25. fejezet

Sziasztok!
Ismét 10 komit szeretnék kérni tőletek, hisz szünet van. Azt hiszem, most mindenkinek van ideje rá, hogy lefirkantson egy két sort.
Egyébként nagyon jól sikerült a szalagavatónk! Mert a pöttyös az igazi!
pusz
Anita

Bella szemszög:

Edward ajkai tökéletes összhangban mozogtak az enyémekkel. Az érzés, ami átjárta a testemet, teljesen elsöpört, szinte ledöntött a lábaimról. Már nem érdekelt más, csak Ő, s az, hogy mindig ilyen szorosan tartson a karjaiban. Hogy a napfény illata körüllengjen, s édes, fagyos leheletét mindig magamon érezhessem.
- Khm..khm..-Szakított félbe minket, egy igen erős torok köszörülés. Így kénytelenek voltunk elengedni egymást, s én már gondolatban a pokol legmélyebb bugyraiba űztem azt, aki megzavart minket. Persze rögtön vissza is szívtam, mikor megláttam, hogy Sarah tágra nyílt szemekkel, enyhe mosollyal az arcán bámul minket.
- Anya? Én megmagyarázom..mi csak.- Kezdtem volna magyarázkodni, de Ő megállított, s udvariasan megkérte Edwardot, hogy hagyjon magunkra, mert szeretne velem kettesben beszélgetni. Nem tudom miért, de Edwardnak hatalmas vigyor ült ki az arcára, mintha valami olyasmit tudna, amit én nem.
- Na és akkor most mesélj! Először is hogy kerültél ide?- Simogatta meg a homlokom, mire én hátrahuppantam, s nagyot sóhajtottam. Hiába tudom mi történt a múltban, Edward mivoltja, még mindig rejtély előttem.
- Nem történt semmi különös, csak elájultam, Edward pedig aggódott, s rögtön mentőt hívott.- Próbáltam gyorsan lezárni a témát, hogy gyorsan szabadulhassak. Persze az én drága nevelő anyukám nem így gondolta.
- Csak nem az asztma miatt történt?- Bújt elő belőle az orvos. Ez aztán semmi jót nem ígért nekem, az egyszer biztos. - Egyáltalán ki vizsgált meg, s miért nem nekem szóltak?- Lett hirtelenjében dühös.
- Anya nyugodj meg, Edward az apukájának szólt, így Dr.Cullen vizsgált meg, s Ő is mindent rendben talált, egyszóval semmi szükség újabb vizsgálatokra. Ami pedig az asztmámat illeti, már egy jó ideje nem volt vele problémám. Szerintem csak az volt a gond, hogy nem ettem rendesen, s leesett a vércukorszintem. Ennyi az egész, de ígérem, mostantól jobban odafigyelek magamra.
- Értem. Hát ajánlom is, hogy ne forduljon elő többet.- Dorgált meg, ami nem volt túl hatásos, mivel végig nevetett. - Nos de ha már itt tartunk, nem lehet az ájulásod oka ez a fiú:- Remek, már ő is csak kigúnyol.
- Nem, biztosan nem azért történt, tekintve az alig pár perce történthetett, mert ha neked lenne igazad, akkor most eszméletlen állapotban kellene lennem, nem pedig Edwardról fecsegnem veled.
- Jó-jó, nem kell leharapni a fejem. És akkor ti most ketten....? Hm..nem is tudom, hogy mondják ezt manapság a fiatalok.
- Anya, nem járunk együtt, sőt nem hiszem, hogy valami is van köztünk.- Bár én belülről nagyon is tudtam, hogy ez hazugság, mert teljes mértékig oda vagyok Edwardért, s azt is ki merem jelenteni, hogy igen is szeretem őt. De hogy az érzés kölcsönös e? Nem tudom.
- Ugyan kincsem, engem sem ejtetettek a fejemre. A vak is láthatta, hogy több van köztetek egyszerű barátságnál. - csóválta meg a fejét, mire ismét sikerült kiprovokálnia tőlem egy enyhe kiakadást.
- Igen, nagyon is jól tudom, hogy a barátok nem csókolóznak, s azt is tudom, hogy részemről ez több mint barátság, de az ő nevében nem beszélhetek. És ha nem haragszol, nem szeretnék erről tovább beszélni.- feleltem, s zártam le a témát.
- Ahogy gondolod, de jobban kellene bíznod magadban. Elbűvölő lány vagy, s biztos vagyok benne, hogy Edward is tudja ezt.- mondta, majd felállt mellőlem, s elindult az ajtó felé.
- Köszönöm anya!- szóltam még utána, mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Semmiség aranyom, most megyek, elintézem a papírjaidat, hogy majd hazajöhess velem.- mondta, majd magamra hagyott.


- Szabad!- Szóltam ki, majd Edward mosolygós feje kukucskált be a félig nyitott ajtómon, s lépett beljebb a küszöbről.
- Szia! Azt hittem már hazamentél.- Kellemetlen volt, így beszélgetni vele, tekintve a történteket. De amint láttam, őt is aggasztja valami.
- Beszélhetnénk?- Telepedett le ismét mellém, s fogta meg a kezem. Azonnal átjárt egy bizsergető érzés, s a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Beszélni nem bírtam, ezért csak bólintottam, hogy hallgatom őt.
- Mond csak, miből gondolod, hogy én nem szeretlek téged?- Tért azonnal a lényegre, mire nekem ha ez még lehetséges még jobban elakadt a lélegzetem is.
- Te hallgatóztál?- Vetettem be a "legjobb védekezés a támadás" módszert.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nekem messziről is kiváló hallásom van, de ne térjünk el a lényegtől. Bella szeretném, ha valamit jól bevésnél, abba a kis csökönyös fejedbe.
- Chh..nem is vagyok csökönyös.- Nem válaszolt, csak rám mutatott, mintha azt akarná, mondani, hogy most is azt csinálom, így kénytelen kelletlen befogtam a szám. S hagytam, hogy végigmondja monológját.
- Tudnod kell, mit érzek irántad, de ahhoz, hogy megérthess, néhány titkot meg kell osszak veled. Szeretném, ha bíznál bennem, s ez csak úgy lehetséges, ha mindketten őszinték leszünk.- Már alig vártam, hogy végre kimondja, arra már rájöttem, hogy Edward több mint egy egyszerű ember, de kitalálni még se tudtam hogyan lehetséges mindaz, amit véghez vitt.
- Bella én..én egy őrülten szerelmes vámpír vagyok.- Azt hiszem életemben nem nevettem még ilyen jót, mint most. Még hogy vámpír.
- Most komolyan Edward, rég nevettem ilyen jót, de ugye azt te sem hiszed, hogy én beveszem mindezt. Vámpírok nem léteznek.- Látszott rajta, hogy megsértettem, amiért nem hiszek neki.
- Nem hülyéskedtem Bella.- mondta teljes komolysággal, s őszinteséggel a hangjában, amitől most már megijedtem. A kis hang egyre csak azt szajkózta a fejembe, hogy meneküljek, de mintha földbe gyökereztem volna bámultam a szemeibe, s kezdtem el a számat harapdálni.
- Akkor most ki fogod szívni a vérem?- kérdeztem meg tőle ijedten, s most rajta volt a sor, hogy kinevessen engem.
- Mi nem vagyunk olyanok, nem bántjuk az embereket.
- Akkor nem is igaz, hogy a vámpírok vérrel táplálkoznak?- Vágtam bele a szavába ismét, mire ismét kaptam egy halk kuncogást.
- Tudod azt hittem, hogy majd sikítva rohansz el mellőlem, ha megtudod az igazat, de te még is itt ülsz, s úgy fecsegsz velem, mintha egy jelentéktelen dolgot mondtam volna el.
- Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy jelenleg a döbbenettől meg se tudnék mozdulni, no meg nem tűnsz egy félelmetes fenevadnak-kuncogtam rajta.
Ó..- Nem mondott többet, csak kutatni kezdett a táskájában, majd kitépett az egyik füzetéből egy lapot, majd írni kezdett rá. Nem tudom miért csinálta ezt, de miután végzett a kis irományával, közelíteni kezdett felém, aztán a hátára dobott. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor ruganyos léptekkel kezdett az ablakhoz sétálni velem.
- Arra kértél bizonyítsak. Hát akkor kapaszkodj!- mondta, majd kivetette magát az ablakon.


pusz
várom a megjegyzéseket..ha jó , ha rossz akkor is :)