27.fejezet-2-rész

Sziasztok!
Remélem tetszik nekem. Én igazán élveztem az írását.

És ne haragudjatok, de kicsit emelem a határt. 12 hozzászólást szeretnék. Úgy gondolom ez még mindig nem sok. 

pusz
Anita

Másnap különösen boldogan ébredtem. Edward még velem maradt egy picit, aztán hazament. Sok mindenről beszélgettünk. Vagyis inkább én meséltem neki. Terezáról, arról, hogy kerültem a Morton családhoz, még a Brittanyval való kapcsolatomról is. Bármennyire is hihetetlen én sosem tudnék rá haragudni. Igaz, néha elveti a sulykot, s van, hogy annyira szeretném őt utálni, még sem megy. Az évek során kialakult köztünk egy kötelék, amit szimpla ellentétek miatt nem lehet felbontani.

- Bella fent vagy már?- kopogott be Sarah az ajtómon. Ha Ő nem lenne, valószínűleg minden reggel elaludnék. 

- Erősen próbálkozom.- válaszoltam, mire az ajtó mögül hallottam egy kisebb kuncogást, és hogy anyukám leballagott a lépcsőn. Erőt véve magamon kidugtam az egyik lábamat a takaróm alól. Majd vissza is dugtam, mivel a takarócskám alatt sokkal melegebb volt, mint  a szobában. Hiába volt a szobában 25-fok, nekem az édes kevés volt a pihe puha ágyikóm melegéhez képest.

Még úgy öt percet vettem el magamtól lustálkodásomnak köszönhetően. Egy gyors zuhany, s öltözködés után, már csak arra volt időm, hogy megegyek egy szelet müzlit, majd száguldoztam is az iskolába. Persze csak a megengedett sebesség korlát keretein belül. Alig tíz percen belül már meg is érkeztem, s a táskámat felkapva magam mellől igyekeztem befelé az iskolába. A folyosókon lézengő diákok tömkelegén kellett áthaladnom. S ahogy elsétáltam egy-egy csoport mellett. Azok mindig összesúgtak.

~ Ő az a lány, aki összejött az egyik Cullennal.- motyogta az egyik.

~ Nem hiszem el, hogy pont ő.- jött egy másik gúnyos megjegyzés egy lánytól. É s még rengeteg ehhez hasonlót hallottam. Volt, aki örült neki, s volt, aki a pokolba kívánt emiatt. A bátrabbak oda is jöttek hozzám, hogy biztos információt szerezzenek a pletykákról. És mikor megmondtam, hogy nincs köztünk semmi, csak hitetlenkedő pillantásokat kaptam. Nem értem, miért kérdezik, ha utána úgy sem hisznek nekem.

Már kezdett elegem lenni a mai napból Hiába bizonygattam mindenkinek, hogy Edwarddal nincs köztünk semmi. Még azok az emberek is megtaláltak, akiket nem is ismerek. Hála az égnek, már csak két órám volt hátra, s mehetek haza. 

- Szia Bella! Ebédelsz velem? Vagy ma Edwarddal leszel?- kérdezte Caroline, mindent sejtő mosollyal az arcán.
- Kérlek, ne kezd már te is.- Nyafogtam, s barátnőmmel együtt bementünk az ebédlőbe. Szerencsénkre nem volt hosszú a várakozó sor, ezért hamar megkaptuk azt, amit szeretnénk. Én csupán egy salátát, s egy narancslevet vettem. Nem voltam igazán éhes, de az energiára szükségem volt, hogy túléljem a nap további részét is. Igazán reménykedtem benne, hogy hamarosan megfeledkeznek az emberek rólam, s nem leszek többi az iskola leghíresebb pletykájának a főszereplője.
- Mivel nem vagy hajlandó megosztani velem semmilyen szaftos kis részletet, a bimbózó kapcsolatotokról, ezért inkább nem faggatlak tovább. Mesélj, milyen volt a mai napod? - Carol pontosan tudta, hogy kell szurkálnia engem. Ezek az apró megjegyzései mindig telibe találtak. Persze nem adtam meg neki azt az örömet, hogy ezt tudja, ezért csak megráztam a fejem, s mintha nem mondott volna semmit, kezdtem el vele fesztelenül beszélgetni.
- Nem volt semmi extra. Már csak két órát kell megúsznom felelés, s dolgozat nélkül, aztán mehet a próbára, majd haza. - fejezetem be beszámolóm.
- Szóval ma is összemelegedhettek Edwarddal.- úgy látszik, csak nem unja még. Nem is idegesített volna, ha nem tudtam volna nagyon jól, hogy alig pár asztallal arrébb 5 tökéletesen halló vámpír hallgatja beszélgetésünket. 
Mielőtt reagálhattam volna, láttam barátnőmön, ahogy megdermed, s mérgesen tekint valakire. Mielőtt azonban megfordulhattam volna, hogy lássam ki váltott ki ilyen viselkedést Barátnőmből, éreztem, hogy valaki a nyakamba borított a mai ebédjét.

.-Jaj ne haragudj, annyira sajnálom. Csak megbotlottam, és.-  hallgatott el, mikor felé néztem. Próbált sajnálkozó képet mutatni, de szájának remegése a visszafojtott nevetéstől, nem igazán segített ebben neki.  Úgy éreztem, hogy semmi szükség a cirkuszra, ezért felálltam, lesepertem a pólómról a rajta maradt spagetti tésztát, majd ott hagyva mindenkit igyekeztem a mosdó felé. Reméltem, hogy legalább egy kicsit rendbe tudom szedni magam. De a fehér pólómon lévő paradicsomfolttal így se, úgy se tudok mit kezdeni. 

- A fene vigye el! Hogy a szentsígít neki!  Hogy a rosseb egye meg!  - káromkodtam el magam, mikor már a tükörben is felmérhettem a terepet. Iszonyatosan festettem, s ahhoz sem volt éppen semmi kedvem, hogy gúnyolódás célpontja legyek. Lassan pedig órára kell mennem. Amíg a nyakamat tisztogattam, az ajtó nyílni kezdett. Azt hittem, hogy Carolina jött utánam, ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Ezt a c-t nem igazán használja senki, mert állítólag az egyik bálon életét vesztő lány ebben a helyiségben kísért. Így inkább mindenki elkerüli. Ezért is gondoltam, hogy ez lesz a megfelelő hely. S Carol az egyetlen, aki ismer annyira, hogy tudja, hogy ide jönnék. De mikor ismét felnéztem a tűkörbe, hogy lássam a mögöttem lévő személyt, elakadt a lélegzetem.

- Edward, ugye tisztában vagy vele, hogy ez egy női mosdó? Kérdeztem tőle, incselkedve, de azért kicsit zavarba jöttem.

- Hát persze, én is láttam az ajtón lévő ábrácskát. De most jobban tennénk, ha igyekeznénk. - mondta, majd széles vállairól letolta az ingjét. Na most aztán végképp elakadt bennem a levegő. Csak néztem, ahogy ingje után, a pólója alját is megfogja, majd egyre feljebb kezdi húzni. Szerintem még a szám is tátva maradt, ahogy Edward tökéletes felső testét néztem.

- Még is mit művelsz?- kérdeztem tőle elég döcögősen, pedig én próbáltam tisztán és érthetően beszélni. Most mit mondhatnék. Egy ilyen helyzetben melyik az a lány, aki egyáltalán meg tud szólalni?

- Ne kérdezősködj annyit, hanem fogd ezt meg, s vedd át. - miután átnyújtotta nekem a pólóját, ő felkapta az ingjét, majd kisétálva a teremből, magamra hagyott. Egy kicsit lefagytam iménti viselkedése miatt, valahol még is boldogan bújtam Edward felsőjébe. Mielőtt kiléptem volna, mélyen beleszagoltam, s elmosolyodtam az ismerős napfény illat ölelésétől.

El sem tudom hinni, hogy valaki ennyire rendes legyen. Igaz a méret, nem volt megfelelő, de én azt egyáltalán nem bántam. Eldöntöttem, hogy ezt a pólóját elkoppintom tőle. Mosollyal az arcomon lépkedtem a terem felé.  Ahogy a folyosón haladtam előre, észre vettem, hogy Brittany és bandája ott lézengenek. Valakit nagyon várhattak. S ha sejtéseim igazak, akkor én vagyok az a valaki. Sőt teljesen biztos lettem benne, mikor megláttam csalódott képüket, ahogy az újdonsült felsőmet nézték. Nem tudom miért, de elő bújt belőlem a kisördög. Egyenesen feléjük lépkedtem, majd Britthez hajoltam, de persze úgy, hogy a többiek is hallják.

- Még hálás is vagyok neked nővérkém. Edward pólója sokkal jobban áll rajtam, mint az előző. – megdöbbent arcát magam mögött hagyva, hatalmas mosollyal léptem be a terembe, s rögtön Edwardhoz mentem.

- Köszönöm!- súgtam a hálás szavakat a fülébe. Úgy látszik, ma nagyon megy nekem ez a sugdolózás. Még sosem vettem észre, hogy érzéseket vagyok képes kiváltani belőle, Ő most még is megremegett.

- Neked bármit!- felelte ő is ugyan abban a hangnemben. Nagyon élveztük eme kicsiny játékunkat, de sajnos ez sem tarthatott örökké, mert megkezdődött a magyar óra.  Tanárnő egész végig az előadásról regélt. Nagyon fel volt villanyozódva, aminek mi igazán örültünk, mivel nem kellett különösen koncentrálnunk. Csak egy-két stréber tanuló csüngött Ms Smith szavain, a többiek pedig egymással beszélgettek.

- Maradsz a próbán?- kérdeztem meg félénken, hogy beszélgetést kezdeményezzek.

- Hát persze, nem hiszem, hogy a Tanárnő elviselne, egy efféle szentség törést. Legalább is a gondolatai nem ezt mutatják.- mosolygott, de most valami sokkal jobban megragadott előbbi mondatában. Gondolatok..gondolatok.- ismételgette ezt az apró kis szócskát az elmém.

- Te olvasol a…?- kérdeztem rá döbbenten, talán kicsit hangosabban is, mint kellett volna. De szerencsére, mielőtt teljesen befejezhettem volna a kérdésemet, Edward a számra tapasztotta kezeit. S ajkairól leolvashattam, ahogy ezt tátogja: ne itt! A kétségbe esés elemi erővel tört rám. Nem tudom elhinni, hogy minden egyes gondolatomat hallotta. Úr isten! Szívem szerint a föld alá süllyedtem volna, de inkább még sem tettem semmit, csupán arra gondoltam, hogy nem szabad gondolnom semmire. Szegény Edward, már biztos kikészült tőlem. Sajnálom!- mondtam neki gondolatban, s vártam valami kisebb reakciót, majd szótagolva is elmondtam, de semmi.

Lassacskán ennek az órának is vége lett.  Miután a többiek meghallották a csengőt, eszeveszetten tódultak kifelé a tanár után. Én most szándékosan nem siettem, kíváncsiságom hatalmassá nőtte ki magát.

- Szóval igaz?- kérdeztem, s zavarom ellenére csillogott a szemem az új ismeretek szerzésétől.

- Ezt inkább nem itt kéne megbeszélnünk. - Mondta, majd táskáját áthajítva a vállán indult meg az ajtó felé.

~ De akkor még is mikor?- kérdeztem gondolatban, de Edward már megint nem felelt.

- Miért nem válaszolsz a kérdéseimre?- kérdeztem rá nyíltan. Talán nem szereti, ha zaklatják őt.

- Mert egyiket sem hallottam. Bella, a te elméd teljesen néma előttem.- mondta, mire én nem igazán tudtam eldönteni, hogy most akkor örüljek e vagy sem.