9.fejezet

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam tegnap felrakni. De hatalmas vihar volt nálunk, s még most is zuhog az eső. Azért remélem ismét kapunk pár komit.
pusz
Anita



Edward:

Különös volt, hogy Emmett, még mindig nem ért be a terembe. Csak egy szabad hely volt mellettem, jobban mondva, csak mellőlem hiányoztak. S a spanyol tanár gondolatai is hallhatóak voltak, ahogy elindult a tanáriból.
Már előre eldöntötte, hogy próbára teszi az új diákjait, s hogy lejárat majd minket az osztály előtt. Gondolati azt tükrözték, hogy élvezettel kínozza diákjait. Bár ilyenkor szokták azt mondani, hogy rossz fába vágja a fejszéjét. Emmett és én tökéletesen beszélünk spanyolul, s kétlem, hogy olyan kérdést tudna feltenni, amire nem tudnánk válaszolni. Testvérem hangos robajjal jött be a terembe. Homlokán apró ráncok voltak észrevehetők. S fejéből is zavarodottságot olvastam ki. Csak azt hajtogatta, hogy ez nem lehetséges, és hogy biztosan csak téved. A tanár is belépett a terembe rögtön Em után.
- Buenos Días!-köszöntötte az osztályt.
- Buenos Días, senor!-hangzott kórusban a válasz. A teremben senki nem akart feltűnő lenni. Mind féltek az esetleges kérdésektől. Így amennyire csak tudtak megbújtak.

- Talán köszöntsük az új társaitokat is. Edward és Emmett Cullen. Kifáradnátok ha kérhetem.- folytatta angolul, mi felálltunk, s odamentünk hozzá a papírjainkkal együtt.
- Parecen, por favor.-kért meg minket.
- Mi nombre es Edward Cullen. Denalia movido de aquí a mi familia. Cinco de ellos son hermanos. Carlisle y Esme Cullen fue adobtives nosotros, y puesto que vivimos en ella, con siete.- a tanár érdeklődve figyelt rám, majd hozzátette. - Perfecto. Usted puede hablar tan bien el espanol?-fordult Emmethez, aki nem igazán figyelt az előbbi beszélgetésre.
- Edward, segítenél, fogalmam sincs, mit kérdezett tőlem.-végre egy határozott mondat Em-től. Gyorsan elhadartam a kérdést, hogy senki ne vehesse észre eszmecserénket.
- Sí senor! válaszolt Emmet egyszerűen, majd mindketten odaadtuk a papírunkat, amit Mr Grand aláírt, s mehettünk is vissza a helyünkre.


- Na akkor talán kezdjünk neki. Ma a ragozást fogjuk megtanulni.-kezdett bele Mr Grand, majd a táblán elkezdett valamilyen táblázatot szerkeszteni. Nem figyeltem tovább a tanárra. Ismét Emmett-et néztem, aki megint elmélyedt a gondolatiban. 
- Bökd már ki végre, mert így semmit sem értek.-mondtam.
- Láttam őt Edward. Itt van Forks-ban.-felelte gondolatban, de nekem még mindig nem esett le mire gondol. -Em ne szórakozz, megmondanád végre kire gondolsz.-mondtam, mire gondolatiban egy barna hajú lányt láttam, akivel a folyosón találkozott. Úgy éreztem ez csak egy rossz vicc, hogy talán a bolondját akarja járatni velem.
- Érted már Edward? Bella itt van..ebben az iskolában. Bár én nem értem, hogy ez hogy lehetséges.-nem igazán tudtam továbbra is odafigyelni rá. Elmém teljesen kitöltötte a lány, akihez egykoron úgy ragaszkodtam. S az a kislány, most ismét itt van, bár mostanra kész nő lett belőle. Vajon emlékszik még rám. 
- Megismert téged?-kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét, s az emlékét nézve nekem sem úgy tűnt, hogy tudja kivel találkozott. Ismét magamba mélyedtem, s azt sem vettem észre, mikor kicsengettek. Csak akkor ocsúdtam fel, mikor Em kezét a vállaimon éreztem.


Bella:


Idegesen toporogtam a padban. Caroline nem győzött bökdösni, hogy nem tud tőlem figyelni. Engem egyébként sem izgatott a matek, nem hogy most, mikor annyi mindenen jár az eszem. Először is ott van a szombati bál, az már csak öt napom van, hogy kitaláljak valamit, hogyan úszhatnám meg a dolgot. No meg itt van az a srác is. Olyan érzésem van, mintha ismerném valahonnan. De akárhogy próbáltam törni a fejem, semmire sem jutottam. Megkell hagyni ez igazán ideg tépő. Gondolatimat a csengő szakította félbe, s a tanár törlő mozdulatai a táblán.
- De hát én..-kezdtem volna, mire Ms. Whait hátrafordult.
- Valami gond van Bella.-kérdezte.
- Nem tanár nő. Én csak kicsit elbambultam.-jobban mondva nagyon is. Hisz nehogy azt nem tudom, mi az órai anyag, de még a házit sem másoltam le. Remélem Carol majd kisegít.


Már az ebédlő felé mentünk, mikor felhoztam neki a problémám.
- Caroline..szükségem lenne..-kezdtem bele, mire ő félbeszakított.
- A füzetemre.-fejezte be mondandóm.
- Honnan tudtad? Te kis médium...-kérdeztem meg enyhe gúnnyal a hangomban.
- Ohh én nem vagyok az, csak ismerlek. És ugye bár az is feltűnt, hogy egy betűt sem írtál le. Komolyan ha nem ismernélek azt hinném szerelmes vagy..-nevetett
- Bolond vagy. Én pedig szerencsés, amiért van egy ilyen okoska barátnőm.-viccelődtem vele.
- Na de ha nem vagy szerelmes..akkor mi kötötte le annyira a figyelmed?
- Találkoztam az egyik új diákkal. Emmett Cullen-nel.-kezdtem volna ismét  a mondókám, de már megint félbeszakított.
- Tudtam, hogy fiú van a dologban..az örökké szerény Bella ráhajt egy foglalt pasira...-kalandozott el a fantáziája.
- Hát te őrült vagy. Nem mondom, hogy nem néz ki jól, hisz csak rá kell nézni..de én soha nem hajtanék rá valaki barátjára.-végül jót nevettünk ezen az egész helyzeten. Őrültség volt azt gondolnom, hogy találkoztunk már, ha jól tudom ők eddig Denali-ban éltek, én pedig még sosem jártam arra. Gyors megráztam még a fejem, hogy ez a gondolat végleg kiszálljon elmémből, majd bementünk az ebédlőbe. Ez volt az a hely, ahol legjobban érezhető a klikkesedés. Brittany és pompon sleppje a focistákkal ült egy asztalnál..majd tőlük balra, de mégsem köztük foglaltak helyet a többi sportolók, s táncosok.
Carol és én, legtöbbször kettesben töltöttük az ebéd szünetet. Olyan ez az egész, mintha mindenkit egy kasztba osztanának, s az alapján ítélnek meg.
 De most ahogy körbejárattam tekintetem, valakik, már elfoglalták a helyünket. Az ott levők közt volt Emett Cullent. S ha jók a megérzéseim, akkor akik mellette ültek, azok a  testvérei. Emmett egyik oldalán foglalt helyet egy gyönyörű szőke lány, aki mellett minden lány rondának érzi magát, s minden srác utána kullog. Míg a másik oldalán egy világfájdalmas képű srác űlt. A mellette levő koboldszerű lány pedig elmehetne egy fogkrém reklámba...olyan volt az ábrázata, mint aki épp most bontogatja ki a karásconyi ajándékát. Egyikőjük sem hasonlított igazán a másikra. Csak abban, hogy mindőjüknek tökéletes hófehér bőrük, s aranybarna szemük volt. 
Már a megpakolt tálcánkkal indultam volna az asztalunk felé, de Caroline megállított.
- Gyere, inkább üljünk máshova.-mondta.
- Azt már nem.-mondtam, s határozottan megindultam az eredti helyünk felé. A kis asztalkát már majdnem teljesen körülűlték, csak egy szabad szék volt még fenn tartva.
- Sziasztok! Visszakaphatnánk az asztalunkat?-ereztettem meg egy mosolyt feléjük. 
- Bocs, de nem látom rajta a neved.-vágott vissza a szőke modell.
- Akkor talán ideje lenne szemészetre menni. De nem kell izgulnod, már egész divatos kis szemüvegeket is készítenek.-gúnyolódtam. Mire egy olyan tekintetet kaptam, mintha azt akarbá mondani, hogy menten kitekeri a nyakam.
- Na de Rosalie, majd én hozok még egy széket, hisz úgy is elférünk. -nyugtatta Em, s megszorította a kezét. 
- Tőlem...-vont vállat, ezek szerint Rosalie. Caroline még mindig szótlanul állt mellettem, Em hamar szerzett még egy széket, bár azért meg kell hagyni, elég feszéjezett volt a hangulat.
- Akkor talán ismerkedjünk össze.-tapsikolt a manó lány.- Én Alice vagyok, s ő a barátom Jasper, ők pedig Emmett és Rosalie, akik szintén egy párt alkotnak.-úgy mondta, mintha ez teljesen természetes lenne.
- És ez nem illegális?-kérdeztem rá.
- Óh..nem, mivel nem vagyunk vérrokonok, Tudjátok örökbefogadtak minket. Jasper és Rose ök valóban testvérek, de ennyi.-magyarázta el nekünk is.
- Értem. Hát az én nevem Isabella Swan, de azt szeretem, ha Bella-nak hívnak. Ő pedig a barátnőm Caroline Kingler.- mutattam be én is magunkat.- De ha jól tudom, akkor öten vagytok testvérek, nem?- kérdeztem rá, majd beleharaptam a pizzámba, mert már majd kijukadt a gyomrom.
- Pillanatokon belül ő is itt lesz, csak még van egy kis elintézni valója.-Alice
Alice nagyon kedves volt, bár be nem állt a szája. Egészen addig, míg egyszer csak mereven bámulta az ajtót, s ismét egy hatalmas vigyort villantott felénk.
- Már itt is van.- bökött fejével az ajtó felé. Nagy erőfeszítésbe került, hogy a kíváncsiságom ne győzzön le, s keressem meg ki is lehet az. Így mereven bámultam az ebédem, s ismét falatozni kezdtem.
- Sziasztok!-jött a hírtelen hang a hátam mögül, amivel a szívrohamot hozta rám. Hatalmasatugrottama  székben, ezzel elvesztve felette egyensúlyom, s már éreztem, ahogy borulok. De mielőtt a fejem kopanhatott volna a kövön, valaki elkapta a szék támláját, s visszabillentette székemet. Lihegve fordultam hátra, hogy láthassam megmentőm arcát.
- Jól vagy..-kúszott be bársonyos hagja fülembe. S ahogy belenéztem a szemébe, olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas örvény húzna magába....