MEGLEPETÉS-21. fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy nem valami nagy szám, de ara gondoltam, hogy annak örülnétek a legjobban, ha egy új fejezetet hoznék, nem pedig egy novellát. Így ma délután, mihelyst hazaértem a suliből, nekiültem megírni. Megjegyzem még enni sem ettem :) Sőt szerdán is inkább éjszakáztam, hogy tudjak hozni valamit.
S mit kapok én ezért cserébe? Szinte sírhatnékom van. Most komolyan mindössze 6 megjegyzést érdemeltem? Hisz az előtte lévőhöz 12-t kaptam..én ezt nem értem. Nekem ezzel csak azt mutatjátok, hogy fejezetről fejezetre rossabb leszek, s már nem érdemlem meg a 10 feletti hozzászólásokat. De ha ez így van, akkor miért van naponta 50 feletti látogatóm? Aminek persze hihetetlenül örülök, s nagyon boldoggá tesztek. Nem hiszem, hogy sokat kérek. Egy biztos, hogy hiába lesz holnap szombat, 10 komi előtt nem rakok fel frisst. Sajnálom.
Puszi!
Anita



Egy egész hétvégém volt, hogy átgondoljam az eseményeket, amit többnyire a szobámban gubbasztva tettem. Sok mindent megértettem, de még így is oly sok dolog maradt a homály bűvös körében. Az élet azonban halad tovább, s hogy mi vár rám ezek után? Nem tudom.

- Bella ideje kikellni az ágyból!- szólt be Sarah hozzám. Egy fikarcnyi kedvem sem volt iskolába menni. Tudtam, hogy nem kerülhetem el őt, hisz angol irodalmon végig egymás mellett kell lennünk. Ráadásul a meghallgatás is ma van. Azt hittem a pénteki estét tekintve Britt már letett a terveiről, s nem akar Edward után rohangálni. Persze megint tévedtem, s az én drága nővérem még mindig szövögette tervét, miszerint magába bolondítja őt.
Nem árultam el neki, se senki másnak, hogy mi történt azon az estén. Anya is úgy tudja, hogy egy barátnőmnél voltam aznap este. De én hiába próbálom, nem tudok megfeledkezni róla. Itt lebeg előttem az, ahogy egyre közelít ajkaimhoz, majd mielőtt elérné azt, eszembe jut a kép amit láttam. Bárcsak megérthetném mi is történt valójában. Vagy ha csak egy kicsit vissza tudnék emlékezni...
Dühösen szálltam ki az ágyból, s kezdtem el készülődni, mint testileg és lelkileg a mai napra.



Edward:


Még percekig merdtem magam elé, miután Bella beszaladt a házba. Nem sok választott el attól, hogy utána szaladjak, s megvalljak neki mindent. Az érzéseimet, a titkaimat, s a múltbéli találkozásunkat. Akármennyire akartam is ezt, tudtam, hogy nem tehetem.  Így egy utolsó sóhaj után beindítottam az autómat, majd hazaindultam. Otthon a családom idegesen várta a fejleményeket, mivel Alice semmi újat nem tudott nekik mondani. Én is csak enyhén megráztam a fejem, hogy nincs mit közölnöm velük, majd a szobámba siettem. Ahogy beértem, rögtön Bella illata csapta meg az orrom. Az egész szobát körüllengte varázslatos frézia illata. Tudtam, hogy nem bírok itt maradni, így gyorsan előkotortam a sporttáskámat, majd beledobáltam pár cuccot. Alice azonnal megjelent a szobámban, s aggódva nézte tevékenységemet.
- Még is hova készülsz?- vont kérdőre.
- Mintha nem tudnád.- Vetettem neki oda, azonban hugom intett fejével, hogy nem tudja.
- Amíg nem döntesz, addig én sem tudok semmit. Csak azt tudom biztosra, hogy elmész.- Hajtotta le a fejét.- Még azt sem tudom, mikor jössz vissza, vagy hogy egyáltalán vissza jössz e.- Már épp végeztem a csomagolással, majd mielőtt elhaladtam Alice mellett, még egy utolsó mondatot odavágott hozzám.
- Gyáva vagy!- mondta sírós hangon, majd faképnél hagyott. Őszintén szólva, nem értettem mire akar kilyukadni. Én nem érzem úgy, hogy az lennék. Csak a családom, s Bella biztonságát féltem. Hisz mi lenne, ha a Volturi megtudná, hogy közel kerültem egy emberhez, aki lépésről lépésre többet tud meg a titkomról. Bella nem buta, hogy erre előbb vagy utóbb, rá ne jöjjön. S ha ez még nem lenne elég, valószínűleg Bella is undorodva tekintene rám. Köszönöm, de én ebből nem kérek. Még gyors elbúcsúztam a többiektől is, majd végül kimentem a garázshoz, hogy Az austin martin-nal száguldozzam az országutakon.
Úgy éreztem, tartozom annyival Carlisle-nak, hogy tőle is elbúcsúzzam. Így először a korházba mentem.
- Jól meg gondoltad ezt Fiam?- kérdezte tőlem, mikor már az irodájában ültünk. Nem örült neki, hogy ismét magukra hagyom őket.
- Sajnálom, hogy magatokra hagylak titeket. De tudom azt, ha nem megyek el, akkor nem leszek képes távol maradni tőle. Carlisle Ő...teljesen megőrjít engem., nem tudom, mi mást tehetnék.- fakadtam ki. Apám valamilyen szinten megértette érzéseimet, vagyis próbált belegondolni, hogy mi lenne ha Esme lenne ember, s  nem lehetnének egymáséi.
- Csak egy dolgot mondhatok neked. Ha bezárul előtted egy ajtó, akkor két másik kinyílik.- Végezetül apámtól is elköszöntem., majd elindultam immár biztos úti célom felé.


2 órával később:

Immár az ismerős havas tájakon száguldoztam. A házak egyre ritkultak, míg nem végezetül elértem ahhoz a kis zsákutcához, ahol barátaink laktak.  Egy hirtelen fékezéssel parkoltam le a ház előtt, majd öblös léptekkel lépkedtem a verandára. Mielőtt kopogásra emelhettem volna a kezem, az ajtó kicsapódott, s Tanya teljes súlyával a nyakamba csimpaszkodott. Vajon Ő lehetne a másik ajtó?




Bella:

Úgy éreztem, mintha életem leghosszabb napját élném át. A percek csigalassúsággal teltek, mintha időapó élvezné, hogy azzal kínoz, hogy hátráltat.
- Szia Bells!- szaladt oda hozzám Caroline.- Minden rendben?- kezdett el fürkésző szemeivel bámulni.
- Majd evés közben elmesélem.- mondtam, aztán már húzott is a menza felé.
Miután kiválasztottuk az ebédünket, leültünk egy szabad asztalhoz, remélve, hogy nem fog megzavarni minket senki.  Mikor leültünk, észre vettem, hogy a mi asztalunk pont szembe van a Cullen családéval. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, mégis feléjük néztem, majd egy aprót biccentettem köszönésként. Mindeközben olyan hiány érzetem támadt. Végig néztem még egyszer rajtuk, s rá kellett jönnöm, hogy ki hiányzik a társaságból. Úgy tűnik Edward is úgy látta jónak, ha elkerül engem.
Az ebéd szünet további részében elmeséltem Caroline-nak, hogy mi történt aztán, miután hazaértem. Persze kicsit kicenzúráztam az Edwardos részt, jobban mondva teljes mértékben kihagytam őt. Barátnőm végig támogatott,s  egy-egy résznél, mikor elcsuklott a hangom, bátorítólag szorította meg a kezem. Nem is kívánhatnék nála jobb barátnőt.
Percekkel később már az irodalom órámra siettem. Kicsit elhúzódott a beszélgetés Carol-lal.
Épp becsengőre estem be, de sajnálatomra a tanárnő már bent volt. Hál Istennek megúsztam annyival, hogy ez többé ne forduljon elé, s  hogy most foglaljak helyet. De mikor elindultam a megszokott helyemhez, a hiány érzet ismét rámtört. Hiszen most nem várt rám ott senki. És ez kezdett igen csak furcsává válni...


KOMIKAT!!! PLEASE !! <3