23. fejezet

Sziasztok!

Hát akkor itt lenne a következő. Azért nem tudtam tegnap hozni, mivel elutaztam. Több hónap elteltével, végre alkalmam nyílt, hogy meglátogassam a nővérem. Már nagyon hiányzott nekem, s remélem megértitek, hogy ez most fontosabb volt. 

A kommentek pedig nagyon elkeserítenek. 52 rendszeres olvasóval nem értem, miért kell könyörögnöm 10 darabért..:(
Nagyon sokat gondolkoztam ezen a héten, s úgy döntöttem, kicsit szüneteltetek. Erre a hónapra abba hagyom az írást. Egyrészt nagyon sok dolgom van, ami miatt egyre kevesebb időm van írni, másrészt pedig már az ösztönzés sem az igazi. Nagyon sajnálom, higgyétek el, ez a három hét nekem lesz a legnehezebb. Pedig a következő részben már sorsdöntő fordulatokra lehet számítani...:) Tudom, kicsit gonosz vagyok, de másként nem megy. 

Pusz
Anita

Még percekig álltunk egymás szemébe bámulva. Nem mondtunk egy szót sem, még is kommunikáltunk. A szemeink nyíltan mutatták, hogy érzünk valamit a másik iránt. Nem mondanám, hogy szerelmet láttam, hisz még magam sem tudom, milyen a szerelem érzése. Fogalmam sincs milyen az, ha valaki iránt mélyebb érzelmeket táplálunk.

Elmélkedésemet egy hatalmas tapsvihar zavarta meg. így sajnos el kellett szakítanom a szemem Edwardról, s a közönséget néztem. Mindenki felállva tapsolt nekünk. Már értem, miért állnak színpadra az emberek. Az elismerés nagyon jól esett, s meghatott a dolog. "Párommal" egyszerre hajoltunk meg, majd léptünk hátra a színfalak mögé.

- Sajnálom.- Lépett közelebb Edward, s kezét az arcomra simította. Most nem húzódtam el,  hagytam, hogy hideg keze végig járjon arcomon, s jeges érintést leheljen ajkaimra. Olyan meghitt volt a pillanat. Már én is emeltem volna a kezem, hogy végre én is hozzáérhessek szoborszerű arcához. Már majdnem elértem célom, mikor valaki megragadta a kezem, s maga elé fordított. Brittany szikrázó szemekkel meredt rám, s kezdett el velem kiabálni.

- Még is hogy képzelted ezt? Minden barátom előtt megszégyenítettél! Pedig én bíztam benned, hisz testvérek vagyunk. Te még is ezt teszed velem?- Próbált ártatlanul nézni, s ismét a lelkemre beszélni, de mivel már tudtam mire ment ki az egész, így egy árva szót sem hittem el monológjából.

- Nem érdekel! Egy szavad sem hiszem el, nem leszek a bábod, akit kedved szerint rángathatsz. Ó, lehet, hogy nem is vagyok annyira hiszékeny?- Elkerekedtek szemei, mikor saját szavait idéztem neki, azonban egy csepp bánatot sem láttam szemében. Még neki állt feljebb, mikor dühösen eltrappolt mellettem, szándékosan belém jött, ezzel felborítva engem, míg ő egy apró kuncogás, s megjegyzés kíséretében tovább is ment.

- Segíthetek?- Nyújtotta Edward felém a kezét, s én készségesen el is fogadtam azt. – Tudod, nagyon sajnálom, hogy ilyen a viszonyod a testvéreddel. Én nem is tudom, sokszor mit tennék, ha nem lenne ott a családom, hogy bátorítsanak, hogy segítsenek a helyes úton járnom. Britnek is ez lenne a dolga.- Edwardnak teljes mértékben igaza volt, s ez nekem nagyon fájt. Hisz már olyan hosszú ideje ők a családom. Persze Sarah és John a legjobb szülők, akiket valaha is magamnak kívántam, de ha arra gondolok, hogy Brittany és köztem hogy megváltozott minden, vagy hogy talán sose volt igaz a kettőnk között lévő testvéri kapcsolat, már is összefacsarodik a szívem.

- Nincs kedved meginni valamit?- kérdeztem meg hírtelen Edwardtól, aki jócskán meglepődött rajtam. Hisz az előbb még testvérem viselkedését analizáltunk. Most meg csak úgy hírtelen elhívtam egy randevúra. Nem csodálom, hogy szóhoz se jutott.

- Nagyon szívesen elmegyek veled bárhova.- felelte, majd széles vigyor ült ki az arcára. Egymás mellett haladtunk a parkoló irányába. A hiányérzet, ami az egész délelőttömet végig kísérte, most mintha ott sem lett volna. A történtek ellenére is vidáman lépkedtem mellette. Mikor a parkolóba értünk, a saját kocsija felé kezdett húzni.

- Várj, s az én autómmal mi lesz?- kérdeztem.

- Majd köldök Alicenek egy smst, hogy Jasperrel jöjjenek el érte, s vigyék haza neked.

- Kétlem, hogy repesni fognak az örömtől, amiért miattam ugráltatod őket. – Hisz akár külön is, mehetünk. Bár ez valóban nem bizonyulna a legjobb döntésnek.

- Ez csupán egy szívesség, ami miatt hidd el nem fognak megharagudni. – Mosolygott rám kedvesen.  Így nem tehettem mást, mint elfogadtam az ajánlatát, s miután lovagom kinyitotta nekem a Volvo ajtaját, beültem. Végül ő is megkerülte az autót, s csatlakozott hozzám.

Edward rutinosan vezetett, s igencsak gyorsan. Ami engem, egy cseppet sem zavart, mert mindig is imádtam a sebességet, csak sajnos az én furgonomból nem sokat lehetett kihozni. Edward feltekerte a rádiót, amiben épp az egyik kedvenc számom ment. A rock and roll dream egy olyan szám, amit bárhol, bármikor szívesen meghallgatok. Nem mondanám magam igazi rocker-nek, de a legtöbb zene, ami tetszik, az ezt a műfajt képviseli. Imádom a férfi rekedtes hangját, s azt, ahogy kiénekli a magasabbnál magasabb hangokat. Mikor az utolsó hang is elcsendesült, egy lágyabb női hang szólalt meg.  Azonnal felismertem, s vele együtt énekeltem.

A little tough love need hurt nobady

Never say this coming, this side of me……

Úgy körülbelül fél órával később Edward egy hangulatos kis hely előtt parkolt le. Majd miután, igazi úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót, majd én belé karoltam, s úgy sétáltunk a kávézó felé. Nem voltak sokan odabenn, így szabadon választhattunk, hova szeretnénk leülni. Egy ablak melletti asztalt választottam. A hely igazán szép volt. A fehér, s a tölgy színei domináltak mindenütt, az ablakból pedig tökéletes kilátás nyílt az erdőre. A pincérnő pillanatokkal később meg is érkezett egy itallappal a kezében. Figyelmét azonban teljes mértékben Edwardnak szentelte. Nem csodáltam, hogy Őt is ennyire elkápráztatta, de egy idő után kezdett idegesítő lenni bámulása. Halkan köhintettem egyet, hogy észrevegye magát, mire a lány sarkon fordult, s ott hagyott minket.

- Tudod, nem szép dolog, hogy ezt teszed az emberekkel.- mondtam neki.

- De én nem is tettem semmit.- válaszolt ártatlanul, de egy félmosoly ott bujkált szájának jobb oldali szegletében.

- Na persze, szegény lány, most biztos levegőért kapkod a pult mögött, mire Edward felnevetett.

- Engem egy lány sem érdekel, csak te.- Hajolt át az asztalon, majd szinte a számra suttogta szavait. A szívem majd kiugrott a helyéről, s talán egy röpke pillanatra meg is állt. Elképzelésem sincs, hogy mi fog történni, ha még közelebb kerülünk egymáshoz. Talán szívrohammal kórházba kerülök.

- Nem gondolod, hogy előbb talán tisztáznunk kéne pár dolgot? Nagyon sok dolog van, ami érdekelne veled kapcsolatosan. S addig, amíg nem válaszolsz a kérdéseimre őszintén, ne várd tőlem, hogy közel engedjelek magamhoz. Addig be kell érned a barátságommal.-Adtam neki ultimátumot, mire ő helyeslően bólogatni kezdett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy. De mielőtt belekezdhettünk volna egy újabb kérdezz-felelekbe, a pincér visszajött, hogy felvegye a rendelést. Egy epres shaket rendeltem, míg Edward csak egy feketekávét, de azt is csak nagy szájhúzások közepette. Nem értettem mi baja van. de nem is akartam ilyen kis aprósággal foglalkozni. Úgy újabb öt perc elteltével pedig már a kész italainkat hozták. Addig nem is beszéltünk semmi lényegesről. Csak arról, hogy mi történt ma az iskolában.

- De ha már itt tartunk, te miért nem jöttél be az órákra? Miattam?- Pirultam el, majd idegességemben a fülem mögé tűrtem kihulló tincseimet.

- Egy kicsit igen is, meg nem is.- felelte. – De tudnod kell, hogy csak azért mentem el, mert téged féltelek. Nem akarom, hogy valaminek a részese legyél. De azt is tudom, hogy ha veled akarok lenni, akkor mindez elkerülhetetlen.

- Lehetne kicsit részletesebben?- kértem tőle. – Kezdhetnénk, mondjuk azzal, hogy megmagyarázod nekem azt a képe t.- Edward mélyet sóhajtott, majd mélyen a szemembe nézett.

- Azon a képen valóban mi vagyunk. Én voltam az, aki az árvaházba küldött téged.- Mondta lehajtott fejjel, mire bennem megfagyott a vér is.