27.fejezet-1-rész

Sziasztok!
Íme a beígért fejezet első fele. Sajnálom, nem úgy alakult a mai napom, mint ahogy terveztem. Holnap hozom a következő részét. A tíz megjegyzés most is él.
Remélem tetszik majd nektek, s holnap estig összegyűlik.
puszi
Anita

Várakozóan tekintettem felé. Nem is tudom, hogy mi ütött belém. Annyi kétely rohangált bennem. Jól éreztem magam  Edward társaságában, de az is igaz, hogy féltem egy kapcsolat kiépítésétől. 

- Nem is tudom Bella.- felelte, de mintha csak az én erősítésemre várna. A kutyafáját neki, szedd már össze magad. Szidtam magamban. Nem tudom, hogy mi vitt rá, a kíváncsiságom, vagy a vonzalom, amit iránta érzek, hogy ezeket, a szavakat mondjam neki.

- Én szeretném, ha maradnál.- mondtam szemlesütve, s éreztem, hogy a pír ismét elönti arcomat.  Féltem felpillantani rá, ezért inkább a cipőm orrát kezdtem el kitüntetni figyelmemmel. Bár ezt az állapotomat sem tarthattam fenn örökké. Éreztem hideg kezét, ahogy gyengéden az állam alá nyúlt, majd felemelte azt. Szemei gyönyörűen csillogtak a holdfényben, ahogy mélyebben belenéztem, teljesen elvesztem bennük. Örvényként rántott magába, ami soha többé nem akar elengedni. S az igazat megvallva én nem is vágytam a szabadulásra.

- Bármit, megtennék érted, ezt ne felejtesd el. Most pedig menj be, mert egyre hűvösebb lesz idekint. – Már épp szóltam volna, hogy akkor most mégsem tart velem, de ő megelőzött. –Ne aggódj, a szobádban foglak várni. – Nem igazán értettem, hogy kerül majd fel oda, de inkább jegeltem ezt a témát. Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd beszaladtam a házba.

- Hol a fenében voltál Isabella Mary Swan?- Kiáltott rám Sarah.  – Van róla fogalmad, hogy mennyire aggódtam? Csak úgy eltűntél Edward-dal. Azt bezzeg nem írtad le, hogy hova mentek. Egy kórházból nem szokás csak úgy elmenni. És magyarázd meg, hogy lehetséges az, hogy senki nem látta, hogy elhadjátok a szobát.- És csak dőlt és dőlt belőle a szó. Én pedig minden másodiknál az emelte felé tekintettem, hogy végre újra együttlehessünk.

- Anya én sajnálom. Én csak úgy gondoltam, hogy nem lesz baj, ha elmegyek Edwarddal kicsit ismerkedni.- Persze azt már eszem ágában sem volt elárulni, hogy leginkább vámpír mivoltára voltam kíváncsi.  De hál istennek a hatást elérte, mivel Sarah elmosolyodott.

- Szóval a nyálcsere előtt még be sem mutatkoztatok egymásnak?- Nevetett fel, engem pedig ismét kínos helyzetbe hozott, mivel tudtam, hogy Edd, odafent van, s minden egyes szót hall.

- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom téged, de mi csak barátok vagyunk.- suttogtam közel a füléhez, majd miután őt is megpusziltam, aztán felszaladtam a szobámba. Szinte felrántottam az ajtót, s úgy vágódtam be rajta, mint egy kisgyerek, akinek megengedik, hogy végre megnézze milyen ajándékokat, rejt a karácsonyfa. De legnagyobb sajnálatomra a szobát üresen találtam. Előbbi lelkesedésemet szomorúság, majd harag vette át. Úgy éreztem ismét becsapott. Hisz akkor is megígérte, hogy együtt maradunk, még is inkább megvált tőlem. Most akkor miért mondott volna igazat? Olyan bugyuta vagyok, hogy az már sokszor fáj.  Úgy ahogy voltam eldőltem a megvetett ágyamba, s lehunyt szemmel nyugtattam magam. Próbáltam nem gondolni arra, hogy becsapott.

- Huu!- fújt valaki hírtelen a fülembe, mire engem elkapott a „szívroham”, s mint puskából kilőtt golyó ugrottam fel az ágyamból. Jobb kezemet a szívemhez szorítva, s sok mély levegőt véve próbáltam nyugtatni magam. Nem akartam rohamot kapni, mert akkor Sarah biztosan visszacipelne a kórházba.

- Ne haragudj, nem akartalak ennyire megijeszteni. Jól vagy? Ne hozzak valamit?- Aggodalmaskodott, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem, majd felmutattam hüvelykujjam, hogy várjon még egy percet, s jól leszek.

Lassacskán, de végül sikerült normál állapotba kerülnöm, s ismételten rázúdítanom haragom Edwardra. Azért, amiért azt hittem, hogy hazudott, s azért is, amiért annyira megrémített.

- Komolyan mondom egyszer ezek a magánakcióid fognak a sírba tenni. Még is hogy jutott eszedbe, hogy csak úgy megijessz?

- Felelőtlen voltam, nagyon sajnálom, tényleg ez volt az eddigi legrosszabb ötletem. – mosolyodott el az ironikus helyzeten. Csak amit Sarah-nak mondtál…-a homlokát ráncolta miközben beszélt, miközben én végigjátszottam magamban ismét nevelőanyámmal folytatott dialógomat. S semmi érdekeset nem találtam, ami felzaklathatná őt. Értetlenségemet látván folytatta monológját.

- Mond csak, azelőtt, hogy egyszerűen kijelented, hogy csak barátok vagyunk, nem tudtál volna várni egy percet?

- Miért Edward, mik vagyunk mi?-értetlenül álltam a dolgok előtt. Olyan kusza volt ez az egész. A darabkák sehogy sem akartak egy egésszé összeállni. Mintha a szavak értelmüket vesztették volna.

- Tudnod kellene, nem is, érezned!- mondta, majd olyat láttam, amit soha nem akartam. Edward ragyogó aranybarna szemei, most a bánattól csillogtak. – Nem bírom már ezt a macska egér játékot. – Jelenleg neki volt szüksége rá, hogy leüljön, majd tenyerére támaszkodva bámult rám.

- Én sajnálom, de ez nekem nagyon nehéz. Meg kell értened, hogy sokszor magamon sem tudok eligazodni. Kismillió olyan szituációba kerülök, amikor önmagamat sem értem. Hogy mit miért mondok, vagy éppen miért teszem azt, amit?  Fogalmam sincs. Talán úgy érzem, hogy így egyszerűbb.  Könnyebb kimondani azt, hogy fontos vagy, mint azt, hogy szeretlek. Mennyivel könnyebb azt mondani, hogy haragszom rád, mint azt, hogy megbocsátok. – a könnycseppek, amit visszafogadtam az életembe, most újra előtörtek. De nem akartam sírni, ezért gyorsan letöröltem őket, majd úgy folytattam.

- Csak egy kis időt kérnék még tőled.  Szeretném, ha több mindent megtudni, s azt is akarom, hogy te is jobban megismerj engem. – Fejeztem be mondandóm.

- Én nem akarok rád erőltetni semmit Bella. S átkozom magam, amiért veszélybe sodorlak a puszta jelenlétemmel. Nem látom a kiutat.  Az érzéseimet nem tudom irányítani, bármennyire is szeretném. – Reménytelen estek vagyunk, az már biztos, döntöttem el magamban. Most értettem meg igazán mit jelent a se veled, se nélküled kijelentés.

- Már tudom, hogy mit fogunk tenni. – Jutott eszembe egy kusza gondolat.  –Kezdjünk mindent, előröl, tiszta lappal.

- A nevem Isabella Mary Swan. – nyújtottam felé a kezem.

- Edward Anthony Mason Cullen.- fogadta el a felé nyújtott jobbomat, majd elmosolyodott.