26.fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy nem hoztam már tegnap, de bealudtam a gépem előtt. Remélem tetszik majd nektek.
A következő ismét 10 komi után jön.
Sok-sok puszi mindenkinek!
Anita




Edward:

Éreztem, hogy Bella szíve majd kiugrik a helyéről, s még a lélegzete is elakadt. Őszintén szólva nem tudom mi ütött belém. Úgy kezeltem a vámpírságom, mintha egy átlagos titkot osztanék meg vele. Ennek ellenére, nem bántam meg. Az az ólom nehézségű súly, amit már évek óta magammal hordozok, egyszersmind eltűnt a mellkasomról. A télies időnek hála, korábban sötétedett, így nem féltem, hogy bárki megláthat. Carlislenak pedig  hagytam üzenetet, hogy ne aggódjanak miattunk, s hogy nemsokára hazaviszem Bellát. Csak előtte szeretném elvinni valahová.- tettem még hozzá gondolatban. Majd elkezdtem futni, jobban mondva repültem a fák közt.
- ÁLLJ MÁR MEG!-sikított Bella, majd egyik kezét, amivel eddig a nyakamat szorította, a szájára tapasztotta. Már láttam magam előtt az úti célunkat, így gyorsabb tempóra kapcsoltam, nem akartam, hogy rosszul legyen. Azonban a cél előtt sem szabad feladni a versenyt, ugye? Mikor megálltam, Bella nem mozdult, csak görcsösen ölelt körbe végtagjaival, fejét pedig a nyak hajlatomba fúrta. Éreztem, ahogy mély levegőket vesz, hogy csillapítsa zihálását. Lassan hátranyúltam érte, s segítettem a leszállásban. Miután leült a földre, azzal az erővel dőlt is hátra, majd szemeit csukva tartva feküdt ott még legalább öt percig. Nem akartam addig háborgatni, amíg jobban nem lesz, így türelmesen vártam.
Bár ne tettem volna. Bella villámló tekintettel meredt rám, s kezdett el ismét üvöltözni.
- Még is mi a jó szentséges égre volt ez jó? Van róla fogalmad, hogy majdnem szívrohamot kaptam, te barom!- szavait nyomatékosítva elkezdte a mellkasomat püfölni, így jobbnak láttam lefogni kezeit, mielőtt kárt tenne magában.
- Sajnálom, talán ez mégsem volt a legjobb ötlet.- mondtam lehajtott fejjel, de nem bírtam, ki, hogy ne mosolyogjak.
- Nem gond, csak legközelebb figyelmeztess, hogy hunyjam be a szemem.
- Akkor is így vittél el hozzátok, igaz?-kérdeztem meg hirtelen, mire én bólintottam, látszott rajta, hogy még mindig igen fájdalmasan érinti ez a kérdés.
- Bella, tudom, hogy megbántottalak.
- Nem erről van szó, csak nem értem, miért? Képes lettem volna elfogadni, megértettem volna.- hajtotta le a fejét szomorúan.
- Az én világom nem neked való. Most sem szabadna itt lennem veled. De most már nem vagyok képes távol maradni tőled. Szeretlek Isabella Swan.


Bella:

-Szeretlek Isabella Swan!- mondta. - Mindig is éreztem, hogy mi összetartozik, persze akkor még nem éreztem ezt az érzést. - lecsukott szemekkel hallgattam amit mond, nem tudom, hihetek e neki. De tiltakozni nem volt erőm.
- Értem.-feleltem előző vallomására. Talán most azt várta, hogy én is kimondjam, mennyire szeretem, de egyszerűen nem ment. Még nem. Zavaromban körbepillantottam, hova is hozott. A szám tátva maradt, olyan gyönyörű volt. Egy aprócska rét közepén üldögéltünk, aminek tökéletesen kialakított kőr alakja volt, melyet minden honnan fák kereteztek. A telihold, s a csillagok tökéletes megvilágítást nyújtottak, s így mindent megfigyelhettem.- Gyönyörű.-mondtam, mikor még egyszer végig futtattam szemeim rajta.
- Sosem láttam ennél szebbet!- Mélyen a szemembe nézve ejtette ki a szavait, mire én szörnyen zavarba jöttem.
- Köszönöm.-suttogtam, nem akartam, hogy kihallja hangomból a zavaromat. -Mesélnél nekem magadról?-kértem, hogy túl léphessünk a kínos perceken. Azonban a hideg szél megborzongatta testemet, eléggé hűvös volt már az idő, s Edwardnak hála a kabátom a kórházban maradt.
- Egy pillanat, s ígérem mindent elmesélek, csak most várj itt egy percet.- mondta, majd most premier plánban nézhettem végig milyen gyorsan is közlekedik. Már a gondolatba ismét beleszédültem, ha eszembe jutott, hogy velem is így rohant.
- Ezt inkább terítsd magadra, mielőtt megfáznál.-a hangja olyan lágy volt, hogyha harminc fokos meleg lenne sem tiltakoznék ellene.
- Te nem fázol?- Kérdeztem, mivel rajta sem volt több egy ingnél. De ő csak felnevetett feltételezésemen.
- Bella akár az Északi-sarkon is szaladgálhatnék meztelenül, akkor sem bántana a hideg.- Én persze rögtön a meztelen szón akadtam fenn, s a képzeletem máris elkalandozott.
- Elég Bella!- szóltam rá magamra, mikor már feltűnően kezdtem el stírölni Edward minden egyes testrészét.
- Ne nevess ki.-szóltam rá, mikor észrevettem mennyire nehezen tudja visszatartani kacaját. - Egyébként is azt ígérted, hogy mesélsz magadról.- folytattam durcás hangnemben, bár enyhén én is elmosolyogtam saját magamon.
- Oké, azért kíváncsi lennék, mire gondoltál, amiért hangosan is meg kellett szidnod magad.- Nem válaszoltam, de a kis rózsaszín rózsácskák így is beborították arcomat.
- És hogy kielégítsem kíváncsiságod, elmesélem a  történetem.- csupán bólintottam egyet, s izgatottan vártam, hogy belekezdjen.
- Chicagóban születtem 1901-ben- Kezdett bele, bár nem sokktól nem kommenteltem a dolgot, csupán próbáltam koncentrálni, hogy minden információt megérthessek.
- Tizenhét éves voltam, mikor elkaptam a spanyol náthát. Carlisle 1918 nyarán talált rám, de akkor már haldokoltam- Felszisszentem, nem akartam, hogy Edwardnak valami is fájjon, még akkor sem, ha az a  múltban törént.
- Ne aggódj, már nem is emlékszem rá. Az emberi emlékek elhalványulnak az évek során. Egy valamire azonban nagyon is jól emlékszem. Az átváltozás mindannyiunkba beléívódik.
- Miért?- szóltam közbe most először. - És hogyan lehetséges, hogy valaki vámpírrá váljon?
- Egy vámpírnak meg kell harapnia. De ez nagyon veszélyes. A legtöbbször balul sül el a dolog. Ráadásul utána pokoli perceket kell átélned, mintha örökös tűzben égne el a tested. De szerintem mára legyen elég ennyi. Már így is aggódni fognak.- Edward.
- Ez nem ér, most egész este álmatlanul fogok vergődni az ágyamban.- meresztettem rá boci szemeket, csak még egy aprócska titkot akartam.
- Hmm...miután megtörténik az átváltozás, az egész testünk átalakul. Hideg, s kemény lesz, mint a kő. Mondhatni sebezhetetlenekké válunk. Emmellet ott van a  hihetetlen gyorsaság, s az erő. De soha  többé nem vagyunk képesek aludni, vagy emberi ételt enni.- És...azt hiszem ennyi.- zárta le hirtelenjében a dolgokat, majd felvett az ölébe.
- Tudom, hogy elhallgattál a végén valamit!- Böktem meg a mellkasát, mire ő enyhén előrehajolt, s úgy hajolt közel a fülemhez.
- Aki kíváncsi, az hamar megöregszik.- sustorogta. - És Bella, kérlek csukd be a szemed. -Még szerencse, hogy nem a saját lábamon álltam, mert azok biztos nem tartottak volna meg. Ugyan is Edward bizsergető hangjától olyanná váltak, mint a kocsonya. Éreztem, hogy a szél felerősödik, ezért jobban bújtam Edwardhoz, s imádkoztam, hogy ne szaladjunk bele egyetlen fába sem.
- Megérkeztünk.- mondta alig pár perc elteltével, majd letett a lábamra. Ahogy körülnéztem, ismerős helyen találtam magam. A hátsó kertünkben voltunk, de nem akartam búcsút venni.
- Hát akkor én azt hiszem, most megyek.- mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra, s hátat fordulva elindult vissza az erdő felé.
- Edward kérlek várj!-szóltam utána, mielőtt eltünhetett volna szemeim elől. - Nem maradnál itt velem? - kérdeztem, mikor visszaért hozzám.