BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »
A fejlécet nagyon szépen köszönöm Mesi28-nak! Millió puszi érte :)

2010. július 25., vasárnap

12.fejezet

Sziasztok!
Örülök, hogy tetszett az előző. S nagy volt az egyetértés Britt-el kapcsolatban. Remélem ezzel sem okozok csalódást. S ismét bocs, az estleges hibákért.
Millió puszi!
Anita



Már messziről hallottam Bella furgonjának dörmögő hangját. Mikor befordult a parkolóba, egy ideig teketóriázni látszott. Majd aztán elindult egy szabad hely felé. Miután kiszállt, kicsit botorkálva indult meg felénk. Barna haja most kiengedve omlott vállaira. Már épp készültem volna elrugaszkodni a Volvo-tól, mikor Bella csak úgy tovább haladt. Egy árva szó nélkül haladt tovább a bejárati ajtó felé. Talán egy pillanat volt, amikor felénk pillantott, de azon kívül semmi. Mi folyik itt?-kérdeztem magamban.

- Látod, én megmondtam, hogy úgy tesz, ahogy én fütyülök.-nevetett az a tegnapi lány, azt hiszem Bella testvére Brittany. Gondolatai közt láttam a tegnap este köztük lezajló beszélgetést. Igazság szerint bántott a tudat, hogy Bella nem akar tőlem semmit. De jobb is így. Én úgy is csak ártanék neki.
- Az a lány egy áspis kígyó. Biztos vagyok benne, hogy zsarolja őt valamivel.-nézett csúnyán Rosalie. Még sosem volt olyan, hogy Rose kiált volna valakiért. Főleg nem egy emberért.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos.-feleltem, majd én is beindultam az iskolába. Az órák unalmasabban teltek, mint eddig bármikor. A számtalanszor hallott információ, szinte kínzás volt most elmémnek. A gondolatok pedig sose idegesítettek még ennyire.
A figyelmem elterelése miatt Bella után kutattam mások fejében. Bár ő nem akar velem lenni, én szerettem volna megismerni. Tudni azt, hogy ki lett abból a kicsi lányból, akit egykor megismertem. Az a régi kapocs, ami akkor összekötött vele, vajon most is megvan, vagy az egész egy nagy őrültség volt, s jobban tenném ha végleg kiverném a fejemből?
Caroline elméjén keresztül figyeltem most is őt. Gondterhelt szemeit a tanárra szegezi, miközben jobbkeze folyamatosan mozog, s különböző krikrakszokat rajzolgat a füzetébe. Bár nekem nem úgy tűnt, hogy valamelyikre egy picit is figyelne. Valahol nagyon messze járt most a valóságtól.


Bella:

Ma már vagy huszadszorra pillantottam a falon lévő órára. Roppant idegesítően haladtak a másodpercek. Mintha valaki folyton visszaállítaná. Pedig én nem akartam mást, csak túl lenni a mai napon, s hazamenni. De még vár rám egy hosszas ebéd szünet, s még további órák. Mivel mától a test nevelést is megtartjuk. Nem értem, miért kell nekem is bejárnom, mikor szinte alig tesizhetek. És még ráadásul át is kell öltöznöm. Kész őrület.
Mára már egy rakás házit is kaptunk, ami a tanárok szerint csak a mi érdemeinket szolgálják. De könyörgöm, ez csak az első hét. Csak a matek felett fogok több órán keresztül görnyedni.
A tanár már az utolsó feladat számot írta fel a táblára, majd bezárta könyvét, s leült a székébe az óra végezetéig. Mindenki igyekezett gyorsan lefirkantani a számokat, hogy minél hamarabb mehessünk. Mikor a csengő megszólalt, a füzetek, szinte másodpercnyi eltérés nélkül záródtak, s kerültek be a táskákba.
- Nyugtalan vagy ma.-nézett rám Caroline, miközben felálltunk. Szemeivel pedig végleg engem vizslatott.
- Semmi bajom sincs.-feleltem, hol ott valóban nyugtalanabb voltam, mint valaha. A fenébe is miért van ez?
Miért leszek nyugtalan attól, hogy nem tölthetem vele az ebédidőt. Miért várom annyira azt a fránya irodalmat?
Bárhogy is vártam, a válaszokat még mindig nem kaptam meg. Nem tudom ki volt az az őrült, aki azt mondta, hogy azokat magunkban kell keresni. Mert én akárhogy keresem nem találom. És a következtetés..egy teljesen hibbant lány.
- Hallasz te engem egyáltalán?-bökött a vállamba a barátnőm. Hány perc eshetett ki?
- Ne haragudj rám. Ma tényleg nem vagyok formában.-már az ebédlő előtt jártunk, mikor hírtelen megtorpantam. Nem is vagyok annyira éhes, és ami a legjobb, így egy felesleges találkozást is elkerülhetek.
- Mi az már megint. Volnál hajlandó bejönni?-morgolódott most már tényleg Caroline. A fejemet ingatva válaszoltam, úgy terveztem, inkább leülök egy kinti padhoz, s elmélyülök a gondolataimban.
- Rendben, és hova megyünk most.-eresztett meg egy mosolyt. Hihetetlen ez a csaj.
- Én arra gondoltam, hogy talán kimehetnénk....vagy.-mondtam tétován, mire megfogta a kezem,s húzni kezdett.
Már kint jártunk, s egy szabad, fedett hely után kutattunk, mivel az esőben ücsörögni nem valami felemelő.
Ő velem szemben foglalt helyet. Szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, majd kezével beszédre intett.
- Ez bonyolult Caroline. Én csak tegnap tettem egy ígéretet...és.
- Meddig fogod még ezt csinálni. Ha még mindig az a régi ügy, akkor elárulom, hogy semmi értelme ezt csinálnod. Brittany kihasznál téged, s ezt te is tudod, csak nem ismered be.
- Ez nem igaz, mármint honnan veszed, hogy ő..-hagytam befejezetlen a mondatot, mivel barátnőm ismét félbe szakított.
- Onnan, hogy ismerlek. Bella én még soha nem láttalak senkivel ilyen közvetlennek. Úgy örültem annak, hogy végre találtál egy olyan fiút, akivel jól érzed magad. Ne mondj semmit!-tartotta fel mutató ujját, miközben már nyitottam volna a szám. - Tudom, hogy megígérted neki, hogy bármit megteszel amit szeretne, de ez nem mehet így tovább. Hiszen mindketten tudjuk, hogy ő csak a hírneve miatt akarná megszerezni Edwardot.
- Ez most nem igaz. Igaz, hogy Britt nagyon felszínes, de nekem sosem akarna rosszat. Hidj nekem, kérlek. És igaza van, hisz én döftem őt hátba.-hajtogattam, ami elég nagy butaságnak hangzott.
- Javíthatatlan vagy.-rázta meg a fejét.- És mit fogsz csinálni a következő órán. Vagy oda sem mész be?-gúnyolódott.
- Bemegyek, és szótlan végigülöm az egész órát.-mondtam nagy bizonyossággal.
- Hát én kétlem, hogy menni fog, mivel ha az emlékeim nem csalnak, akkor Ms Gordon páros órákat tart. Mi szerint csapatban kell dolgoznotok.-mosolygott mindent tudóan.
- Ne félj megoldom. De nem fogok hozzá közeledni, ebben biztos lehetsz.-Carol hangosan kifújta a levegőt, s a fejét rázta.
- Azt hiszem ideje mennünk. Nagyon remélem, hogy hamarosan megjön az eszed.-mondta, miközben felállt.


Már a terem felé tartottam. Kecsegtető volt a gondolat, hogy elfussak. S a maradék két órámat otthon töltsem. Bár sajnos azzal nem oldódna meg semmi, csak holnap magyarázkodhatnék, hogy hova tűntem. Így szinte vonszoltam a terem felé a lábaimat. Egy lépés előre..és még egy...és még egy.
Már épp készültem rátenni a kezem a kilincsre. És egy gyors mély levegő után, sikerült is lenyitnom azt. Tekintetem rögtön a mi helyünkre vándorolt ahol ő már ott ült. Tökéletes arcát, az ablak felé fordította, s úgy bámult kifelé. Csak egy fekete póló volt rajta, ami tökéletesen tapadt testére, ezzel kiemelve kidolgozott izmait. Sikeresen elfordítottam a szemem róla, s elindultam a padok közé. Mikor oda értem igyekeztem minél halkabban kihúznia  székem, de mihelyst megmozdítottam ő már is engem nézett.
- Szia!- köszöntem neki, gyorsan leültem, majd el is fordítottam a fejem, ezzel minden társalgási lehetőséget elzárva.
- Neked is szia.-felelt azért. Az órán még ne kellett közösen dolgoznunk. A mai nap arról szólt, hogy meséljünk a nyári élményekről. De Ms Gordon kijelentette, hogy holnaptól határozottan tanulni fogunk.
Határozottan örültem a csengőnek, s már ki is pattantam a padból. Az elsők közt voltam, akik elhagyták a termet. S már az öltöző felé igyekeztem. Caroline már bent volt, s már félig át is öltözött. Én is csatlakoztam hozzá. Az öltözőben bent volt Alice is, aki mikor meglátott bőszen integetni kezdett, s a cuccaival együtt megindult felénk.
- Ugye nem bánjátok, ha ide költözöm hozzátok.-nézett ránk nagy boci szemekkel.
- Persze gyere csak.-mondtam, hisz végül is Alice-től nem tiltottak el. S Carol is helyeslően bólogatott. Alice végig fecsegett, míg öltöztünk, s még akkor is, mikor már a torna teremnél jártunk. Bent ismét leblokkoltam. S nem akartam hinni a szememnek. Edward is bent volt, s tétován ácsorgott a sorakozók közt. Komolyan, szerintem fent azon szórakoznak, hogy engem szívatnak. Gyorsan csatlakoztunk mi is a többiekhez, s vártuk a tesi tanárt. De mikor nyílt az ajtó egy teljesen ismeretlen kopasz férfival találtam szembe magam.
- JÓ NAPOT! A NEVEM MR. WRONG. ÉN LESZEK AZ ÚJ TEST NEVELÉS TANÁRUK. S ÍGÉREM MAGUKNAK, HOGY A KÖVETKEZŐ FÉL ÉVRE MÁR NE LESZEN ILYEN PUHÁNY SEMMIRE KELLŐK.- úgy éreztem magam, mint aki egy katonai kiképzésen vesz részt. A tanár jobban üvöltözött, mint egy sakál.
JELENTÉST!!-üvöltötte még, mire Mike megszeppenve előre lépett, s jelentett a helyzetet Mr Wrong-nak.
- JOBBRA ÁT! FUTÁS INDUL!-kiáltott ismét. Én kiálltam a sorból, s  már indultam volna a szokásos helyemre, mire előttem termett.
- MAGA MEG MÉG IS MI A FRANCOT KÉPZEL. AZONNAL MENJEN A TÖBBIEK UTÁN.
- De én..én nem--kezdtem el dadogni, komolyan egészen a gégéjéig láttam.
- NEM ÉRDEKEL SEMMILYEN KIFOGÁS.- remek, még a végén bíróság elé állít. Nem volt mit tenni, beálltam a futók közé. Próbáltam kontrolálni a légzésem, s olyan lassan kocogtam ahogy az lehetséges volt. De a mi drágalátos hadnagyunknak ez egy cseppet sem tetszett, így ismét ránk kiáltott, hogy gyorsítsunk a tempón. Mindenki rákapcsolt, s úgy futott.
Éreztem, hogy egyre nehezebben sikerült venni a levegőt. Nem bírtam tovább. ..megálltam, s kezeimmel a  térdemre támaszkodtam.
- AZONNAL INDULJON MEG!- hallottam elég messziről a hangját. A légzésem ahelyett, hogy csillapodott volna, egyre inkább felgyorsult, s már a hányinger is kerülgetett.
- Nem látja, hogy asztmás.- kérdezte Caroline a tanártól. Láttam, ahogy mindenki körülöttem gyülekezik. a világ egyre inkább elsötétült, s én még mindig a levegőt kapkodtam.
- Bella kérlek figyelj rám. Ugye itt van a pipád?-szerettem volna neki válaszolni, de nem ment. Már majdnem össze estem, mikor egy erős kar megtartott, s felemelt. Szólni akartam, hogy tegyen le, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az éltető levegő pedig még mindig nehézkesen jutott el hozzám.
- Caroline kérlek menj, nézd meg a táskájában. Én addig leviszem a gyengélkedőig.-hallottam meg Ed bársonyos hangját. Nem hiszem el, hogy ő cipel a karjaiban. Ó Istenem....



12 komment és én hozom a következőt..
Puszi

13 megjegyzés:

Kis Csaj írta...

ElsőőŐ komi :D
Hát... ez a rész nagyon tetszik nekem.
A tanár kicsit köcsög, de legalább Edward...
Gyorsan legyen 12 komi, és új fejezet :D:D

Netty írta...

Wáá :D Nagyon jó lett :)
Remélem Bella nem sokáig fog engedelmeskedni Brittany - nak és elkezd majd Edward - al beszélni meg ilyesmi :P
Siess a kövivel :)
Pussz: Netty ^^

Road írta...

fantasztikus lett
és a vége...ilyen tanárokat ki kéne nyírni...
remélem rendbe jön, és mihamarabb meglesz a 12 komi és jön a kövi:)
puszi, đóri

Morcoska írta...

Jujj ez nagyon király lett! (L)
Asztmás?? Szegény :(
De Ed ezel csak nyerhetett egy kis időt vele :D
(na meg Bella is :)
Remélem gyorsan jön a kövi. fejezet!

Üdv:Rékuci XD

Névtelen írta...

nagyon jó lett ez a rész is :)
várom a folytit puszíí zsuzska

Névtelen írta...

szia! Szegény Bella aszmás Brhm...
oh Ed a karjaiba viszi.(engem is vihetne)
nagyon jó lett a feji.
Jaj legyen mááá... meg a 12 komi!!!

Sophie írta...

JÚÚJJJ !! Ez nagyon durvaa lett ... valami fantasztikuss .... :D:D:D Király lett Anitám :D:D
puszii
Ficsi

Wonnie írta...

Huuuhhh...nagyon jó lett!!!
Az a Britt egy kis ***!!! Nem szeretnék csúnyán beszélni :D
Szegény Bella, az a tanár tök szemét!!!
Én is asztmás vok, és tényleg elég szar úgy futni, pedig régebben imádtam...:(Nah mind1...XD
AZért a végén ott a felkiáltó jel, johy Edward karjaiba van!!! XD
Gyosan a komikat!!!
Pux

Névtelen írta...

Hali!
Nagyon-nagyon imádtam ezt a részt is!
remélem hamar jön a folyti!
Szegény Bellát sajnálom, micsada egy szemét tanár! Még megse ahllgatja??? És mi lett volna, ha komolyabb baja lett volna Bells nek???
A vége meg...XD Edward karjaiba...hát asszem lesz vmi Britt-féle hiszti itt még, de nem bizti XP
Folytit hamar!!!
Love Saya

Névtelen írta...

sya!
Nagyon jó lett ez a rész is! Huh... ráismertem a volt tesitanáromra ugyanilyen szabista állet volt mint ez!
na remélem hamar lesz folyti!!
SYA

IVI

Névtelen írta...

uh szegény Bella én is aszmás vagyok és nagyon szar ugy futni.Britt meg a hisztilye meg el mehet a ...... Khm... szoval tudod hova:D

puszi
Desi

Szandi írta...

Szia!
Szegény Bella! Am non jó feji lett! Várom a kövit!
puszi: Szandi

Névtelen írta...

Aztaa de király :D:D:D
naon noan tetszett :D:D
IMÁDOM <3 :D:D:D
naon várom a kövit :D
ehhez ne is tok mást mondani :D
köszii
Puszii
Natii ŁŁ