34.fejezet

Sziasztok!
Ez a fejezet csak átvezető. Nem történik benne semmi lényeges, még is nagyon fontos. Tessék észrevenni a rejtett dolgokat. J
A kommentek terén nem mondhatnám, hogy nagyon megeröltettétek magatokat, de most van egy ajánlatom. Ha a mai este és a holnap délelőtt folyamán összejön 10 db feletti hozzászólás, akkor már holnap hozom is a folytatást.

Mit szóltok?

És még lenen itt egy videó is, igazság szerint semmi köze a bloghoz, de én annyit röhögtem rajta, hogy úgy gondoltam veletek is megosztom.

Egyébként a matektanárom szerepel rajta. XD

http://www.big.szerencs.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=24&Itemid=56

Az idő rohamosan telt, s akármennyire is jól éreztem magam, lassan itt volt az ideje, hogy hazamenjek. Pedig olyan szívesen maradtam volna még egy picikét tovább.

-         Megyünk?- sóhajtottam Edward felé, aki csak bólintott egyet, majd kezet nyújtva nekem segített fel a kényelmes ágyról. Edward ágya meleg volt és puha, egyáltalán nem akaródzott elmenni. És persze az sem elhanyagolható, hogy a társaság is csodás. Egyszerű, hétköznapi dolgokról beszélgettünk, miközben egy-egy apró érintést váltottunk, s apró csókokat loptunk egymástól. De sajnos, most fájó búcsút kell vennem ettől a szobától, s Edward egy jó darabig biztos nem fog vissza engedni, legalább is addig, míg a barátai itt tartózkodnak. Az ajtóban még többször visszapillantottam, majd enyhén még integettem is a boldog perceknek.

-         Azért megkönnyezni nem kell.- mosolygott rám szerelmem. Azt hiszem Emmett nagyon is rossz hatással, van rá.

-         Én aztán nem is, csupán nem szeretnélek itt hagyni.- Húztam fel durcásan az orromat. – De ezek szerint te már örülsz annak, hogy megszabadulhatsz végre tőlem. – játszottam tovább a játékom.

-         Tudod, hogy nem így értettem. Én csak nem szeretném, ha a szüleid azt hinnék, tisztességtelenek a szándékaim. – nem bírtam ki nevetés nélkül, így persze lebuktam. – Elviselhetetlen egy nőszemély vagy, remélem, tudod. – nevetett ő is velem, majd egy hosszas csókot váltottunk még az ajtó előtt.

Ahogy a lépcső felé sétáltunk, Alice egy hatalmas mosolyt megeresztve táncolt elénk.

-         Hova-hova fiatalok?- kérdezte, s közben az a sunyi mosoly végig ott virított szájának bal oldali szegletében. – Gyere Bells, kerítek neked ruhát, amiben aludhatsz.- mondta, majd maga után húzva indultunk el a szobája felé. Edward körülbelül fél perc elteltével csatlakozott hozzánk. Valószínűleg addig tartott, mire felfogta húga szavait. Én személy szerint még mindig nem értettem, hiszen számomra nem adatott meg a gondolatolvasás képessége.

-         Alice, én kétlem, hogy anyáék örülnének annak, ha itt maradnék. – Próbáltam hatni rá, nem sok sikerrel.

-         Ezzel én is egyet értek, soha többet nem engedik ide őt, ha most nem viszem haza.- Szólalt meg Edward is.

-         Ne legyetek már ennyire begyepesedve. Az előbb beszéltem Sarah-val telefonon, s ő megengedte.- mondta büszkén.

-         Az még is hogy lehetséges?- kérdeztem.

-         Nem nagydolog, mondtam neki, hogy holnap korán reggel szeretnélek elvinni magammal vásárolni, s ha nem bánja, akkor ma itt aludnál velem. – Hangsúlyozta ki az utolsó szót.

-         Ó értem. - Kicsit zavarban voltam, hiszen most hivatalosan is a Cullen házban töltöm az éjszakát. Ugyan akkor elmondhatatlanul örültem is neki.

-         Most, hogy így mindent megbeszéltünk, Edward lennél szíves magunkra hagyni minket. – Tessékelte ki Alice a bátyját. – A többiek már elmentek vadászni, s hamarosan én is csatlakozom hozzájuk, de előbb még keresek Bellának pizsamát. – A többiek elmentek, s Ő is elmegy. Akkor ez azt jelenti, hogy csupán Edward és én leszünk itthon. Erre a gondolatomra nyelnem kellett egyet, hogy a hatalmas gombóc, ami a torkomban keletkezett, ne gátolhasson meg a beszédben.

-         Rendben, addig én megyek, készítek egy kis harapnivalót. – mondta szerelmem, majd magunkra hagyott.

Edward:

Nem hiszem el, hogy Alice efféle dolgokra vetemedik. Ha egy lépést sikerül előre tennem, akkor ő már is eléri, hogy kettőt lépjek hátra. Persze azt sem mondhatom, hogy én nem örülök, hisz mindenképpen Bellával maradtam volna az éjszaka, csak most éppen a helyszín változott. Ami aggasztott, hogy egy lélek sem lesz körülöttünk, aki esetleg le tudna szedni Belláról, ha szükséges lenne, vagy egyáltalán valaki, aki motiválna arra, hogy egy újjal sem érhetek hozzá. Ehelyett most még inkább aggódhatok azon, hogy a vágyaim felülkerekednek rajtam, s nem tudok ellenállni szerelmem csábító testének, miközben hozzám simul.  És ha ez még mindig nem elég, Ő egy EMBER, akinek vér csörgedezik az erejében, s b ármelyik percben eszembe juthat megcsapolni őt. Ha legalább Alice itthon maradni, ő biztos előre látná, ha baj történik, s akkor megakadályozhatna. De több száz mérföldre innen lévő helyről nem fog tudni időben ideszaladni.

-         Akkor én most megyek is. - Tipegett be kobold húgom a konyhába, Bellával a nyomában. – Aztán jók legyetek. –mondta, majd egy kacsintást dobott felém. Egyedül maradtunk. Időt sem hagyott arra, hogy megkérhessem, maradjon itt. A kis szemfüles biztosan előre látta, mit tervezek, ezért zárta rövidre a búcsút. Bezzeg én egy aprócska gondolatfoszlányhoz sem jutottam.

-         Minden rendben? Azt hiszem ennyi szendvics elég lesz. – mosolygott rám kedvesem, majd kivette a vajazókést a kezemből. Észre sem vettem, hogy egy tálcányi kenyeret vajaztam meg. Elővettem még a hűtőből sonkát, paradicsomot, uborkát, saláta leveleket, és szeletelt sajtot, és azt is kedvesem elé helyeztem, hogy az étel véglegesen is teljes legyen.

-         Olyan szótlan vagy. - jegyezte meg. – És egyáltalán nem válaszolsz a kérdéseimre. Ha zavarok, csak mond meg, nem fogok megharagudni, vagy hasonló. –biggyesztette le édesen ajkait.

-         Nem erről van szó kedvesem. Csupán elkalandoztak a gondolataim, s nem figyeltem oda. – átölelve derekat csókoltam meg, s azt hittem ezzel majd sikerül kiengesztelnem.

-         Értem. – Lett most ő szűkszavú, majd az időközben összerakott szendvicsét kezdte majszolni. Úgy látszik a félelmem, alaptalannak bizonyul, hiszen ha így folytatjuk, akkor semmilyen közeledés nem lesz kettőnk között.

Ismét sikerült elkalandoznom, s csak szótlanul figyeltem kedvesem minden rezdülését. Ő többször körbefutatta a tekintetét a konyhában, csak azért, hogy egy pillanatra ő is rám nézhessen, de ahogy tekintetünk találkoztak, ismét elkapta azt, és a vacsoráját tüntette ki figyelemmel. Nem volt egy gyors evő, minden falatot sokáig ízlelgetett, s alaposan megrágott, maj miután lenyelte, egy korty tejjel le is öblítette azt.

-         Azt hiszem, jól laktam.- dőlt hátra, s fél óra hallgatás után, ismét beszélni kezdett.

-         Örülök.- válaszoltam.

-         Ha most nem bánod, én elmennék fürdeni. Használhatom a zuhanyzódat?- kérdezte bátortalanul.

-         Nyugodtan, addig én megágyazok. – Nem adtam fel, ahogy ő sem, továbbra is tartottuk magunkat a távolságtartó, illedelmes stílushoz. – Törülközőt találsz bent, de ha bármire szükséged lenne, csak sikíts, itt leszek a közelben.

-         Ha suttogok is, meghallod, nem? Bár az is lehet, hogy még sem. – eresztett el, egy halvány mosolyt, majd drámaian távozott a fürdőmbe. Épp utána akartam lépni, mikor meghallottam, hogy Bella ruhái miként potyognak a földre. Így az ajtóban még is csak úgy döntöttem, hogy meghátrálok. Leültem az ágyra, s úgy hallgattam, miként cseppen a víz csodálatosan kecses alakjára. Elképzeltem, ahogy egészen a nyakától, a lábujjáig miként görgölőznek le a vízcseppek, s kezdtem igazán féltékenynek lenni rájuk. Féltékeny voltam, amiért ők minden este megízlelhették bőrének puhaságát, míg nekem csak elképzelnem sem szabadott. Kegyetlen az élet, még milyen kegyetlen. Erre csak akkor ébredtem rá igazán, mikor Bella kilépett a fürdőszobából.