19.fejezet

Sziasztok!

Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem vele. Az igazság az, hogy most a suli miatt nagyon kevés időm lesz írni. Jelenleg a szalag avatóra készülünk, így délutánonként még tánc próbám is van. Ezért én arra gondoltam, hogy egyezzünk ki egy szombati frissben, ha nektek az úgy jó. Bár ezen a hétvégén én egyáltalán nem leszek itthon, de vasárnap este, mikor hazaérek feltenném. Remélem, hogy így mindenkinek megfelel majd.
És akkor a friss. Az eleje szerintem elég béna lett, de úgy érzem, hogy vannak benne olyan pillanatok is, amik néhányotoknál biztos ki fogja ütni a biztosítékot. A végére pedig ismét hagytam egy kis függőt. Kivi vagyok az ötleteitekre is.
Hatalmas pusszantás!
Anita







Bella:

- Biztos nem zavarok? Nem szeretnék kellemetlenkedni. - fordultam még egyszer felé, miközben már a verandán lépkedtünk felfelé. Hisz mit fognak majd gondolni rólam a szülei, mikor holnap meglátnak.
- Ne aggódj, senkinek nem lesz problémája vele. Van egy olyan érzésem, hogy Alice nagyon is örülni fog.- mosolygott rám, így egy kis bátorságot véve ismét elindultam az ajtó felé.
Mikor odaértünk, Edward hangtalanul nyomta le a kilincset, s tárta ki előttem az ajtót. Az egész házban sötétség volt, így nem sok mindent láthattam. Egy biztos, hogy úgy éreztem magam, mint a lány abban a filmben. Azt hiszem mezítlábas szerelem volt a címe.
Miután átléptem a küszöböt, Edward is mögém lépett, majd felkapcsolta az előszobába a villanyt.
- Jaj- ijedtem meg, ahogy a lábamra néztem. A sötétben nem tűnt annyira vészesnek. -Ne haragudj!- néztem rá bocsánat kérően. Ő is lenézett a lábamra, majd visszafogott egy kisebb kuncogást, de azért a szája sarka megremegett. - Hát igen, azért egy cipőt nem ártott volna felvenni, mielőtt útnak indulsz.- mosolygott.

 Edward:

- Hát igen, azért egy cipőt nem ártott volna felvenned.- mondtam neki mosolyogva. Miközben ő esetlenül lépkedett jobbra balra. Minden bizonnyal szörnyen kellemetlenül érezheti magát. Pedig ha tudná, hogy nem ez az első alkalom, mikor hazahoztam őt.  A többiek Alice által megtudták, hogy nem egyedül érkezem, így most, mint ahogy azt egy normális családhoz illik, mindenki a szobájában alszik.
- Mehetünk?- mutattam a nappali felé, s befelé kezdtem őt tolni. Egészen a szobámig mentünk, majd ott Bella-nak adtam egy nagyobb pólót, s megmutattam neki, hogy merre találja a fürdőt, hogy lezuhanyozhasson, s száraz ruhát vehessen fel.


Bella:

Pár órával eszembe sem jutott, hogy Edward Cullen-nel fogom ténylegesen eltölteni a mai estémet.  Most még is itt vagyok, s a zuhanyzóját használom. Igyekeztem gyorsan lefürdeni, de ahogy a meleg víz a bőrömhöz ért, teljesen elernyedtem, s képtelen voltam arra, hogy ne folyassam magamra kicsit tovább. Jól esett az elfagyott csontjaimnak, a meleg gőzben álldogálni. Végül aztán sikerült erőt vennem, magamon, s kiléptem a gőzölgő kabinból. Miután megtörölköztem, belebújtam az Edward-tól kapott pólóba. Szerencsére nem egyeznek a  méreteink, így nekem leért a combom közepéig, mint egy rövid hálóing. Miközben magamra húztam a ruhadarabot, ismerős illat csapta meg az orromat. Nem tudnám behatárolni, az is lehet, hogy csak azért emlékszem rá, mert gyakran találkoztam vele. De még is volt egy olyan érzésem, hogy ez az illat, valahonnan régebbről származik. Nem törődtem sokat vele, így inkább átballagtam a szobába.

Edward az ablakon bámult kifelé, amikor beléptem. Csak egy hosszú pizsama alsó volt rajta, semmi más. A hold fény gyönyörűen bevilágított a hatalmas ablakokon, ezzel lehetőséget adva nekem, hogy alaposan megbámuljam. Széles háta, s tökéletes izmai karján mágnesként vonzottak, hogy érintsem meg őket, s hintsem be apró puszikkal.
- Ah ezt be kell fejeznem- Szidtam magam gondolatban, s még egy apró fej rázás után köhintettem egyet, hogy a tudtára hozzam ittlétemet. Ő azon nyomban megfordult, majd végignézett rajtam. A lábaimnál kicsit talán tovább is időzött, mint azt illett volna.
- Már biztos fáradt vagy.  Te majd alszol az ágyban, én pedig a földön, ha neked ez így megfelel.- ajánlotta fel, tekintetem a szoba közepén levő két személyes ágyra vezettem. Kényelmesen elférnénk rajta ketten is, Ő még is felajánlotta, hogy a kedvemért akár a földön is elaludna.
- Nem kell köszi. Nem szeretnél kitúrni az ágyadból, s amúgy sem vagyok fáradt.- Látszott rajta, hogy kicsit meglepődött, de nem ellenkezett. Majd mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk az ágy egy-egy végében.
- Akkor mit szeretnél csinálni?- kérdezte.
- Nem is tudom, talán beszélgethetnénk.- feleltem. - De ha te álmos vagy, akkor aludj nyugodtan. Én mosta  történtek miatt úgy sem tudnék.- Bár sikerült megnyugodnom, a szívemet még mindig marcangolja a fájdalom.,a mit az apám okozott.
- Ne légy szomorú!- simította tenyerét az arcomra. - Inkább ma estére felejtsünk el mindent. Nem léteznek gondok, akadályok, s rajtunk kívül senki más sem létezik.- Nézett mélyen a két szemembe. Keze még mindig az arcomon pihent, de én egy cseppet sem bántam ezt.  Ahol csak hozzámért jóleső bizsergést hozott magával. Még egy jó ideig álltuk így egymás tekintetét, mindketten haboztunk, s egy kis lökésre vártunk. Edward volt az, aki meghozta a döntést, s iszonyat lassan közeledni kezdett felém. Én idegesen tekingettem jobbra-balra,s a takarót markolásztam. Vajon engednem kéne neki? Vagy hátráljak ismét vissza? Már csak pár centi, és. NEM MEGY!
Mielőtt Edward-nak sikerült volna elérnie ajkaimat, én elfordítottam a fejem. Tudom, hogy most lányok milliói ordítanák le a fejem, hogy mit gondolok én. Hisz ő maga Edward Cullen! De nekem ez még sem megy. Így nem.
- Sajnálom!- motyogtam még mindig oldalra nézve.
- Kérlek nézz rám.- suttogta, s én tettem amit mondott.- Nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad. Én semmit sem fogok rád erőltetni. De nagyon remélem, hogy magad miatt, s nem más okok vezéreltek arra, hogy nemet mondj.- fejezte be végül monológját. S én megértettem mire akarta  végén kilyukadni. Brittany. Hát persze, hisz Edward sem hülye, s látja mi történik körülötte.
- Köszönöm!- néztem ismét mélyen szemeibe, s azon agyaltam, hogy milyen témával terelhetnénk el a figyelmünket.
- Mikor fogadtak örökbe Dr. Cullen-ék?- kérdeztem meg az első épeszű dolgot, ami az eszembe jutott. Azt azért még sem kérdezhettem, hogy hol tett szert ilyen megnyerő kinézetre.- Néztem végig ismét kidolgozott felsőtestén.
- Na ha sikerült elszakítanod mellkasomról a tekinteted akkor válaszolok is- Heccelt engem, mivel az a rövidke idő, kicsit hosszabbra nyúlt, mint azt én gondoltam.
- Nem lenne ilyen gondunk, ha magadra vennél egy pólót. Felvágós!- vágtam neki vissza.
- Ez van. De válaszolva a kérdésedre, már elég régóta velük élek. Anyám halála után kerültem hozzájuk,s  nem is kívánhatnék náluk jobb szülőket.- Csendben hallgattam őt. Sokat mesélt még nekem magáról, a testvéreiről, de engem is alaposan kifaggatott. Minden érdekelte, a kedvenc színemtől kezdve a fiúkkal való kapcsolatomig. Az utóbbiról nem tudtam túl sok mindent mondani.Sosem voltam valami népszerű az ellenkező nem között. Az egész estét átbeszéltük, már pirkadat volt, mikor elbóbiskoltam.


Edward:

Bella egyszer csak lehunyta a szemét, s csendesen szuszogni kezdett. Elaludt.- Vontam le a következtetést, s mosolyogva figyeltem őt. Minden rezdülésére kíváncsi voltam. Még így is, hogy ebben a pár órában oly sok mindent megtudtam róla, egyszerűen nem bírtam betelni vele. A lénye teljes erővel vonzott magához, s egy ismeretlen érzés kerített hatalmába. A kezeim azért sóvárogtak, hogy megérintsem, s oltalmazzam őt minden bajtól.
~ Edward volnál szíves lefáradni?- üzent felém Alice gondolatban. Mielőtt elindultam, Bella-t alaposan betakartam, majd magára hagytam, hadd pihenjen.
Odalent kaptam hideget, s meleget is. Rosalie véleménye volt a legnyilvánvalóbb.
- Idióta!!!!! Nem azért adtuk őt árvaházba, hogy ne keveredjen bele a mi életünkbe? Hmm? Még is mit gondoltál? Majd én megmondom mit gondoltál! Egyáltalán nem gondolkodtál!- Esett nekem Rose, s teljesen igaza volt.
- Tudom Rosalie, de engem is érts meg. Egyszerűen nem bírok távol lenni tőle. S most szüksége volt rám. Hogy tagadhattam volna meg tőle, mikor miattam is olyan sokat szenvedett. Te nem hallottad őt.. Felidéztem magamban szavait, a tudat, hogy nem emlékszik ránk, egyszerre töltött el nyugalommal, s szomorúsággal.
Még egy darabig vitatkoztunk, aminek Carlisle vetett véget, mikor mozgást hallottunk odafentről.
Azonnal magára hagytam a többieket és már futottam is fel hozzá. De mikor felértem, döbbenten toppantam meg az ajtóban. Bella a könyvespolc előtt álldogált, s az egyik képemet szorongatta a kezeiben. Hogy lehettem ilyen felelőtlen?


ui.: Lécci írjatok egy aprócska megjegyzést! Nagyon hálás leszek érte! *kacsint*