Egy újabb díj :)

Nagyon szépen köszönöm Nora017-nek a díjat. Ajánlom, hogy nézzetek hozzá, mert egy nagyon egyedi, saját történetet ír. Egy biztos, én imádom.

Akkor először is 5 dolog rólam:
- Barna szemem és barna hajam van. 172cm magas vagyok, átlagos alkattal :)
- A hétvégén egy saját szereplős történetnek lettem a társszerkesztője. Katt ide :)
- Nagyon szeretnék megtanulni dobolni.
- Az írás mellett még nagy kedvencem az éneklés..bár azt csak úgy, ha senki nem hallja :P
- Ha kívánhatnék hármat, akkor ez lenne az: - sikeres felvételi az általam kiválasztott egyetemre
                                                                   - egy saját könyv kiadása
                                                                   - úgy kapni sok-sok kommentet, hogy ne kelljen könyörögni, vagy alkudozni értük :p


És végül akiknek tovább küldöm :)

Krisz
Mesi28
Amy
Szandi
Lea

Én mindenkinek csak ajánlani tudom őket, hiszen fantasztikus írók, és sosem okoznak csalódást. Nem lehet mást, csak szeretni őket :)


És még valami:
Nagyon örülök, az újabb olvasóimnak, s a kommenteknek, amiket hagytatok. A frisst, s a kéréseket igyekszem teljesíteni, de ezekre általában csak hétvégén marad időm. Mint tudjátok, én nagy hajrában vagyok.
Puszi mindenkinek!
Anita

35. fejezet 1/2

Helló! 

 Remélem már nagyon izgatottan vártatok erre a frissre. Bár igaz, hogy ez csak a fele, de ígérhetem, hogy megkapjátok azt amire vártok. Vagyis, unatkozni szerintem senki sem fog. Még nagyon új vagyok a felnőtt tartalmú részekben, és csak remélni tudom, hogy annyira nem lett szörnyű. Emellett be is lázasodtam, szóval lehet, hogy több hiba lesz benne, mint általában, ezért is elnézéseteket kérem. 

De lényeg, ami lényeg jó olvasást, s komizásra fel!
Millió puszi!
Anita

Az egyik lábát behajlította, s modelleket megszégyenítő módon pózolt abban az apró pizsamában. Az egész egy aprócska shortból, s egy spagettipántos fekete topból állt. Nagyokat nyelve néztem végig többször is kedvesemen. Éreztem, ahogy a vágytól elfeketedik a szemem, s a lábaim szinte ösztönösen vittek előre.

-         Egy igaz boszorka vagy. – suttogtam a bőrébe, miközben fogaimmal visszarendeztem a lecsúszott pántot. Majd aztán a karjaimba vettem őt, s ajkait csókolva haladtunk az ágyam felé. Egyik kezemmel megtámaszkodva helyezkedtem el rajta, míg másikkal a testét simogattam. Ő sem volt rest viszonozni a kényeztetést. Egyre hangosabb sóhajok szakadtak fel mindkettőnkből, ahogy vágyain központja összeért. Majd Bella egy kicsit elhúzódva tőlem, kezdte kibújtatni a gombokat az ingemen. A józanész azt diktálta, hogy meg kell állítanom, még sem bírtam, Ahogy kezeit mellkasomra simította, egy cseppet sem halk morgást csalt ki belőlem. Teljesen elvesztem a kéj mámorában. Szeretni akartam őt testestül lelkestül.

Bella:
El sem akartam hinni, hogy ilyen jól bevált a tervem.  Bár Alice előre megmondta, hogy Edward nem fog tudni ellenállni nekem, én azért még is csak féltem attól, hogy visszautasít. A testem remegni kezdett, s mindennél jobban vágytam rá, hogy az övé lehessek. Talán mások számára ez még túl korai lenne, de én száz százalékig biztos vagyok abban, amit szeretnék. Szeretem Edwardot, s erre jobba alkalmat nem is találhattam volna.

-         Szeretlek! – vallottam be neki sokkadjára, miközben Ő a nyakamat halmozta el apró puszikkal.

-         Én is szeretlek. – morogta, s a felsőmhöz nyúlva kezdte felfelé görgetni azt. Nem volt rajtam melltartó, így azzal már nem kellett bajlódnia. Miután én is sikeres lecsúsztattam róla az ingjét, úgy simultunk újra egymáshoz. Nem kapkodtunk, minden pillanatot igyekeztünk kiélvezni.

-         Bella? Ígérj meg nekem valamit. – mondta, mire én csak bólintottam. Bármit megtettem volna, amit csak kér. Kivéve egy valamit, bár jelen helyzetünkből kiindulva kétlem, hogy arra kérne, itt és most fejezzük be. Meg kell ígérned, hogy ha a legkisebb fájdalmat is okozom, azonnal szólsz nekem. – nézett komolyan a szemembe. Nem tudott igazán bízni magában, és éppen ezért nagyon nagyra értékeltem, hogy még is hajlandó megtenni értem.

-         Azonnal.- válaszoltam neki, majd csípőmet felemelve, férfiasságához nyomtam vágyam központját. Ezzel a kis akciómmal, sikerül ismét egy aprócska morgást kicsalnom belőle, míg én egyre hangosabb nyögésekkel adtam tudtára, mennyire kívánom.  Egy hírtelen ötlettől vezérelve, fordítottam helyzetünkön, s lovagló pózban helyezkedtem el rajta.

Csillogó fekete szemei szinte felfalták testemet, s engem elégedettséggel töltött el a tudat, hogy ilyen reakciókat is képes vagyok kiváltani belőle. Ezt, mit sem bizonyította jobban, mint hogy a nadrágja már igencsak szűk lehetet számára. S mivel segíteni akartam rajta, ezért kibújtattam a nadrágján lévő gombokat is, majd a csípőmet megemelve, már le is húztam róla. Persze ehhez szükségem volt az ő segítségére is, a mit készséggel meg is kaptam. Már csak két aprócska ruhadarab választott el minket a beteljesüléstől. Még sem haladtunk tovább, hiszen szerelmemnek más tervei akadtak. Épp olyan gyorsan, mint az előbb én, változtatott a testhelyzetünkön, s most ismét én kerültem alulra.  Bár nem mondom, hogy nem tetszett a dolog. Lábaimat a dereka köré csavartam, nehogy eszébe jusson szabadulni. A vörös köd már teljesen ellepte elmémet, s ha akartam volna, sem tudtam volna józanul gondolkozni. Nem bírom tovább, akarom őt!

Azonban Edward ölelő karjai egyszerre túl szorosak lettek, s arám törő fájdalom miatt, sikoltottam egy nagyot. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint akinek eltörték a bordáit. Bár így jobban visszagondolva, nagyobb volt az ijedtségem, mint a fájdalmam. De szerelmem nem így gondolta. Fájdalmas kiáltásom hallatán, azonnal leugrott rólam, s elkínzott szemekkel nézett rám.

- Edward nem történt semmi. - suttogtam neki remegő hangon, hátha meg tudom őt győzni, hogy az előbbi csak pusztán véletlen volt, s nem is fáj annyira.

- Még, hogy nem történt semmi. A fenébe is, majdnem összetörtelek, és te azt mondod, hogy nem történt semmi. Mond Bella, tényleg ennyire elment az eszed. – kezdett el kiabálni velem.  Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, de válaszolni nem voltam képes.

- Sajnálom. Ezt én nem tudom folytatni – hangzott az utolsó szó, majd ruháit felkapkodva kirohant a szobából. Én az ágyra dőlve zokogtam, s nem akartam elhinni, hogy ilyen módon érjen véget.  Nem akartam elhinni, hogy így itt hagyott egyedül.  A szívem olyan erősen zakatolt, s már a szádülés kerülgetett.  Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mikor erőt vettem magamon, s visszavettem a pizsama felsőmet is. Aztán újra átadtam magam az érzelmeknek, és csak sírtam, sírtam és sírtam.

- Ó Bella.- hallottam meg Alice hangját. – Minden az én hibám, én erőltettem rátok ezt az egészet, annyira sajnálom. – Tudtam, hogyha képes lenne rá, akkor most neki is ugyan ilyen patakokban folyna a könnye, mint nekem. Való igaz, hogy Alice segédkezett a tervem kialakításában, de én akartam annyira, hogy megtörténjen. Bíztam magamban, bíztam Edwardban, bíztam abban, hogy a sors nem lehet annyira kegyetlen.

Mindent meg akartam adni Edwardnak, erre csak szenvedést kapott tőlem. Egy szörnyű nőszemély vagyok. Hiszen sosem elég jó, hogy boldoggá tegyem őt, mi értelem vele maradnom? Gondolataim miatt egy újabb, erősebb sírógörcs kerített hatalmába. Megszólalni azonban még mindig nem bírtam. El kell őt engednem?

34.fejezet

Sziasztok!
Ez a fejezet csak átvezető. Nem történik benne semmi lényeges, még is nagyon fontos. Tessék észrevenni a rejtett dolgokat. J
A kommentek terén nem mondhatnám, hogy nagyon megeröltettétek magatokat, de most van egy ajánlatom. Ha a mai este és a holnap délelőtt folyamán összejön 10 db feletti hozzászólás, akkor már holnap hozom is a folytatást.

Mit szóltok?

És még lenen itt egy videó is, igazság szerint semmi köze a bloghoz, de én annyit röhögtem rajta, hogy úgy gondoltam veletek is megosztom.

Egyébként a matektanárom szerepel rajta. XD

http://www.big.szerencs.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=24&Itemid=56

Az idő rohamosan telt, s akármennyire is jól éreztem magam, lassan itt volt az ideje, hogy hazamenjek. Pedig olyan szívesen maradtam volna még egy picikét tovább.

-         Megyünk?- sóhajtottam Edward felé, aki csak bólintott egyet, majd kezet nyújtva nekem segített fel a kényelmes ágyról. Edward ágya meleg volt és puha, egyáltalán nem akaródzott elmenni. És persze az sem elhanyagolható, hogy a társaság is csodás. Egyszerű, hétköznapi dolgokról beszélgettünk, miközben egy-egy apró érintést váltottunk, s apró csókokat loptunk egymástól. De sajnos, most fájó búcsút kell vennem ettől a szobától, s Edward egy jó darabig biztos nem fog vissza engedni, legalább is addig, míg a barátai itt tartózkodnak. Az ajtóban még többször visszapillantottam, majd enyhén még integettem is a boldog perceknek.

-         Azért megkönnyezni nem kell.- mosolygott rám szerelmem. Azt hiszem Emmett nagyon is rossz hatással, van rá.

-         Én aztán nem is, csupán nem szeretnélek itt hagyni.- Húztam fel durcásan az orromat. – De ezek szerint te már örülsz annak, hogy megszabadulhatsz végre tőlem. – játszottam tovább a játékom.

-         Tudod, hogy nem így értettem. Én csak nem szeretném, ha a szüleid azt hinnék, tisztességtelenek a szándékaim. – nem bírtam ki nevetés nélkül, így persze lebuktam. – Elviselhetetlen egy nőszemély vagy, remélem, tudod. – nevetett ő is velem, majd egy hosszas csókot váltottunk még az ajtó előtt.

Ahogy a lépcső felé sétáltunk, Alice egy hatalmas mosolyt megeresztve táncolt elénk.

-         Hova-hova fiatalok?- kérdezte, s közben az a sunyi mosoly végig ott virított szájának bal oldali szegletében. – Gyere Bells, kerítek neked ruhát, amiben aludhatsz.- mondta, majd maga után húzva indultunk el a szobája felé. Edward körülbelül fél perc elteltével csatlakozott hozzánk. Valószínűleg addig tartott, mire felfogta húga szavait. Én személy szerint még mindig nem értettem, hiszen számomra nem adatott meg a gondolatolvasás képessége.

-         Alice, én kétlem, hogy anyáék örülnének annak, ha itt maradnék. – Próbáltam hatni rá, nem sok sikerrel.

-         Ezzel én is egyet értek, soha többet nem engedik ide őt, ha most nem viszem haza.- Szólalt meg Edward is.

-         Ne legyetek már ennyire begyepesedve. Az előbb beszéltem Sarah-val telefonon, s ő megengedte.- mondta büszkén.

-         Az még is hogy lehetséges?- kérdeztem.

-         Nem nagydolog, mondtam neki, hogy holnap korán reggel szeretnélek elvinni magammal vásárolni, s ha nem bánja, akkor ma itt aludnál velem. – Hangsúlyozta ki az utolsó szót.

-         Ó értem. - Kicsit zavarban voltam, hiszen most hivatalosan is a Cullen házban töltöm az éjszakát. Ugyan akkor elmondhatatlanul örültem is neki.

-         Most, hogy így mindent megbeszéltünk, Edward lennél szíves magunkra hagyni minket. – Tessékelte ki Alice a bátyját. – A többiek már elmentek vadászni, s hamarosan én is csatlakozom hozzájuk, de előbb még keresek Bellának pizsamát. – A többiek elmentek, s Ő is elmegy. Akkor ez azt jelenti, hogy csupán Edward és én leszünk itthon. Erre a gondolatomra nyelnem kellett egyet, hogy a hatalmas gombóc, ami a torkomban keletkezett, ne gátolhasson meg a beszédben.

-         Rendben, addig én megyek, készítek egy kis harapnivalót. – mondta szerelmem, majd magunkra hagyott.

Edward:

Nem hiszem el, hogy Alice efféle dolgokra vetemedik. Ha egy lépést sikerül előre tennem, akkor ő már is eléri, hogy kettőt lépjek hátra. Persze azt sem mondhatom, hogy én nem örülök, hisz mindenképpen Bellával maradtam volna az éjszaka, csak most éppen a helyszín változott. Ami aggasztott, hogy egy lélek sem lesz körülöttünk, aki esetleg le tudna szedni Belláról, ha szükséges lenne, vagy egyáltalán valaki, aki motiválna arra, hogy egy újjal sem érhetek hozzá. Ehelyett most még inkább aggódhatok azon, hogy a vágyaim felülkerekednek rajtam, s nem tudok ellenállni szerelmem csábító testének, miközben hozzám simul.  És ha ez még mindig nem elég, Ő egy EMBER, akinek vér csörgedezik az erejében, s b ármelyik percben eszembe juthat megcsapolni őt. Ha legalább Alice itthon maradni, ő biztos előre látná, ha baj történik, s akkor megakadályozhatna. De több száz mérföldre innen lévő helyről nem fog tudni időben ideszaladni.

-         Akkor én most megyek is. - Tipegett be kobold húgom a konyhába, Bellával a nyomában. – Aztán jók legyetek. –mondta, majd egy kacsintást dobott felém. Egyedül maradtunk. Időt sem hagyott arra, hogy megkérhessem, maradjon itt. A kis szemfüles biztosan előre látta, mit tervezek, ezért zárta rövidre a búcsút. Bezzeg én egy aprócska gondolatfoszlányhoz sem jutottam.

-         Minden rendben? Azt hiszem ennyi szendvics elég lesz. – mosolygott rám kedvesem, majd kivette a vajazókést a kezemből. Észre sem vettem, hogy egy tálcányi kenyeret vajaztam meg. Elővettem még a hűtőből sonkát, paradicsomot, uborkát, saláta leveleket, és szeletelt sajtot, és azt is kedvesem elé helyeztem, hogy az étel véglegesen is teljes legyen.

-         Olyan szótlan vagy. - jegyezte meg. – És egyáltalán nem válaszolsz a kérdéseimre. Ha zavarok, csak mond meg, nem fogok megharagudni, vagy hasonló. –biggyesztette le édesen ajkait.

-         Nem erről van szó kedvesem. Csupán elkalandoztak a gondolataim, s nem figyeltem oda. – átölelve derekat csókoltam meg, s azt hittem ezzel majd sikerül kiengesztelnem.

-         Értem. – Lett most ő szűkszavú, majd az időközben összerakott szendvicsét kezdte majszolni. Úgy látszik a félelmem, alaptalannak bizonyul, hiszen ha így folytatjuk, akkor semmilyen közeledés nem lesz kettőnk között.

Ismét sikerült elkalandoznom, s csak szótlanul figyeltem kedvesem minden rezdülését. Ő többször körbefutatta a tekintetét a konyhában, csak azért, hogy egy pillanatra ő is rám nézhessen, de ahogy tekintetünk találkoztak, ismét elkapta azt, és a vacsoráját tüntette ki figyelemmel. Nem volt egy gyors evő, minden falatot sokáig ízlelgetett, s alaposan megrágott, maj miután lenyelte, egy korty tejjel le is öblítette azt.

-         Azt hiszem, jól laktam.- dőlt hátra, s fél óra hallgatás után, ismét beszélni kezdett.

-         Örülök.- válaszoltam.

-         Ha most nem bánod, én elmennék fürdeni. Használhatom a zuhanyzódat?- kérdezte bátortalanul.

-         Nyugodtan, addig én megágyazok. – Nem adtam fel, ahogy ő sem, továbbra is tartottuk magunkat a távolságtartó, illedelmes stílushoz. – Törülközőt találsz bent, de ha bármire szükséged lenne, csak sikíts, itt leszek a közelben.

-         Ha suttogok is, meghallod, nem? Bár az is lehet, hogy még sem. – eresztett el, egy halvány mosolyt, majd drámaian távozott a fürdőmbe. Épp utána akartam lépni, mikor meghallottam, hogy Bella ruhái miként potyognak a földre. Így az ajtóban még is csak úgy döntöttem, hogy meghátrálok. Leültem az ágyra, s úgy hallgattam, miként cseppen a víz csodálatosan kecses alakjára. Elképzeltem, ahogy egészen a nyakától, a lábujjáig miként görgölőznek le a vízcseppek, s kezdtem igazán féltékenynek lenni rájuk. Féltékeny voltam, amiért ők minden este megízlelhették bőrének puhaságát, míg nekem csak elképzelnem sem szabadott. Kegyetlen az élet, még milyen kegyetlen. Erre csak akkor ébredtem rá igazán, mikor Bella kilépett a fürdőszobából. 

33.fejezet

Sziasztok Drágáim!

Őszintén az elnézéseteket kérem, amiért nem volt friss. Ahogy az előző fejezetnél is fejtegettem már, az életem nem épp olyan mederbe csorog, aminek én felhőtlenül örülni tudok. Megcsaltak, átvertek, elhagytak. Ez csupán három szó, amiből lehet következtetni. A suli pedig, az összes szabadidőmet elveszi. Jó megvallom, az én hibám, hogy ez a helyzet kialakult. A lényeg az, hogy rontottam. Nagyon súlyosan rontottam, s így kikerültem az ér tanulók köréből, na így itthon is kapom folyamatosan a csesztetést, hogy elszúrom az életemet. Ráadásul a nyelvvizsga sem akar összejönni. Miért ilyen kegyetlen velem az élet?

Tudom, hogy ez nem mentség a múlt heti kihagyásért, de remélem egy kicsit megértitek a helyzetemet. Nagyon nehéz boldogságtól csöpögős fejezeteket írnom, mikor minden egyes „szeretlek” szónál a szívem szakad meg. Sajnálom, de jelenleg csak ennyi telik tőlem.

Millió csók, s jó olvasást!

- Vendégeink lesznek. – mondta Alice, egy hatalmas vigyorral az arcán. Ezek szerint kedves ismerőseik lehetnek, ha ennyire örül nekik.

- És kire számíthatunk?- kérdezte mosolyogva Carlisle. Edward idegesen feszengett mellettem, de mindenki más örült a hírnek. Felettébb különös volt ez az egész, de annyira nem foglalkoztatott, hogy most komolyabb figyelmet szenteljek neki.

- A Denali klán, s egy új barát is érkezik velük. Ha jól vettem ki az információkat, ő Kate jelenlegi párja.

- Ez nagyszerű. Rosalie, elkísérnél vásárolni, hogy előkészíthessük a vendégeink számára szobákat? Szükségem lenne pár dologra. – Fogalmam sem volt, hogy egy vámpírnak mire lehet szüksége, de ez tökéletes indok volt a vásárlásra, így persze Rose boldogan rábólintott.

- Azt hiszem, én ezt most kihagyom. – vonta meg Alice a vállát, mire mindenki tátott szájjal bámult rá. Alice, tudomásaim szerint kórosan boltkóros volt, így nem kis meglepetést okozott.

- Valakinek itthon kell maradnia, hogy megakadályozza Edwardot. Mivel éppen azt tervezgeti, hogy elszalad Bellával az északi sarkra. – nevetgélt. – Ne aggódjatok, behajtom még rajta. - szurkálta tovább a testvérét, aki a csipkelődés ellenére is csak mély ráncokkal az arcán ült közöttünk.

- Edward jól vagy?- kérdeztem, s megszorítottam a kezét, hogy nézzen rám.

- Igen, csak… Aggódom. Ha csak Elazarék jönnének, azt talán még elfogadható is lenne számomra, de hogy egy nomád vámpír is velük tart. Az már túl nagy kockázat. – túrt idegesen a hajába.

- De te mindig velem vagy, s megvédesz, ha kell. – mosolyogtam rá, hátha egy picit sikerül megnyugtatnom.

- Mivel jobbat nem tudok, így a megoldás az, ha nem is találkozol velük. – mondta halál nyugalommal az arcán. Nem tetszett ez nekem. Valami hátsó dolgot láttam benne.

- Csak nem attól félsz Eddy fiú, hogy a kicsi Tanya féltékeny lesz az új barátnőd miatt?- kérdezte Em, s én már is megtaláltam a választ az előbbi sejtésemre. Hát persze, egy másik lány, aki közel áll a szívéhez. Még az is lehet, hogy szereti. Ó, Istenem! – Jaj Bella ne vágj már ilyen fancsali képet, tudod, hogy Edward csak téged szeret. – beszélt most hozzám a nagymedve, amiért én most szívem szerint felnyársaltam volna. Szerelmem tekintete fürkészni kezdte az arcomat, s hosszú percek eltelte után, egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

- Tisztában vagyok vele, s mielőtt bárki bármit mondana, egyáltalán nem vagyok féltékeny. – Húztam fel durcásan az orromat, s Jasper felé sulykoltam gondolataimat, miszerint, ha elárul én vámpír ide, vámpír oda, biztosan megölöm. – Ömm.nem játszanál nekem?- intettem a zongora felé, s csak reméltem, hogy az előző témát már lezártuk.

- Ügyesen témát váltottál csajszi. De ne feledd, a vámpírok nem feledkeznek meg semmiről. – hajolt közelebb hozzám Emmett és úgy suttogta a fülembe szavait. Hideg leheletétől rajtam borzongás futott át. Ismét annak az öt éves kislánynak éreztem magam, aki megijed a hatalmas óriástól.

- Ha most azonnal nem szállsz le róluk, én esküszöm, hogy egy teljes hónapon kereztül leszel a hordárfiú a vásárlásaink során.- Fenyegette meg Alice, majd ránk kacsintott.

- Nem, én komolyan szívesen hallanám Edwardot játszani, nem az elterelés volt a célom. – hazudtam, és felettébb könnyített a helyzetemen, hogy Em nyuszi módjára meghátrált Alice szavai hallatán.

- Akkor gyere, kis féltékenyem. – Ugratott most Kedvesem, a bátyja helyett, még is, ez a szócska is boldogsággal töltött el, hisz az-az apró birtokviszony mutatta, hogy én az övé vagyok, ő pedig az enyém. Ennél szebbet nem is kívánhatnék. Kézen fogva sétáltunk el a zongoráig, s most ájulás nélkül el is értük célunkat. Kezeimet óvatosan végigsimítottam a zongora felületén. Csodálatos Ében fekete színe volt, s csak úgy süvített róla a művésziség. Kölünlegesebb volt minden más hangszernél, hiszen Edward volt az, ki játszott rajta.  Kedvesem mellett foglaltam helyet a zongora előtt, majd ámulva figyeltem, ahogy végigsiklanak ujjai a billentyűkön, majd játszani kezd. Csukott szemmel hallgattam játékát, s próbáltam minden egyes pillanatát az elmémbe vésni. Annyira csodálatos volt. A dallam kecsesen keringett körbe-körbe, teljes nyugalmat árasztva. Egyszerre úgy éreztem, hogy szívesen elbarangolnék az álmok világába, ahol Edwarddal táncolhatnék a felhőkön, minden problémát kizárva. A lelkem sajgott egy érintése után, ugyanakkor hatalmas vétek lett volna megzavarni őt játékában.  Még is, sikerült kiügyeskednem, hogy egyik karjai alatt átbújva a mellkasának dőlhessek.  Azonban legnagyobb sajnálatomra, a dallam hamarosan elcsendesült, majd helyét némaság vette át. Meghatódva könnyekkel áztatott szemekkel öleltem kedvesemet. Nem mertem felpillantani rá, nem akartam, hogy ismét sírni lásson. Még sem tudtam abba hagyni, hiszen ez a mi dalunk volt. Emlékszem rá, legelőször is ezt játszotta nekem. Talán volt benne egy-két változtatás, de ez határozottan ugyan az a dal volt.

- Szeretlek. – szipogtam el neki, mire kaptam egy puszit a fejem búbjára, s ő is viszonozta vallomásom.

- Mond csak Bella-nyúlt az állam alá- még mindig szeretnél megtanulni egy hangszeren játszani? – érdeklődött, s kezei közé vette az enyémeket.

- Rettentően, de nem hiszem, hogy menne nekem. Talán ha még egyszer eljátszanád nekem. – kérleltem, s nagy boci szemeket mersztettem rá.

- Amit csak szeretnél. – suttogott a fülembe, amitől ismét borzongás futott át a testemen. Azonban ezt hozzá sem lehet hasonlítani, az Emmett által kiváltott reakciómhoz. A félelem helyett, most a vágy söpört végig testem minden egyes porcikáján. Olyan határtalanul boldog vagyok.  Ismét lehunytam szemeim, s igyekeztem jobban átadni magam az érzésnek. Végül is, Edward nem az előbb hallott dalt kezdte játszani, hanem az utolsó duettünk hangjai csendültek fel. S a zongorához hamarosan csatlakozott az Ő hangja is.

Edward: Én nem tudom miért történt mindez így
Melyik volt a döntő pillanat, ami összefűz most két utat
Te láttad szívem őrült vágyait
Ami annyi fájó éven át láncra verve társra nem talált
Minden csillag porrá hullhat szét
Jöhet bármi szörnyű vég
Érted élni, véled halni, ezért jöttem én
Nyughatatlan szívem csak rád várt
Túlél hát száz rút halált
Érted jöttem, hidd el bármi ér
Te értem születtél 

Az utolsó mondta végén elhallgatott, s várta, hogy én is becsatlakozzam. Egy sóhajtás után eleget is tettem kérésének, így énekelni kezdtem.

Bella: Lám kiderült hogy minden így volt jó
Elfeledek bánatot, csalást
Most hogy tudom, végül rám találsz
A Szívemben a dal csak érted szól
Szerelmünk egy ezred éve tart
Minden vágyam csak te hozzád hajt

Majd végezetül ismét csatlakozott hozzám, s hangával, s játékával együtt kísért

Bella: Hát vedd kezem

Edward: Vedd kezem

Bella: Vedd mindenem

Edward: Vedd életem

Bella: Egy perc a végzetünk

Edward: Ó, hány ölelés, hány csók az életünk

Bella: Minden porrá hullhat szét

Edward: Porrá hullhat szét

Bella: Jöhet bármi szörnyű vég

Együtt: Érted élni, véled halni, ezért jöttem én

Bella: Nyughatatlan szívem csak rád várt

Edward: Szívem csak rád várt

Bella: Túl él száz rút halált

Edward: Rád várt

Bella: Érted jöttem hidd el bármiért, te értem születtél

Edward: Értem születtél

Bella: Értem születtél

Edward: Ó, értem születtél

Bella: Értem születtél

Együtt: te értem születtél

Tapsvihar közepette tértem magamhoz az előbb átéltekből. Az egész család felettünk tornyosodott, pedig határozottan meg mertem volna esküdni rá, hogy csupán kettesben vagyunk Edwarddal. Fel sem tűnt, hogy ennyire elhúzódott az idő.

- Köszönjük. – mosolyogtam a család felé, olyan jó érzés volt, hogy befogadtak. Mind egytől egyig, olyan kedvesek hozzám. Már nem is értem, hogy mitől féltem.

Egy biztos, életem egyik legszebb napja volt ez a mai.

Nagyon remélem, hogy tetszett nektek. S a késés ellenére is írtok nekem pár mondatocskát.

Puszi.

Anita

Válaszok!

Nagyon sok kérdést kaptam most, hát úgy gondoltam, hogy megválaszolok párat. Persze csak a rejtelmesség keretein belül. Vagyis inkább azt mondanám, hogy a helyére teszem a dolgokat.

1. Zongorázik e Edward vagy sem?
 Én most nem terveztem, de ha szeretnétek beleveszem a következő fejezetbe. Már van is egy ötletem, hogyan lehetne ezt kivitelezni. :)

2. Hogyan szándékozol folytatni a történetet? Megmarad a történet kerete, mint pl.: a három vámpír megjelenése, Edward elhagyja Bellát..stb? Vagy teljesen más fordulatot vesz?

Nos, szerintem már eddig sem maradtunk meg az eredeti történeteknél, így teljesen biztosak lehettek benne, hogy semmilyen ahhoz hasonló esemény nem lesz benne, mint az eredeti könyvekben. Az, hogy ettől függetlenül belekerülnek e bizonyos szereplők, még nem tisztázódott le bennem sem teljesen.

3. Volturi, s miért nem esett több szó róla?

Lehet, hogy ezt nem sikerült elérnem, de próbáltam kihangsúlyozni, hogy Edward mennyire nem szeretné, hogy Bella még jobban belemerüljön a vámpírok világába. Ezért próbálja őt minden információtól megvédeni. De természetesen később ez még vissza fog ütni rá, s lesz itt még galiba. Szóval ígérem, hogy kaptok majd egy részletesebb bemutatást is a Volturiról, csak előtte még történnie kell egy két dolognak: ;)


4. Kik lesznek a vendégek? A Denalik, vagy a Volturi?

Erre csak annyit mondok, hogy mozgósítunk mindenkit! Mi értelme lenne békességben hagyni a mi kis drága szerelmeseinket? Hol lenne abban az izgalom? Szóval..MINDENKI!! (akit csak el tudok képzelni..hehe)

5. Mikor jön a következő fejezet?

Ha a pletykák igaza, s nem lesz pénteken nálunk iskola, rendhagyó okból kifolyólag, akkor csütörtökön hozom a következő fejezetet. Mivel a péntek nekem a legnehezebb napok közé tartozik, így kizárt, hogy szabadnap nélkül is tudjam hozni. A szombati friss persze mindig aktuális!

Remélem minden kérdésre sikerült válaszolnom. Ha mégsem, akkor nyugodtan tegyétek fel nekem komiban :)
pusz
Anita

32.fejezet

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de az életem jelenleg a padlón hever. Rossznak, feleslegesnek, pótolhatónak érzem magam. Nem érzem magaménak a szavaimat, ezért sajnos kétlem, hogy igazán jó fejezetet sikerül alkotnom. Elnézéseteket kérem.
Nagyon szeretlek titeket, s elmondhatatlanul örülök, hogy vagytok nekem!
Millió puszi!
Anita

- Bella? Bella?- rázogattam kedvesem, aki ismét ájultan esett a karjaimba. Nagyon megijedtem. Hisz semmi nem történt. Legalább is semmi olyan, ami ezt a reakciót válthatta volna ki. – Segíts már Carlisle!- kiáltottam apámnak, aki azonnal odaszaladt hozzánk, s vizsgálni kezdte szerelmemet.

- Nem értem mi baj lehet, hisz látszólag minden rendben van. Mint a múltkor, most sem látok semmi rendellenességet. Olyan, mintha csak mélyen aludna. – vázolta a helyzetet Carlisle, de engem, egy cseppet sem nyugtatott meg. – Gyere, inkább fektessük le a kanapéra. – mondta, s én tettem, amire kért. Gyengéden a karjaimba vettem kedvesem, aki gondtalan arccal, egy aprócska mosollyal a szája szegletében szunyókált. Ennek ellenére még sem voltam nyugodt. Az sosem normális, ha valaki csak úgy elájul, majd csak percekkel, vagy akár órákkal később tér magához.

- Ne izgulj, pár perc és felébred. – jött oda hozzánk Alice, majd végigsimított Bella arcán. A térdemen zongorázva vártam, s számoltam a másodperceket. S ezzel mindenkit az őrületbe kergettem, mivel lassacskán mindannyian elhagyták a szobát. Ahhoz képest, hogy az én drágalátos hugicám azt mondta, hogy nemsokára magához tér, már négy perc eltelt, s még mindig semmi. Esküszöm, ha felébred, azonnal elviszem kivizsgálásra. Mi van, ha tényleg valami komolyabb baja van, s nem vesszük észre időben? Több ezer betegség megfordult a fejemben, s legalább egymilliószor kaptam idegbajt az idő múlásával.

- Edward, volnál szíves megnyugodni. Egyrészt az őrületbe kergeted Jaspert, másrészt pedig fél percen belül mindent meg fogsz érteni. Vigyorgott önelégülten, mint aki valami olyasmiről tud, amiről senki más. Azonnal a gondolataiban kezdtem kutakodni, de mindig falba ütköztem. Húgom majdhogynem tökéletesen uralta a gondolatait. Több órára lenne szükségem, hogy kiszedjem belőle, amit akar. Azonban erre már nem maradt időm, mivel kedvesem ébredezni kezdett.

- Bella jól vagy?- szegeztem neki a kérdést azonnal, mire ő csak pislogott párat, majd kíváncsi szemekkel meredt rám.

- Igazság szerint tökéletesen vagyok, leszámítva egy kis kótyagosságot. Csak olyan furcsa ez az egész. Mármint ezek a múltbéli látomások, vagy nem is tudom, hogy minek mondjam. Olyan, mintha újra élném az egészet. Annyira bizarr. – ráncolta az orrát, s a homlokán is apró ráncok jelentek meg. Ha nem lenne komoly a helyzet, valószínűleg nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam.

- Látod, én megmondtam. Kutya baja!- csilingelte Alice, miközben betáncolt a szobába, a háta mögött az egész családdal.

- Az még egyáltalán nem biztos. Bella, kérlek, mond el részletesen, hogy mi történt. – fordultam kedvesem felé, s vártam, hogy belekezdjen a mesébe. A családom is érdeklődően tekintett szerelmem felé, mire apró rózsácskák keletkeztek az arcán. Csak még szebb lett tőlük, s azonnali vágyat éreztem rá, hogy megcsókolhassam.

- Lehet, hogy őrültnek fogtok tartani, de különös álmaim vannak mostanában. Vagyis nem is tudom, de olyan, mintha újra álmodnám a múltamat. Arról álmodtam, mikor még kicsi voltam. Láttam magam gyerekként, ahogy Alice felöltöztet, majd Rosalie kifésüli a hajam, ahogy hercegnőnek szólítanak.  Majd Esme anyai gondoskodása, azt, hogy mennyire élveztem az Emmettel való játékot. Bár még arra is tisztán emlékszem most már, hogy mennyire féltem hatalmas termetétől. Olyan volt, mint egy óriás. – mosolyodott el, majd miután rákacsintott Emmettre ismét folytatta.

- De azt hiszem ezek csak plusz információk voltak. A látomásom, ha szabad ezt mondanom, igazság szerint Edwardról szóltak. És arról a zongoráról. – mutatott a zongora irányába.

- A zongora előtt ültél, én pedig mikor felébredtem oda sétáltam hozzád, s a fejedet megsimogatva ezt mondtam: -  „Ne sírj! Az angyalok nem sírnak. „– majd aztán átöleltelek.- az emlékek bennem is felelevenedtek, s el sem akartam hinni, amit szerelmem mondott. Különös, hogy ilyen tisztán emlékszik ezekre, a dolgokra. Hisz az emberi elme elég szita, s hamar elfelejt dolgokat. De ha emlékezett, akkor miért nem mondta már az első találkozásunkkor.

- Akkor te végig mindent tudtál?- álltam fel idegesen.

- Megengednéd, hogy befejezze, s volnál szíves nyugton maradni?- nyomott vissza a helyemre pöttöm húgom. Amilyen alacsony, olyan kis idegesítő vakarcs.

- Köszönöm Alice! – mosolygott rá Bella, majd rám pillantva folytatta.

- Hogy a kérdésedre válaszoljak, nem, semmiről sem tudtam. Idővel jöttek vissza az emlékeim, s mostanában egyre több minden tőr a felszínre.

- Mondj el mindent kedvesem. Bármit, amire emlékszel. – mondta neki anya. S az egész család izgatottan hallgatta.

- Honnan veszed, hogy angyal vagyok?- kérdezted tőlem, beszélt hozzám ismét.

- Mire én azt feleltem, hogy csak az angyalok tudnak repülni. – mosolyogtam rá. S én valóban azt hittem, hogy te vagy az én őrangyalom. Hát egy kicsit tévedtem. – viccelődött, de a komoly arcokat látva tovább beszélt.

- Majd miután megöleltelek, megkérdezted, hogy szeretném e, ha játszanál. Sosem hallottam még annál szebbet. Éreztem, hogy kötődünk egymáshoz, s tudtam, hogy veled akarok maradni.- bigyesztette le az ajkait.

- Én is azt szerettem volna, de nem lehetett. Mindennél jobban vágytam rá, hogy velem maradhass, de nem szabadott. Egy szörnyeteg vagyok, aki se akkor, se most nem érdemel meg egy angyalt. – mondtam neki, miközben letöröltem könnyeit. Nem is gondoltam rá, milyen nehéz lehet neki erről beszélni. S én még le is támadom.

- Egy erős kötelék alakult ki köztünk, azt hiszem a sors azért akarta, hogy én vámpír legyek, hogy lehetőségem legyen téged megismerni. – miután rámosolyogtam, gyengéden megcsókoltuk egymást, s ebben a csókban benne volt az egymás iránt érzett érzéseink. A szerelem, a féltés, a megértés, az örökös vérszomj, mind-mind megtalálható volt.

- Szeretlek! –suttogtuk egymásnak.

- Jól van, jól van gyerekek! Inkább mennyetek szobára, bár én szívesen veszem az ingyen pornót! – vigyorgott Emmett, mire Rosalie-tól kapott egy hatalmas nyaklevest.

- Emmett, kérlek, viselkedj!- dorgálta meg Carlisle bátyámat, majd Bella felé fordult. – És milyen gyakran vannak ilyen látomásaid? Régebben is voltak?- kérdezősködött Carlisle.

- Ne olyan régóta. Az emlékek mindig is az életem része volt. Hiszen nem különös, hogy a szüleimre tisztán emlékeztem, titeket pedig csak úgy elfelejtettelek? Olyan mintha manipulálni tudnám az emlékeimet. Tudom, hogy mikor az árvaházba kerültem, minden vágyam volt, hogy felejthessek, s el is felejtettelek titeket. És most, mikor mindennél jobban akartam emlékezni, az emlékek újra előjöttek. Én magam sem értem, hogy miért van ez így.

- Ne lehet, hogy ez egy képesség? Mint Alice-nek a jövőbelátás. Csak ő a múltat látja. – mondta elgondolkozva Rose, s Carlisle szeme azonnal csillogni kezdett.

- Ez nagyon is elképzelhető. – lelkesedett apám, s mindannyian figyelmesen hallgattuk őt. Úgy látszik Isabella nagyon is különleges. Egyrészt, Edward nem hallja a gondolatait, ami egy páratlan dolog, s ami arra enged következtetni, hogy védve van az elméd. S mind emellett, még arra is képes vagy, hogy a múlt emlékeit felelevenítsd. Ez csodálatos.- lelkendezett.

- Most totál olyan vagy, mint Aro!- röhögött Emmett.

- Ő kicsoda?- kérdezte azonnal kedvesem, mire én haragosan néztem bátyámra. Nem akartam, hogy szerelmem még jobban belemélyedjen a vámpír témákba.

- Ne is törődj vele, Ő is csak egy vámpír, aki nagyon szereti maga köré gyűjteni a különleges képességű vámpírokat. – szinte már morogtam, ahogy ezeket, a szavakat mondtam.

- Akkor ez azt jelent, hogy ha én is vámpír lennék, akkor igényt tartana rám?- kérdezte Bella. Nagyon jó rálátása van a dolgokra, azt meg kell hagyni.

- Valami olyasmi, de egyrészt, mivel sosem engedném, hogy vámpír legyen belőled, így ez teljességgel lehetetlen. Másrészt pedig van saját döntés jogod. Sem Alice, sem Jasper, s én sem lennék hajlandó önszántamból csatlakozni hozzá. És téged sem kötelezhetnének. De teljesen felesleges erről beszélnünk. – zártam le a témát.

- Neked lehet, hogy az, de nekem nem. – makacsolta meg magát szerelmem. – Egyébként meg nincs jogod helyettem dönteni. Mi van akkor, ha én vámpír szeretnék lenni? Ha most azonnal azt akarom, hogy változtassatok át?- kérdezte dühösen. Olyan volt, mint egy kiscica, aki tigrisnek képzeli magát.

- Jobban teszed, ah kivered a fejedből, mert ez sosem fog megtörténni!- kötöttem én is az ebet a karóhoz. Azonban Ő sem tántorodott meg.

- Ez még nem egy lejátszott kör Edward Cullen! – szűkítette össze a szemeit.

- Nocsak, nocsak. Van vér a pucájában a kiscsajnak. – lelkendezett Em. Már éppen azon voltam, hogy leordítsam bátyám fejét, hogy mi a fenének kell olajat önteni a tűzre, mikor Alice látomása meggátolt. Már csak ez hiányzott. Mégtöbb vámpír. Temettem az arcomat a kezeim közé, s úgy hallgattam, ahogy Alice megosztja a többiekkel is a jó hírt.

- Vendégeink lesznek!

Nem mondok határt, hisz aki egy kicsit is értékeli a munkám, az úgy is ír, aki pedig nem érzi elég jónak ahhoz, hogy mondjon egy aprócska véleményt, az úgy sem fog., hiába könyörgök.