10. fejezet

Hali!
Egy kicsit elszomorodtam, amiért nem nagyon írtatok az előző fejezethez. Én is éreztem, hogy az nem lett valami jó, de most úgy érzem, hogy ez sokkal jobb lett. Na de! A megjegyzésekhez kitaláltam valamit. nem szeretnék komment határt bevezetni. Vagyis még is, de azt hiszem ez elfogadható. A fejezetek száma mondja meg, hogy hány megjegyzés után jön a következő friss. Így ha most összegyűlik a 10 komi, én máris nekiülök, s hozom a következőt. Rajtatok múlik.
Ficsi sajnos a napokban eltűnt. Tudom, hogy dolgozik szegénykém..de remélem hamarosan visszatér közénk.
Millió csók!
Anita














Izgalom járta át a testem, hogy pillanatokon belül, újra láthatom Bella-t. Tizenkét év nagyon hosszú idő egy ember számára. Bizonyára ha az utcán futottunk volna össze rá se ismertem volna. Elmémben még mindig azt az öt éves kislányt láttam, aki a védelmemre szorult. Már majdnem beléptem az ajtón, mikor ismét kétség fogott el. Mi lesz, ha eszébe jut valami, biztos megéri kockáztatni? Hisz az elmúlt évek során egyikünk sem változott egy fikarcnyit sem.
Hangosan fújtam ki a levegőt, miközben meghallottam Alice hangját a fejemben.

~ Ne idegeskedj annyit! Csak gyere be és kész! Nem lesz semmi probléma..láttam.- az az egy szócska a végén megnyugtatott. Tekintetem körbe járattam a termen, keresve őket. Egy nagyobb asztalnál ültek, s velük szemben foglalt helyet Bella és a barátnője Caroline. Egyre közelebb értem hozzájuk, Caroline többször is hátrapillantott. Ő egy igazán kedves lány volt, pusztán jó gondolatok voltak a fejében. Ha valaki a személyiségét kérdezné, nem is lehetne mást mondani, mint azt, hogy ő egy kiváló jellem. Bár nagyon félénk is volt. Gondolatai közt többször elcsíphettem, hogy Ő nem való közénk. És mennyire igaza volt. Nem azért, amire ő gondolt, nem a szépségünk, vagy a pénzünk az, ami elkülönít minket tőlük.
- Sziasztok!- köszöntem rájuk elég hangosan. Egy lépésnyire álltam meg Bella széke mögött. Hangom hallatára ugrott egyet a székén, s ezzel kibillentette az az egyensúlyából. Nekem sem kellett több, amilyen gyorsan csak tudtam, reagáltam az eseményekre, majd vissza segítettem az eredeti helyére. Miután sikerült visszanyernie egyensúlyát, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Csokoládé barna szemei tele voltak titkokkal. Elméjét pedig még mindig csend vette kerül, s ez nagyon frusztrált engem. Hisz megszoktam, hogy mindenkinek belelátok a fejébe, s nyitott könyvként olvashatok benne. De ő örök rejtély marad számomra. Alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha egy álomból ébredne fel.

- Köszönöm.-suttogta. Csilingelő hangja bejárta az ebédlőt. Pedig ezen kívül semmi mást nem mondott.

Én is csatlakoztam hozzájuk, Alice már eltervezte, hogy amennyire csak tudja kifaggatja őt.

- Mond csak Bella, ti mit szoktatok erre felé csinálni. Tudod, még nem ismerem ki magam a környéken.- a kis cseles más is igyekezett kivetni a hálóját felé, s még a boci szemeket is bevetett.

- Hát mi..mi nem igazán szoktunk szórakozni járni. Bár van egy két pub Forks-ban, de nem az én világom a részeg pasik és a cigi füst egyvelege.-elfintorogott saját kijelentésére.- De Seattle-ben vannak egyéb szórakozó helyek is.-folytatta az ismertetést Alice számára, aki egyébként az egész helyet kiismerte már a költözés során. 

- Ha jól tudom van ott egy plaza is. De nem tudom, hogy eltalálnék e oda egyedül.- a fejemet ráztam húgom cselessége miatt, de mielőtt Bella válaszolhatott volna, valaki megtette helyette.

- Én nagyon jól kiismerem magam ott, s szívesen körbevezetlek titeket.- Világos barna haja, s zöld szemei voltak. Minden bűverőjét bevetette, legalább is szerinte a legszebb mosolyát villantotta ránk.

Bella:

Britt bájos mosoly kíséretében jelent meg mellettünk, s elbűvölő mosolyt villantott a Cullen családra. Szemével Edward-ot méregette. Edward különleges volt, egyszerre vonzotta maga köré az embereket, de ugyan akkor a távolságot is megtartotta. Britt pedig nem tekintet rá másként, mint egy újabb trófeára akit meg kell szereznie.

- Szívesen körbevezetlek az iskolában is. Mit szólsz hozzá?-szegezte most a kérdést egyenesen Edward-nak. Különös érzés járta át a testem, miközben azt figyeltem nővérem miként próbál flörtölni a mellettem ülő fiúval. Ahh..de miért is érdekel ez engem, hisz azt csinálnak amit akarnak.

- Köszi, de azt hiszem elboldugolok egyedül is.- utasította kedvesen vissza. 

- Ahogy gondolod.-válaszolt bosszúsan Britt, majd visszakullogott a helyére.

- Ennek még nem lesz jó vége. Brittany Morton nem az a típus, aki csak feladja.- szólalt meg most először Caroline is, de látszott rajta, hogy neki is nagyon tetszett a helyzet.

- Igazad van, ki fog készíteni.-mondtam, miközben lehajtottam  fejem a pultra.

- Nem igazán értem mire gondoltok.-emelte fel íves szemöldökét.

- Rendben, elmagyarázom. Brittany a testvérem.-kezdtem bele.- Nem vagyunk vér szerinti testvérek, ezért is nem hasonlítunk. Engem nyolc éves koromban fogadtak örökbe. Arra gondoltam, hogy otthon biztos kérdésekkel fog bombázni. Tudod Ő mindig megkapja azt amit akar, s nem hiszem, hogy ínyére van, hogy az új kiszemeltje itt van velem.-hadartam el egy szuszra.

- Na hát Öcsi pók..csak egy napja járunk ide, de te már is az ujjad köré csavarod a lányokat. -rázta a fejét Emmett, amit mindenki megmosolygott. Még Edward szájának szegletében is ott bujkált egy aprócska kis vigyor.

- Ideje mennünk órára, mert még a végén elkésünk.- állt fel Alice s Jasper. Carol gyors rápillantott az órájára, s már száguldott is kifelé.

- Ne haragudjatok, de Caroline számára elképzelhetetlen a késés.-mondtam.- De nekünk sem ártana menni, ma reggel már beszereztem egy figyelmeztetést a késés miatt.- az ebédlő már így is majdnem üres volt. Hihetetlen, milyen gyorsan eltelt az idő. Máskor olyan lassan vánszorog.

- Hol is lesz most órád Edward.-tett fel még neki egy gyors kérdést Alice, de úgy tűnt, mintha ezen kérdés mögött egy kis hátsó szándék is lakozna.

- Angol irodalom, Ms. Gordon-nal,csak nem elfelejtetted.-Edward.

- Ohm dehogy, csak biztosra akartam menni.- Alice

- Nekem is ott lesz most órám.-szóltam halkan csendbe a beszélgetésbe. Mintha Alice csak erre várt volna, mosolyogni kezdett, majd megbökte bátyát.

- Akkor talán mehetnénk együtt, mielőtt Alice bele fúrja a könyökét az oldalamba.-a pöttöm kobold erre csak kinyújtotta rá a nyelvét.

- Oh..boldogul ő egyedül is.-idéztem az előbbi szavait, majd sarkon fordultam. De még sikerült Em mondatát elcsípnem.

 - Ez touch down öcsi.-nevetett, majd ők is követtek engem. Végig a hátamon éreztem Ed tekintetét. Habár nem jutottam messzire, mielőtt ruganyos lépéseivel utol nem ért.

- Ugye tudod, hogy ez nem volt szép tőled.- értetlenül néztem rá.- Most egy örökké valóságig hallgathatom tőle, hogy leszerelt egy csaj.-vigyorodott azért el a végére.

- Ha gondolod szívesen cserélek veled, Britt hisztijét sem a legkellemesebb végig hallgatni.

- Hát akkor már inkább Emmet.-még épp hogy beértünk Ms Gordon előtt, A teremben már mindenki bent volt, s elfoglalták a helyüket. Már csak egy üres pad volt, így nem adatott más lehetőség, mint egymás mellett helyet foglalni. 

- Köszöntelek titeket a művészetek kápolnájában! Jól nézzétek meg a mellettetek helyet foglaló személyt, s rázattok kezet.-kicsit dilinyós volt a nő, de én szerettem. Sokat tudott a művészetről, s rengeteg érdekes könyvet ajánlott már nekem.- Éppen most köszöntöttétek a társatokat.-de a tanár nő jellemén kívül más is feltűnt nekem, ahogy megfogtam Ed kezét, olyan volt, mintha jég darabkák közé dugtam volna. Iszonyatosan hideg volt és kemény.

- Fázol?-kérdeztem meg tőle, mire ő elkapta a kezét, s dörzsölgetni kezdte azt. Különös..-gondoltam, de inkább nem firtattam tovább a dolgot. Figyelmemet teljesen a tanárra fordítottam. Na jó, erősen koncentráltam, h ne a mellettem helyet foglaló srácra figyeljek.

- Ezen az éven az angol irodalom nagyjaival kell megismerkednünk. De ha szeretnétek, akkor becsempészhetünk egy kis Európai kultúrát is, hogy színesebbé tegyük ezt az évet. De van még egy rossz hírem számotokra..nyugi nem halálos. De, mivel a tavalyi előadásnál, alig jelentkezett valaki, így nektek kötelező részt venni az idei meghallgatáson. Tudom, hogy ez mennyire rémes, de higgyétek el, nem én rendeltem el így.-húzta ki magát a székében.- Na de most sipirc haza, fél percen belül senkit nem akarok itt látni.- az osztályban levők gyorsan össze pakolták a cuccaikat, s már száguldottak is kifelé a teremből. Mi is kimentünk, majd a egyenesen a kijárat felé haladtunk. Odakint az eső, épphogy csak csepegett, de azért mindketten felvettük a kabátunkat, s a kapucnit  fejünkre húztuk. 

- Te nem jössz?-húzta fel ismét a szemöldökét Edward, amiért én nem az autókhoz mentem, hanem inkább balra fordultam, egy pad irányába.

- Nem. Én viszem haza Caroline-t.-mondtam neki, majd helyet foglaltam a padon.

- Ha nem bánnád én is csatlakozom hozzád, mivel nekem is meg kell várnom a testvéreimet.- egy darabig csak csendben ültünk egymás mellett. Nem volt kínos a csend, inkább megnyugtató. Én a sötét gombolyagokat tanulmányoztam az égen.

- És hogy tetszik eddig Forks?-fordultam hírtelen felé, mire ő is felébredt a mélázásból.

- Hm..szép hely.-kezdett el elég vontatottan beszélni.

- Ez elég meggyőzőre sikerült. Tudom, eleinte elég hát borzongató ennyi eső, de mint minden másnak, ennek is megvan a maga szépsége.- nem is emlékszem mikor mosolyogtam ennyit utoljára egy nap. Nem tudom miért, de egyszerűen jól éreztem magam a társaságában. Jó sok mindenről beszélgettünk még. Én sokat meséltem neki a gyermekkoromról, mármint csak arra, amire emlékeztem. Sok minden merült feledésbe az évek során. Mára az árvaház is csak egy rossz emléknek tűnik, de ami meg is maradt emlékem az is csak egészen homályosak. Még egy darabig beszélgettünk, egészen addig, míg meg nem szólalt a csengő, s a diákok nem kezdtek őrült módjára kiszáguldozni.
- Hát nekem mennem kell. Holnap találkozunk..köszönt el, majd elindult az autója felé.