22.fejezet 1/2

Hali!
Végre itthon vagyok, s már nagyon remélem, hogy most már semmi nem fog gátolni a munkámban. Nagyon jól estek a megjegyzéseitek, teljesen meghatódtam.
A kórházban töltött napjaim alatt sokat gondolkoztam a történeten, s kicsit változtattam itt ott.
Ráadásul most hoztam egy fejezetet is. Igyekszem hamar hozni a kövit is, de mivel most a suliba is rengeteg pótolni valóm lesz, így nem igérek biztosra semmit. Talán szerdára tudok hozni egyet :)
Óriási pusszantás nektek!
Anita



Edward:


- Annyira örülök, hogy itt vagy. De ne ácsorogj már idekint, inkább gyere beljebb.- Tárta ki előttem az ajtót. Gondolatai is azt tükrözték, hogy már nagyon várta, hogy újra láthasson. Mindig is tudtam, hogy Tanya mélyebb érzelmeket táplál irántam, de sosem gondolkoztam el, a mi lenne ha témán.
- Én is örülök.- Válaszoltam mosolyogva, majd kicsit félszegen ugyan, de átöleltem.
~ Csak nem miattam..- Kezdett el már is kombinálni
- Tanya, tudod nagyon jól, hogy mit érzek irántad, de ne szaladjunk fejjel a falnak! Rendben?- Egy aprót bólintott, majd bevezetett a nappaliba .
- A többiek? Szokatlanul nagy itt most a csend.- Néztem körbe, s próbáltam utalni arra, hogy még a gondolataikat sem hallom.
- Elmentek egy közös családi "piknikre".- Tette ki az idéző jeleket kezeivel a piknik szónál. - És ha már itt tartunk, te mi járatban vagy erre felé?- kérdezett rá, ami már a kezdetektől érdekelte. De nekem fogalmam sem volt, hogy mit feleljek erre. Az olyan szánalmas lenne, ha azt mondanám, hogy egy lány miatt menekültem el. Aki ellopta a szívemet.
- Ez bonyolult.-feleltem azért még is.
- Hm..ha leegyszerűsítjük, az nem más mint nő ügy.- Esküszöm, minden nőnek kifinomult látása van az ilyesmikhez. S bár csak én is olyan könnyedén vehetném a dolgokat, mint ő.
- Sajnálom. El sem tudod képzelni ki él jelenleg Forksban.- mondtam. Tanyanak pedig tényleg fogalma sem volt róla, mi zaklathat fel ennyire.
- Talán könnyebb lenne, ha beszélnél róla.
- Talán. De azzal még nem oldódik meg semmi.- Temettem kezeim közé az arcom. - Nem oszthatom meg vele a titkomat, de ha nem teszem, akkor teljesen biztos, hogy örökre elveszítem.
- Még is kiről beszélsz?
- Emlékszel még arra a kislányra, akiről annyit meséltem?- Tanya csak bólintott egyet így folytattam mondandóm.- Hát most újra találkoztunk, s azt hiszem beleszerettem.- Elmeséltem neki minden egyes dolgot, Tanya pedig megértően hallgatott, s próbált vigasztalni.
- Alice-nek igaza volt. Inkább itt siránkozol, minthogy mindent megtennél a boldogságodért.- förmedt rám a  végén.
- De..-kezdtem volna bele saját magam védelmébe.
- Nincs semmilyen de! Ne légy nyámnyila, hanem küzdj keményebben.- És még gondolatban mindezt megspékelte egy jó nagy seggbe rúgással. Talán igaza van, s mit vesztek azzal, ha adok magunknak egy eséjt. Hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mit szeretnék, annak ellenére is, hogy a józan ész azt súgja, hogy maradjak tőle távol. De a szívem minden pillanatban Bella után sóvárog.
- Mindent köszönök Tanya. Akkor én most...-
- Jaj csak menj már. És drukkolok.- Kiáltott még utánam. Sosem gondoltam volna, hogy pont ő fog majd ellátni engem ilyen hasznos tanácsokkal. Mindig is tudtam, hogy vonzódik hozzám. De ennek ellenére képes volt arra, hogy az én érdekemben úgy cselekedjen ahogy azt egy igaz barátnak kell. S néha valóban csak ennyire van szükségünk.
A mai nap immár másodjára száguldoztam az utakon, s szinte versenyt futottam az idővel.


Bella:

Egész nap nem láttam őt. Már csak egy óránk van  a válogatásig. Vajon arra sem jön el? Elég legyen Bella!- Förmedtem magamra. Nem hiszem el, hogy egész nap nem tudok másra gondolni. Annyiszor gondoltam végig mindent. Mégsem jutottam előrébb a gondolataimmal. Talán nyitottabb is lehetnék, de annyi minden gátol, hogy egyszerűen lehetetlennek érzem. Hisz ki vagyok én? Egy egyszerű lány vagyok, aki rosszkor volt rossz helyen, s ezért belekeveredett Edward életébe. De ki Ő? És hogyan lehetséges mindaz, amit láttam?
- Bella! Föld hívja Bella-t!-legyezett a szemeim előtt Brittany. Majd karon ragadott.- Gyere már, ki kell próbálnunk, hogy működik e a tervünk.- Már szinte szaladtunk a színház terem felé. Nem volt erőm tiltakozni, így készséggel rohantam utána.
- Nos Steven, minden rendben van?- Mosolygott a szemüveges fiúra, aki azonnal elpirult. Látszott rajta, hogy igazán tetszik neki Britt, s ezért teszi mindezt. Talán még szereti is.
- Hát persze Brittany.- felelte szégyenlősen. Szeretnéd kipróbálni?- nyújtott felé egy mikrofont. Britt a füléhez hajolt, s kéjes hangon a fülébe suttogott. - Bízom benned.- Szegény srác akkorát nyelt, hogy szerintem még a szomszéd teremben is hallották.
- Olyan izgatott vagyok!- tapsikolt testvérem. Hamarosan a többiek is gyülekezni kezdtek, s megkezdődhetett a kínzás. Eléggé elnyúltak az egyéni meghallgatások. Hát mit ne mondjak, sajnos nem mindenki termett az éneklésre. De azért voltak igazán szép szólók is. Brittany percekkel ezelőtt tűnt el az egyik követőjével, s azóta sem jött vissza. Jobbnak láttam szólni neki, hogy mást már lassan ő, vagyis mi következünk..
- Ugyan már, sosem fog rájönni. Hisz olyan kis naiv és hiszékeny.- ahogy kinyitottam az ajtót, Britt hangja kúszott fülembe, s dermesztett le egyben. Enyhén visszahajtottam az ajtót, csak hogy ne láthassanak, de én minden szót jól értsek.
- Igazad van. Olyan szánalmas, hogy nem is érdemes miatta aggódni. Sosem fog rájönni, hogy csak kihasználod őt.- Remek. Egy újabb döfés a szívembe. Persze én hülye minden egyes szavának hittem. Elhittem, hogy valóban a testvérének tart. Hogy attól függetlenül, mert eltávolodtunk egymástól, sosem gondoltam volna, hogy az érzései is így megváltozhatnak. Nem lett más belőle, csak egy beképzelt liba. Végre értelmet nyertek Carol szavai, s én is mindent megértettem. Egy mély levegő után visszamentem a helyemre, úgy éreztem, nem most jött el az ideje annak, hogy kiborítsam a bilit.
- Vannak esetleg olyanok is, akik megpróbálkoznak egy duettel?- állt fel kissé dühösen a székéből irodalom tanárunk. S csalódottan ült vissza a helyére, mikor nem látott tolongó párocskákat, akik megpróbálnák.
- Gyere velem.- Csak egy hideg kezet éreztem ami megragadott, s azonnal tudtam is, hogy kihez tartozik. nem hiszem el, hogy ma mindenki csak ide-oda rángat. Mi vagyok én, valami rongybaba?
- Héé..még is mit csinálsz? - Kérdeztem tőle dühösen, mikor már a színpadon álltunk.
- Asszonyom, mi megpróbálnánk.- Mondta hangosan, mire nekem egy pillanatra megállt a szívem, majd őrült iramban kezdett el száguldozni. Tekintetem a nézőtérre emeltem, s majdnem szívrohamot kaptam, mikor kiderült, hogy majdnem az egész suli itt van. Edward enyhén megszorította a kezem nyugtatólag.
- Hát akkor talán halljuk az erkély duetett.- mutatott a zongora felé Ms Smith.
A zene andalítóan kezdett el szállni a levegőben. Edward felemelte a kezében lévő mikrofont, majd elkezdte az első sorokat. Azt hiszem mindenki, beleértve engem is olvadoztunk a hangjától. Mintha az angyalok legszebb sziruettjét hallgatnám. Végül majdnem elfelejtettem időben csatlakozni.
Hanguk tökéletesen illet a másikéhoz, s minden egyes szónál borzongás járta át a testemet. Úgy éreztem magam mintha a mennyországban lennék,s  éppen a felhőkön táncolnánk. Majd aztán a számnak vége szakadt.

DUETT


Kérlek szépen írjatok komikat!!!
xoxo