14. fejezet

Sziasztok!


Itt van a 14. fejezet. Hát remélem, nem okozok csalódást, bár kétlem, hogy azt kapjátok, amire vártatok. Inkább pár miértre adok választ. Semmi össze melegedés..xd
Egyébként nagyon örülnék neki, ha ma kapnék tőletek jó sok komit..szülinapom van :)..*kicsit elpirul*
Nem azt kérem, hogy agyon dicsérjetek, az őszinte véleményetek érdekel.
 Bár 14 komi előtt semmi képen nem lesz friss....sajnálom, ha gonosz vagyok.
De azért remélem szerettek még egy picit. 
A bétázásért ezer hála Puszmó-nak. Látogassatok el hozzá, mert nagyon tehetséges. Komolyan, engem letaglózott a története, annyira tetszett.
Na de nem rizsázok tovább..irány olvasni :)
puszi
Anita

Bella:

- Bella?- Hallottam meg gyönyörű hangját mellőlem. Én még mindig az ablakon bámultam kifelé. S nem is akartam változtatni a helyzetemen.

- Volnál szíves figyelni rám egy kicsit, s abbahagyni ezt a gyerekes viselkedést?- kérdezte kicsit ingerülten. Na, jó lehet, hogy túlzásokba esem, s túl makacs vagyok..de akkor is.

Vannak olyan pillanatok, amikor mások fontosabbak, mint mi magunk. És ez egy határozottan olyan helyzet volt. De ezt az állapotot sem tarthattam fel örökké, így felé fordultam.

- Először is nem vagyok gyerekes. Másodszor pedig semmi kedvem olyan valakivel csevegni, aki kényszerített, hogy vele utazzam..- mormoltam, majd ismét az ablakon bámultam kifelé. A fák suhanása, hirtelen a legérdekesebb dologgá vált.

- Ó bocsásson meg kegyed, hogy voltam olyan merész, hogy aggódni mertem maga miatt. - Jaj de aranyos. Bella ezt most azonnal verd ki a fejedből. - Szidtam magam gondolatban. Inkább úgy döntöttem nem felelek neki, s hagyom még egy picit mérgelődni. 

- Mondd csak, mi változott egy nap alatt? Tegnap még olyan kedves voltál, s nyitott. Most meg, mint egy jégtömb. - Halkult el egészen a hangja. Nem bírtam tovább, ismét ránéztem.

- Én sajnálom. Én csak, nem is tudom mi ütött belém. Mint láttad nem igazán vagyok az a barátkozós fajta. Jól meg vagyok egyedül is. Mármint Carol-lal.- Próbáltam valami sületlenséget beadni neki. Persze látszott, hogy egy szavamat sem hitte el. Felhúzta az egyik szemöldökét, miközben fél szemmel engem vizslatott. Szemeivel, mintha azt sugallta volna, hogy most szeretné hallani az igazat is.

De mit mondhatnék neki? Hogy egy régen tett ígéret miatt, örökké távol kell tartanom magam tőle? 

- Bella, várj már meg. Nem szabadna ide jönnünk. - kiabált utánam Brittany, miközben én egyre mélyebbre hatoltam az erdőben. Valahogy vonzott engem az ismeretlensége, s a titokzatossága miatt. Így eszem ágában sem volt megállni.

- Bell,a én félek. Menjünk inkább haza. - karolt belém testvérem. Pedig szerintem semmi rémisztő sem volt ezen a helyen. A fák békésen öleltek körbe minket. S nem messze tőlünk egy folyó moraja hallatszott.

- Ne légy már ilyen. Csak hallgasd a természetet. Mondd, nem csodálatos?- Vigyorogtam r, mint a tejbe tök. - Csak keressük meg a folyót. Még az is lehet, hogy láthatunk őzikéket. - megfogtam a kezét, majd elkezdtem magam után húzni.

- Vagy majd megesz egy medve. - jobbnak láttam figyelmen kívül hagyni megjegyzését. A folyó, mintha egyre közelebb került volna, de még mindig nem találtuk meg. Az idő pedig egyre csak telt, s már jóval alkonyat után járhattunk. 

- Ez meg mi volt?- kapta ki Britt a kezét az enyém közül, majd ugrott egyet hátra.

- Csak a szél az Britt.- Próbáltam megnyugtatni, miközben tettem előre egy lépést. Ami igen rossz döntésnek bizonyult. A talaj egyszer csak kicsúszott a lábaim alól..s én zuhanni kezdtem. Hosszasan gurultam lefelé, miután nagy csobbanással estem bele a vízbe. A szél egyre inkább felerősödött, s általa a sodrás is könyörtelenné vált. Eszeveszettül kapálóztam, s sikítoztam. Már úgy éreztem, hogy mindennek vége. Vártam, hogy az életem leperegjen a szemeim előtt. 

- Bella! Fogd már meg ezt a nyamvadt botot. - Brittany hangjában nyoma sem volt már a félelemnek. Határozottan nyújtotta felém a menekülésemhez szükséges tárgyat. Hosszas küszködés után sikerült kihúznia a partra. 

- Figyelsz te rám egyáltalán?- Lebegtette meg Edward a kezét előttem. Annyira elmerültem az emlékben, hogy észre se vettem, hogy már a házunk előtt állunk. Britt megmentette az életem. Sokkal tartozom neki, s eddig még sosem tudtam viszonozni számára. Hisz azok a dolgok, amiket eddig kért, csupa őrültség volt. Igaz, hogy most már eltávolodtunk egymástól, de attól én még szeretem őt.

- Bocs, csak eszembe jutott valami. -ráztam meg ismét kicsit a fejem.

- És mégis mi? Ha nem vagyok túl kíváncsi. - Mosolygott rám. Miért kínzol ennyire?- emeltem a fejem az ég felé.

- Hát csak azon, hogyan is lettem asztmás. - feleltem könnyedén. Látszott rajta, hogy azt várja, hogy folytassam. - Még áltsuliban beleestem a folyóba és tüdőgyulladást kaptam. Aztán pedig kiderült, hogy ez lett a következménye. - Edward alig láthatóan megrázta a fejét, s egy különös fintorba torzult a szája.

- De nekem most már be kell mennem. -mondtam, s  már nyúltam is a kilincsért.

- Várj egy picit még, kérlek. - Nézett ismét mélyen a szemembe. Féltem, hogyha meghallgatom azt, amit mondani akar, már nem fogok tudni ellentmondani. Így kinyitottam az ajtót, s már ki is ugrottam. Még gyorsan elmorogtam egy köszönömöt az orrom alatt, majd beszaladtam a házba. Szerencsére, esés nélkül sikerült bejutnom. Miután bezártam az ajtót, végig csúsztam rajta, s leültem a földre.

- Hmm..úgy látom ez nem igazán jött össze. - Britt hangjától a  hideg futkosott a hátamon. Felé fordítottam a fejem. Ő most éppen az ablakon bámult kifelé, s az odakint várakozó Edward-ot nézte.

- Én csak..én sajnálom, de ..- Nem hagyta befejeznem a mondatot.

- Tudom mi történt. Macy egy tíz perce hívott, s mindenről értesített. - Nézett le rám mindent tudóan, majd ellépett az ablaktól. - Épp most értek ide érte. -Tájékoztatott engem is. S már hallani is lehetett, ahogy az autó kilövel az utcánkból. Sikeresen felkeltem az ajtóból, majd a konyha felé vettem az irányt. A gyomrom kétségbeesve kiáltott valami táplálékért. A hűtőből kivettem a szendvicshez szükséges dolgokat.

Miután kész lettem az összeállítással, leültem a pulthoz. Britt is csatlakozott hozzám, majd ellopta az egyik szendvicsemet.

- Mit szeretnél még Brittany. Megmondtam neki, hogy nem akarok vele barátkozni. Ennél többet már én sem tehetek. - néztem rá rosszallóan, s falatozni kezdtem.

- Dehogyis nem. Mert ha az "A" terv nem működött, akkor életbe lép a "B" terv.-Mosolygott ördögien. Vajon mire lehet képes, hogy megkapja azt, amit akar?

- Ugye a "B" tervedben én már nem szerepelek. - De miért is lenne nekem ekkora szerencsém?

- Hát az az igazság, hogy te leszel a kulcs mindenhez. - felelte.

Arcomat a kezeimbe temettem, s vártam, hogy elmondja mit talált már ki megint. Lábammal idegesítő dobolásba kezdtem, ezzel is arra próbáltam rámutatni, hogy végre elkezdhetné.

- Hallottam, hogy hamarosan részt kell vennetek egy meghallgatáson az iskolai színdarabhoz. Ami bár elég szánalmas, most mégis nagyon hasznos lesz számomra. - kezdett bele. A menők közt a színház egy cseppet sem volt elfogadható tevékenység.

- Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni. - mondtam.

- Jajj, pedig ez olyan egyértelmű. Én is elmegyek a maghallgatásra. Edward és én megkapjuk a főszerepet. Majd a próbák során magamba bolondítom. Akkor már nem fog tudni elmenekülni előlem.

- Ezzel mindössze csak egy probléma van. Britt te nem tudsz énekelni. - Húztam össze a szemöldököm, majd mindentudóan tekintettem rá.

- Ez azért fájt. De itt jössz te a képbe. Mert te igen.- Én még mindig értetlenül álltam a dolgok előtt. - Annyira értetlen tudsz lenni. Egyszerű. Míg én a színpadon tátogok, addig te a színfalak mögött énekelsz. Így olyan lesz, mintha én tenném. Legalábbis a computer Brian szerint ez lesz a dolog legkönnyebb része. - Húzta ki magát székén.

- De nekem is jelentkeznem kell. És nem gondolod, hogy feltűnő lesz, ha teljesen egyforma hanggal lépünk fel?- kérdeztem meg a nyilvánvalót.

- Nem-nem. Ugyan is te az én hangomat használod majd. - Remek. Leégetem magam az egész suli előtt miatta. - torzult grimaszba az arcom.

- Ugye megteszed értem?- kérdezett rá, s nagy kerek szemekkel vizslatott.

- Igen. - feleltem egyszerűen, akármennyire fájt is ez nekem.