24.fejezet

Sziasztok!
Visszatértem közétek. Bár igaz, eddig is itt voltam minden nap egy igen keveset, de ma forduló pont történt. Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az láthatta, hogy belecsempésztem egy kis részletet a következő fejezetből. De nem is az most a lényeges. Ahhoz oda írtam megjegyzésként, hogy ne számítsatok rá, hogy Edward lesz az, aki először megcsókolja a mi kis Bellánkat, gondoltam épp itt az ideje, hogy feltűnjön egy rég nem látott ismerős, Jacob Black!
De ma, mikor a szalagavató műsort próbáltuk, megcsapott az ihlet. Jó mi? Amúgy meg kell jegyeznem, hogy kiájultam a sorból, s egy igen helyes, két méter magas rendészetis srác vitt ki a karjaiban. 
És taddam..megszületett a mai fejezet, remélem örültök neki.
De van egy rossz hírem is. Bár visszatérek, s heti egy frisst mindig fogok hozni, de ennek ára van. Méghozzá 10 megjegyzés! 53 R.O.-val szerintem ez nem nagy kérés.
Sok-sok cuppanós!
Anita
















Elkerekedett szemekkel bámultam Edward arcába. De hiába hallottam, az információt, egyszerűen nem voltam képes felfogni. Csak bámultam magam elé, s merengeni kezdtem. Valahol még messziről hallottam, hogy Edward a nevemen szólongat, de már nem tudtam figyelni rá. Éreztem, hogy valami magával húz, s elveszek a sötétségben. Álmodtam. De ez az álom különös volt, egyszerre éreztem magam kint és bent. Kis erőt véve magamon, kinyitottam az ismeretlenben a szemem. Egy fehér szobában voltam. Körülöttem nem volt más, csak a csupasz falak. Most akkor sokkot kaptam, s meghaltam volna? Ó Istenem! Mi történik itt?-kérdeztem bele az üres szobába, mire a falak elmosódtak, majd egy spirál alakká alakultak. Értetlenül álltam az események előtt, ráadásul kezdtem igencsak szédülni is a folyamatos forgástól. A hófehér falakon egyszer csak színek kezdtek kirajzolódni, majd színekből különböző motívumokat véltem felfedezni. Egyre furcsább volt az egész. Most már végképp nem tudtam mi történik. Egyáltalán hol vagyok? S mit keresek itt? A szédüléshez hamarosan hányinger is párosult, ami miatt nekem feltétlen le kellett, hogy üljek. Lehunyt szemmel ringattam magam, s vártam, hogy valami történjen. Hogy felébredjek, hogy megjelenjen valaki. Mindegy, csak ennek az eszement forgásnak vessen véget.




-Szia!- Kúszott fülembe egy hang, mire amilyen gyorsan csak tudtam kinyitottam a szemeimet. De mikor körülnéztem, nem láttam senki mást rajtam kivűl. Tekintetem a szemközti falra emeltem, ahol, mintha egy filmet vetítenének le nekem. 
- Csókolom!-válaszlta a kislány, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy az én magam vagyok.- A néni is szeretne játszani?-kérdeztem meg tőle, s egy játékot nyújtottam felé, abban a helyiségeben ott voltak a Cullenék is. A felismerés hirtelen söpört át rajtam,  s jöttem rá, hogy a saját gyerekkori emlékem látom.  Azt az estét, mikor Mrs Dawidson magával vitt engem.
- Nem Isabella, nem játszani fogunk, most velem kell jönnöd.- A rég látott ismerős miatt, most is kirázott a hideg.  Egykori nevelőm arcán gúnyos mosoly játszott. 
- Én nem megyek magával sehova.- mondtam, majd otthagyva őt, szaladtam Edward mellé.
- Ugye Edward? Én itt maradok veled. Mond meg neki.- Néztem hatalmas szemekkel Edwardra. Már emlékeztem a folytatásra, tudtam, hogy Ő nem fogja akarni, hogy vele maradjak. 
- Hidd el jobb lesz neked így. Én nem vagyok angyal.- Hiába zárt a karjaiba, még is öles léptekkel indult meg velem, s adott át annak a banyának. Szemeimből megindultak a könnyek, s nem csak a filmbeli önmagam sírt. Az akkor érzett fájdalom, amiért Ők sem akartak engem, újra emészteni kezdett. 
- De én nem akarok! Tegyen le.-kapálóztam az ölében. -Edward én veled akarok maradni, ígérem jó leszek.- de senki nem hallotta meg könyörgésem, s engem elvittek.





Zilálva tértem magamhoz, a testem pedig remegett a régi emlékektől. Éreztem a nedvességet végigfolyni arcomon. Tudtam, hogy mostmár ébren vagyok, s ha kinyitom a szemem, akkor nem a múlt sötét árnyaival találkozom majd, mégsem voltam rá hajlandó.
- Bella, kérlek! Nagyon aggódom, kérlek nyisd ki a szemed!- Kérlelt egy csodás bársonyos hang. Ha nem tudnám nagyon is jól, hogy kihez tartozik, akkor azt hinném, hogy kicsiny angyalkák szólongatnak. Hangja, mint a leggyönyörűbb szinfónia szelte át a levegőt, engem még is elborzasztott. Már mindennek tudatában voltam. 




Edward:

- Bella kérlek válaszolj nekem! Bella!?- Jobb kezemmel a szemei előtt integettem, de Ő csak fátyolos szemekkel meredt előre. Ismét szólongatni kezdtem, mire ő, mint egy darab fa esett le a padlóra.  Sajnos nem hasznosíthattam vámpír gyorsaságom, így mire emberi tempóval sikerült mellé érnem, ő már a földön feküdt. Aggódva néztem végig rajta, s fejét felemelve az ölembe fektettem.  A pincérlány, ahogy meglátott minket, kiejtette kezéből az éppen vitt italokat, s azonnal hozzánk sietett, hátha tud segíteni. Én eközben Bella csuklóján tapogattam ki a pulzusát, bár amúgy is hallottam, hogy dobog a szíve, még is ösztönösen cselekedtem,  s könnyebbültem meg, mikor tapintásom is azt mutatta, hogy nincs semmiféle gond a hallásommal. Bella szíve valóban üti a tamtamját.
- Mi történt?- hajolt felém Judy, akinek a blúzán lévő kis céduláról tudtam meg a nevét. - Segíthetek valamit? Mit csináljak?- Faggatott, s én már attól féltem véletlenül ő is össze esik itt nekem. 
- Először is nyugodjon meg! Nem szeretném, hogy rosszul legyen. És kérem hívja fel a 911-et, majd hívjon egy mentőt.- kértem meg, miközben Bella arcát simogattam. 
Körülbelül tíz perc elteltével hallottam meg a mentő autót begördülni, mire én már fel is vettem eszméletlen kedvesem, hogyan minél hamarabb bevihessük őt a kórházba.


20 percel később:

- Nyugodj meg fiam! Azzal, hogy itt idegeskedsz, még nem fog magához térni!- Figyelmeztetett apám, s intett a fejével, h foglaljak végre helyet. A vizsgálatok nem mutattak ki semmi rendellenességet, de akkor mi történt? Miért nem ébred fel? Miért nem tudtam befogni a szám?
Bella, kérlek! Nagyon aggódom, kérlek nyisd ki a szemed!- fogtam meg kicsiny kezét. Ha ismereteim nem hamisak, akkor hallania kell engem. Nem teheti ezt meg velem.
Mielőtt végleg eluralkodott rajtam az aggódás, bele rebegtetni kezdte a pilláit, majd lassan ki is nyitotta azt. Szemeit az enyémekbe fúrta, amik értetlenül, s kétségbeesetten vizslattak engem. 
Nem szült egy szót sem, szemei könnybe borultak, majd a sós cseppek végigfolytak gyönyörű arcán.  Az ágy melletti székből, átültem mellé, s egyik kezem a derekára csúsztattam, majd átöleltem őt. Hagytam, hogy ismét eláztassa könnyeivel az ingem. De én ezt egy cseppett sem bántam. Olyan jó érzés volt a karjaimba tartani, s tudni, hogy jól van. Egy tapodtat sem akartam mozdulni innen, de Bella nem így gondolhatta, mivel fészkelődni kezdett, s lefejtette hátát simogató karomat, majd egy picit, ahogy az az ágyon lehetséges volt, hátrébb húzódott. Nem értettem reakcióját. Én teljesen mást éreztem, s eddig azt tapasztaltam, hogy Ő is érez valamit, csak fél bevallani, még önmagának is. 


Az egész testem remegett, annyira közel volt, szinte éreztem édes leheletét.. Ajkai hívogatóan szétnyíltak, ő mégsem mozdult. Csak ült, s varázslatos szemeit az enyémekbe fúrta. 
A cérna ott szakadt el, mikor apró kis nyelvével végigsimított domborodó alsó ajkán. Másodpercek törtrésze alatt nyomtam számat az övére, s kezdtem el ízlelgetni. A csoda, mit akkor éreztem, szavakkal kifejezhetetlen. Mikor már éreztem, hogy Bellának szüksége van egy kis levegőre, elhúzódtam tőle, de kezeinket szorosan összekulcsoltam.
Aztán olyasmi történt amire sosem számítottam. Kicsi meleg kezét kiszakította az enyémből, majd azzal a  lendülettel pofon vágott.


- Mégis hogy képzelted ezt? Most már mindenre emlékszem te szemét! -kiabálta a képembe, s zokogni kezdett. Kezeim ökölbe szorultak,  hisz számítanom kellet volna erre a reakciójára. 
- Bella! Kérlek hallgass meg! Hidd el, nem minden úgy van, ahogy azt te gondolod.- A magyarázkodásom teljesen hiába való volt. Mintha meg sem hallott volna.
- Rendben, magyarázd meg! Magyarázd meg, hogy lehetséges az, hogy több mint tíz év elteltével te semmit sem változtál.  Hogy lehet az, hogy olyan gyorsan száguldasz? S hogy vagy képes több emeletes házakból csak úgy kiugrálni? Mindenre emlékszem Edward a fenébe is. 
- Mond, miért kellett elmennem azzal a boszorkával. Van egy csepp fogalmad is, mit éltem át azalatt a három éve alatt?- A szívem szakadt bele minden szavába, még is néma maradtam, hogy mindent kiadjon magából.
- Akkor is azt mondtad, hogy fontos vagyok, még is oda adtál nekik.  Most honnan tudhatnám, hogy ez nem így lesz? Hogyan tudnék megbízni benned?- Halkult el a végére a hangja. Már épp rávettem volna magam, hogy megszólaljak, mire Bella folytatta monológját.


- De tudod mi az, ami igazán megrémít? Hiába tudom mind ezt, még is úgy érzem, hogy én veled akarok lenni. Minden egyes porcikám arra vágyik, hogy veled legyen.  A szívem azt súgja, hogy szeresselek, s örökre maradjak melletted, de...de..mit teszek majd, ha te egyszer csak úgy döntesz, hogy elhagysz?
- Én szeretlek téged!- szólaltam meg most először, mióta felébredt. S igaz, hogy nem így terveztem a szerelmi vallomásom, de nem tudtam volna mást mondani neki. - Sosem akartam neked rosszat, csak..-hagytam félbe a mondatot, még mindig nem mertem kimondani neki, hogy mi is vagyok valójában.
- Bizonyíts!- mondta, majd most ő nyomta ajkait az enyémekre, s gyengéden, szerelmesen csókolni kezdtük egymást!




Remélem megér nektek 10 komit!
Ha szombatig meglesz, akkor jön a folytatás!
Jó éjt drágáim!
pusz