányt láttam, akivel a folyosón találkozott. Úgy éreztem ez csak egy rossz vicc, hogy talán a bolondját akarja járatni velem.
- Érted már Edward? Bella itt van..ebben az iskolában. Bár én nem értem, hogy ez hogy lehetséges.-nem igazán tudtam továbbra is odafigyelni rá. Elmém teljesen kitöltötte a lány, akihez egykoron úgy ragaszkodtam. S az a kislány, most ismét itt van, bár mostanra kész nő lett belőle. Vajon emlékszik még rám. 
- Megismert téged?-kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét, s az emlékét nézve nekem sem úgy tűnt, hogy tudja kivel találkozott. Ismét magamba mélyedtem, s azt sem vettem észre, mikor kicsengettek. Csak akkor ocsúdtam fel, mikor Em kezét a vállaimon éreztem.


Bella:


Idegesen toporogtam a padban. Caroline nem győzött bökdösni, hogy nem tud tőlem figyelni. Engem egyébként sem izgatott a matek, nem hogy most, mikor annyi mindenen jár az eszem. Először is ott van a szombati bál, az már csak öt napom van, hogy kitaláljak valamit, hogyan úszhatnám meg a dolgot. No meg itt van az a srác is. Olyan érzésem van, mintha ismerném valahonnan. De akárhogy próbáltam törni a fejem, semmire sem jutottam. Megkell hagyni ez igazán ideg tépő. Gondolatimat a csengő szakította félbe, s a tanár törlő mozdulatai a táblán.
- De hát én..-kezdtem volna, mire Ms. Whait hátrafordult.
- Valami gond van Bella.-kérdezte.
- Nem tanár nő. Én csak kicsit elbambultam.-jobban mondva nagyon is. Hisz nehogy azt nem tudom, mi az órai anyag, de még a házit sem másoltam le. Remélem Carol majd kisegít.


Már az ebédlő felé mentünk, mikor felhoztam neki a problémám.
- Caroline..szükségem lenne..-kezdtem bele, mire ő félbeszakított.
- A füzetemre.-fejezte be mondandóm.
- Honnan tudtad? Te kis médium...-kérdeztem meg enyhe gúnnyal a hangomban.
- Ohh én nem vagyok az, csak ismerlek. És ugye bár az is feltűnt, hogy egy betűt sem írtál le. Komolyan ha nem ismernélek azt hinném szerelmes vagy..-nevetett
- Bolond vagy. Én pedig szerencsés, amiért van egy ilyen okoska barátnőm.-viccelődtem vele.
- Na de ha nem vagy szerelmes..akkor mi kötötte le annyira a figyelmed?
- Találkoztam az egyik új diákkal. Emmett Cullen-nel.-kezdtem volna ismét  a mondókám, de már megint félbeszakított.
- Tudtam, hogy fiú van a dologban..az örökké szerény Bella ráhajt egy foglalt pasira...-kalandozott el a fantáziája.
- Hát te őrült vagy. Nem mondom, hogy nem néz ki jól, hisz csak rá kell nézni..de én soha nem hajtanék rá valaki barátjára.-végül jót nevettünk ezen az egész helyzeten. Őrültség volt azt gondolnom, hogy találkoztunk már, ha jól tudom ők eddig Denali-ban éltek, én pedig még sosem jártam arra. Gyors megráztam még a fejem, hogy ez a gondolat végleg kiszálljon elmémből, majd bementünk az ebédlőbe. Ez volt az a hely, ahol legjobban érezhető a klikkesedés. Brittany és pompon sleppje a focistákkal ült egy asztalnál..majd tőlük balra, de mégsem köztük foglaltak helyet a többi sportolók, s táncosok.
Carol és én, legtöbbször kettesben töltöttük az ebéd szünetet. Olyan ez az egész, mintha mindenkit egy kasztba osztanának, s az alapján ítélnek meg.
 De most ahogy körbejárattam tekintetem, valakik, már elfoglalták a helyünket. Az ott levők közt volt Emett Cullent. S ha jók a megérzéseim, akkor akik mellette ültek, azok a  testvérei. Emmett egyik oldalán foglalt helyet egy gyönyörű szőke lány, aki mellett minden lány rondának érzi magát, s minden srác utána kullog. Míg a másik oldalán egy világfájdalmas képű srác űlt. A mellette levő koboldszerű lány pedig elmehetne egy fogkrém reklámba...olyan volt az ábrázata, mint aki épp most bontogatja ki a karásconyi ajándékát. Egyikőjük sem hasonlított igazán a másikra. Csak abban, hogy mindőjüknek tökéletes hófehér bőrük, s aranybarna szemük volt. 
Már a megpakolt tálcánkkal indultam volna az asztalunk felé, de Caroline megállított.
- Gyere, inkább üljünk máshova.-mondta.
- Azt már nem.-mondtam, s határozottan megindultam az eredti helyünk felé. A kis asztalkát már majdnem teljesen körülűlték, csak egy szabad szék volt még fenn tartva.
- Sziasztok! Visszakaphatnánk az asztalunkat?-ereztettem meg egy mosolyt feléjük. 
- Bocs, de nem látom rajta a neved.-vágott vissza a szőke modell.
- Akkor talán ideje lenne szemészetre menni. De nem kell izgulnod, már egész divatos kis szemüvegeket is készítenek.-gúnyolódtam. Mire egy olyan tekintetet kaptam, mintha azt akarbá mondani, hogy menten kitekeri a nyakam.
- Na de Rosalie, majd én hozok még egy széket, hisz úgy is elférünk. -nyugtatta Em, s megszorította a kezét. 
- Tőlem...-vont vállat, ezek szerint Rosalie. Caroline még mindig szótlanul állt mellettem, Em hamar szerzett még egy széket, bár azért meg kell hagyni, elég feszéjezett volt a hangulat.
- Akkor talán ismerkedjünk össze.-tapsikolt a manó lány.- Én Alice vagyok, s ő a barátom Jasper, ők pedig Emmett és Rosalie, akik szintén egy párt alkotnak.-úgy mondta, mintha ez teljesen természetes lenne.
- És ez nem illegális?-kérdeztem rá.
- Óh..nem, mivel nem vagyunk vérrokonok, Tudjátok örökbefogadtak minket. Jasper és Rose ök valóban testvérek, de ennyi.-magyarázta el nekünk is.
- Értem. Hát az én nevem Isabella Swan, de azt szeretem, ha Bella-nak hívnak. Ő pedig a barátnőm Caroline Kingler.- mutattam be én is magunkat.- De ha jól tudom, akkor öten vagytok testvérek, nem?- kérdeztem rá, majd beleharaptam a pizzámba, mert már majd kijukadt a gyomrom.
- Pillanatokon belül ő is itt lesz, csak még van egy kis elintézni valója.-Alice
Alice nagyon kedves volt, bár be nem állt a szája. Egészen addig, míg egyszer csak mereven bámulta az ajtót, s ismét egy hatalmas vigyort villantott felénk.
- Már itt is van.- bökött fejével az ajtó felé. Nagy erőfeszítésbe került, hogy a kíváncsiságom ne győzzön le, s keressem meg ki is lehet az. Így mereven bámultam az ebédem, s ismét falatozni kezdtem.
- Sziasztok!-jött a hírtelen hang a hátam mögül, amivel a szívrohamot hozta rám. Hatalmasatugrottama  székben, ezzel elvesztve felette egyensúlyom, s már éreztem, ahogy borulok. De mielőtt a fejem kopanhatott volna a kövön, valaki elkapta a szék támláját, s visszabillentette székemet. Lihegve fordultam hátra, hogy láthassam megmentőm arcát.
- Jól vagy..-kúszott be bársonyos hagja fülembe. S ahogy belenéztem a szemébe, olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas örvény húzna magába....