29. fejezet

Sziasztok drágaságaim!

Itt van a 29. fejezet...elérkeztünk ide is..:) Most már fel fognak gyorsulni az események. Remélem annyira tettszik majd nektek, mint nekem. S lenne még egy kérésem hozzátok: A kommentekbe írjatok nekem vetélkedős ötleteket, játékokat, mert én szervezem az elsős avatót..:) Így most szükségem van minden ötletre.

Millió puszi:

Anita

Bella:

Tudtam, hogy teljesen igaza van, s hogy nem zárkózhatom el az apám elől örökre. Még is, ha csak rá gondolok, egyszerre kerít hatalmába mélységes fájdalom, s végeérhetetlen düh. 

- Jobban vagy már?- kérdezte Edward, még mindig engem ölelve. Nem éreztem, egyáltalán feszélyezetnek a helyzetünket, sőt nagyon is ínyemre volt. 

- Igen. Köszönöm, hogy itt vagy velem. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, hogy van valaki, akire számíthatok. Olyan sokszor voltam már egyedül.- Töprengtem el. Igazából mindig is egyedül voltam, persze mindig voltak mellettem, akik szerettek, de sosem éreztem úgy, hogy én oda illenék. De ez Edwarddal még egyszer sem jutott eszembe. Úgy érzem magam a közelébe, mint egy csecsemő az édesanyja karjaiban. Biztonságban, s szeretetben. Lassan emeltem fel fejem, a válláról, ahol eddig nyugodott, s kicsit oldalra fordulva, a jobb kezemet az arcára simítottam. Nem tettem semmi mást, csak mélyen a szemibe néztem. Ő persze állta tekintetem, s aranyló szemivel elkápráztatott engem. Vajon mivel érdemeltem ki, hogy szeret? S ő hogy érte el, hogy elrabolja a szívem? A kérdéseimre nem volt válasz, még is ott bujkált mindkettőnkben. Ami szerelmünk ősi, mindent elsöprő igazi lángolás. Nem szükségesek a szavak, vagy az érintések, mi a nélkül is tudjuk. Elegendő, ha csak pillanatokig egymás szemébe nézhetünk. Hangtalanul vallottunk egymásnak igaz szerelmet, s csak reménykedni tudtam, hogy a szívemet kitöltő érzés örökre velem marad. Mert ha csak egy kis időre is meg kellene válnom tőle, abba belehalnék.

- Edward, én.- kezdtem bele, hogy szavakkal is kifejezzem érzéseimet, de Edward ujja meggátolt a beszédben.

- Én is szeretlek.- mosolygott rám, majd ujja helyét édes ajka vette át. Lassacskán kezdtük becézgetni egymás ajkait. Edward, mint a legédesebb nektár csábított, s egyre többet és többet akartam. Hamarosan már nem elégedtem meg az aprócska csókocskákkal. Nyelvemmel végignyaltam kedvesem alsó, majd felső ajkát is, mire belőle egy jóleső morgás szakadt fel. Egy cseppet sem ijedtem meg, sőt inkább növelte egómat, hogy nem csak ő képes belőlem hasonló reakciókat kiváltani. Ugyan is, az én szívem már úgy dübörgött a mellkasomban, hogy félő volt, kiszakad onnan.

Érzéki csókunknak sajnos azonban véget kellett vetnünk, mivel nekem szükségem volt az oxigénre. De ahogy elváltunk, nem csak én kapkodtam a levegőt, hanem kedvesem számára is nehézkessé vált a légzés. Homlokunkat a másikénak döntve néztünk továbbra is mélyen egymás szemeibe, s az arcunkon megjelentek a boldogság jelei. Legalább is úgy vigyorogtunk egymásra, mert a legboldogabb személynek éreztük magunkat ezen a földön. Ki gondolná ebben a helyzetben, hogy a boldogságnak hatalmas ára van? Hát nekem eszembe sem jutott az biztos. Egyszerűen csak szárnyalni akartam, s soha, de soha nem akartam a felhőkön kívül kerülni. Hírtelen felindultságomban szorosan átöleltem Edwardot, s eldöntöttem az ágyamon, majd ismét csókolni kezdtük egymást. Szerelmem belekuncogott a csókunkba lelkesedésem láttán, de persze ő is ugyan olyan intenzitással viszonozta csókom. Ölelő karjai végig a hátamon játszottak, belőlem jóleső sóhajokat kicsalva. Már én sem elégedtem meg azzal, hogy Edward kócos tincseivel játszadozhattam, meg akartam érinteni minden egyes porcikáját, s csókjaimmal halmozni el. Óvatosan kihúztam a feje alól az egyik kezem, majd mellkasára simítottam. Még így a pólón keresztül is éreztem tökéletesen kidolgozott izmos mellkasát, s vágytam arra, hogy ne csak ruháján keresztül érezzem azt. Ezért egyre lejjebb csúsztattam a kezem, hogy előbbi gondolatomat meg is valósíthassam. Azonban, mielőtt kezem bőrére simíthattam volna, Edwad elkapta azt, majd hirtelen felülve maga mellé szorította.

- Mi a baj?- kérdeztem, s nagyon reméltem, hogy nem gondolta meg magát velünk kapcsolatban.

- Ezt nem szabad, már így veszélyes ez az egész, kérlek, ne fokozzuk tovább.- Egy kicsit megnyugodtam, hogy nem az a gond, amit először hittem, hogy meggondolta magát, s már nem is akar engem. De másrészt pedig aggodalommal töltött el a tudat, hogy mire értette, hogy ez már túl veszélyes.

- Nem igazán értelek. Nem értem mi veszélyes van abban, ha megérintelek?- adtam hangot értetlenségemnek.

- Bella! Én szépséges Bellám, úgy látom, megfeledkezel egy igencsak fontos tényről. - valóban nem jutott semmi jelentős az eszembe. Teljesen lefoglalta tudatomat az, ahogy csilingelő hangján szépséges Bellámnak szólított. Elmém még vagy százszor elismételte bennem ezeket, az aprócska szavakat. S mosolyom, még inkább kiteljesedett. Nem bírtam magammal, a hormonjaim ismét arra késztetek, hogy csókoljam egyetlen szerelmem, s ne törődjek semmi mással. Tőlem aztán bombázhatnának is.

- Te aztán tényleg nem vagy semmi. - nevetett rám Edward, mikor elszakadtunk egymástól. 

- Szóval, te már nem is szeretnéd, hogy megcsókoljalak? - kérdeztem kissé szomorkásan.

- Ne légy butus kedvesem, akár örökké képes lennék itt üldögélni veled, s ajkaidat ízlelgetni.- Na persze.- De meg kell értened, én egy vámpír vagyok, s bizonyos korlátokat fel kell állítanunk.

- Persze, neked könnyű, mert te nem alélsz el tőlem, úgy, mint én.- mondtam durcásan, keresztbe font kézzel. - Először jössz nekem ilyen szavakkal, mint a szépségem, majd a kedvesem, aztán mikor kifejezném tetszésem,  te eltolsz, hogy ez már túl veszélyes.- duzzogtam. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy nyafogós kislány, nem úgy, mint egy érett nő. Ahogy rápillantottam, láttam rajta, hogy nagyon jól szórakozik rajtam. - Ne nevess ki- Ütöttem meg gyengén a vállát, mivel azt már tapasztaltam, hogy ha erővel teszem, az csak nekem fáj.

- Ne haragudj, de olyan képtelenségeket tudsz állítani. Minden egyes mozdulatoddal, pillantásoddal rabul ejtesz, s nincs más ezen a világon, kit jobban szeretnék, mint téged. - most már az én szám is egy görbe vonallá szélesedett, s ismét madarat lehetett volna fogatni velem.

- Szeretlek.- mondtam ki szívemet, szorongató szavacskát, majd erőt véve magamon az arcára nyomtam egy aprócska puszit. És már csak egyet akartam, az örökké valóságig így maradni.

Sajnos emberi szükségletem miatt ott kellett hagynom Edwardot. De ő boldogan várakozott rám. Miközben én fürödtem Sarah-ék is haza érkeztek, ezért, mielőtt visszamehettem volna kedvesemhez, még lementem hozzájuk.

- Minden rendben kincsem?- kérdezte anya.

- Már miért ne lenne, ez egy csodás nap, s ti is csodásak vagytok.- El sem hiszem, hogy hirtelenjében ennyire nyálas lettem. De hát a szerelem már csak ezt teszi az emberrel. Akár a világot is át tudtam volna ölelni. Még búcsúzóul adtam két puszit nevelő szüleim arcára, majd felszaladtam az emeletre.

- Brittan itthon van?- kiabált még utánam John.

- Tudtommal nincs, biztos az egyik barátnőjénél alszik.- válszoltam. Britt gyakran maradt ki éjszakára, olyan ürüggyel, hogy a barátnőjénél van, s sokáig tanultak. De persze ezt mindenki tudta, hogy ennek nem sok valószínűsége van.

A hét további napjain is felhőtlenül vidám voltam. Semmi sem ronthatta el a jó kedvem. Persze az iskolában, már mindenki tudta, hogy több van köztünk szimpla barátságnál, még is hatalmas port kevert, mikor másnap kézen fogva sétáltunk be az iskolába. A próbák is tökéletes összhangban mentek. Olyannyira illet a hangunk a másikéhoz, hogy öröm volt hallgatni, még számomra is. S nagyon oda kellett figyelnem, hogy előadóból ne válljak egyszerű hallgatóvá. Szerelmem hangja olyan tündöklő volt, hogy minden mást elfeledtetett velem.

Boldog napjaimat, csak egy valami árnyékolta be. Az állandó levelek, amiket édesapámtól kaptam, volt, amit felbontatlanul hajítottam ki, s volt, amit visszaküldtem neki a leveleket. Persze Edward mindig volt olyankegyes, hogy akaratom ellenére is felolvasta leveleim, s próbált a lelkemre hatni, hogy beszélnem kellene vele.

Már magamban régen eldöntöttem, hogy elmegyek az egyik délután, ha másért nem, azért, hogy jól az arcába köpjem, mit gondolok róla, s hogy soha többet ne keressen, mert én ugyan nem akarok vele találkozni.  Vagyis most még nagyon is így gondoltam, s fogalmam sem volt róla, hogy mennyi szenvedés vár még rám meggondolatlan szavaim miatt.

A következő ismét 12 komment után jön..:)

28.fejezet

Sziasztok!
A büntetésnek vége, itt a 28. fejezet. Teljesen komolyan gondoltam, amit a chatben írtam nektek. Nagyon rosszul esik, hogy 60 olvasóból szinte senki sem ír. Pedig nem kértem sokat azt hiszem.  A következő frisst csak szombaton, vagy vasárnap tudom hozni. Ennek két oka van, az egyik, hogy az iskolában a tanárok nem kegyelmeznek nekünk. A másik pedig, hogy eltört egy ujjam, így csak fél kézzel tudok gépelni, mivel a másikat gátolja a gipsz. Bárcsak tudnám, hogy egy ujj miatt, miért kell az egész karom gipszbe rakni.  De mindegy is. A 12-es határ ér most is, jó olvasást.

Millió Puszi!
Anita

- Szóval én selejtes vagyok- vontam le a következtetést, már a folyosón sétálgatva, ahogy a színterem felé igyekeztünk. Edward hírtelen ragadta meg a karom, s kicsit közelebb hajolt, hogy úgy tudjon a fülembe suttogni.

- Nem hiszem el, hogy ezt mondod. Én vagyok az, aki a gondolatokban olvas, még is te érzed magad selejtesnek. Ez eléggé hihetetlennek hangzik az ismeretek birtokában, nem gondolod. – mosolygott rám. Majd míg meg nem érkeztünk, tovább vitatkoztunk arról, hogy kinek milyen hibái is vannak. Persze én tudtam, hogy amit Edward állít, a teljességgel lehetetlen. S bár Ő is követ el hibákat, még is úgy hiszem, hogy ő majdhogynem tökéletes.

- Min gondolkozol annyira? – Kérdezte, mikor már vagy két perce nem szóltam hozzá.

- Semmi lényegesről, igazság szerint rólad. – Edward felhúzott szemöldökkel bámult rám, s arcán ott volt az a bájos félmosoly is, amitől minden lánynak kocsonyává válnak lábai.

- Hmm, nagyon érdekes lehetek, ha folyton rám gondolsz. – Válaszom csupán annyi volt, hogy beleütöttem a vállába, mire Edward ijedten kapta el kezeimet.

- Ugye nem fáj nagyon?- kérdezte, s eddigi ragyogó szemeibe, most ijedtség költözött. Kicsit megmasszíroztam az ujjaimat, mert valóban fájtak egy kicsit, de egyáltalán nem volt vészes.

- Megleszek, ne aggódj, csak legközelebb szólj előre. Például, ha még van olyasmi, hogy tűzetikádnál, vagy esetleg köddé válnál. Előtte szólj, hogy felkészüljek rá. Végre visszatért a boldogság az arcára, majd miután elfogadta feltételeim, beléptünk a terembe. A legtöbben már bent voltak. Sőt talán még többen is, mint kellett volna. Ugyan is, az, idén akik nem kaptak szerepet a színpadon, azok kellékesi munkát vállaltak. Bár egy cseppet sem csodálom, hogy minden próbán látni akarják Edwardot. Engem is mindig elvarázsol.

- Rengeteg rajongót szereztél már is magadnak. – mutattam rá a lézengő emberekre.

- Ó tévedés, a legtöbbjük miattad, van itt. Hidd el, én hallom. – kacsintott rám.

A nap további része is egész kellemesen telt. Megismertük a teljes műsort, s mondhatom igazán nagyszerű lesz. Majd végezetül mindenki hazamehetett. Boldognak éreztem magam. Van egy családom, aki szeret. Egy legjobb barátnőm, aki mindig mellettem áll, s most már ott van Edward, aki…- Nem tudtam még befejezni a mondatot, hogy ki ő nekem. Azt hiszem sokkal több, mint egy egyszerű barát. Már a házunk előtt parkoltam le, s igyekeztem befelé, mivel hazafelé jövet jócskán eleredt az eső is. Rajtam kívül, még senki senki sem tartózkodott itthon. Ledobtam a cipőmet, s a kabátomat, majd bementem a nappaliba. Miközben kényelembe helyeztem magam, bekapcsoltam a tv-t, s a dohányzó asztalról elvettem a leveleket, hogy megnézzem jött e valamilyen postám. Általában Tereza ír nekem minden hónapban egy levelet, hogy megkérdezze, hogy vagyok, s hogy meséljen magáról, s családjáról. Számla, számla, egy levél a kórházból, egy a nagyiéktól. Egy képeslap Sarahnak. – Nézegettem őket, majd végül az egyiken az én nevem szerepelt. Nem volt rajta feladó, csak a címzett volt feltüntetve. Izgatottan bontottam fel a levélkét. Úgy érzetem, hogy csak jó dolog lehet benne. Bár a megérzéseim többnyire hibásak.  De mielőtt neki álltam volna az olvasásnak, előbb kimentem a konyhába hogy egyek valamit. Ugyan is drága testvéremnek hála, nem sok lehetőségem volt az étkezésre. A tegnapi vacsorából, még maradt egy kevés, így szedtem magamnak egy tányérra, majd beraktam a mikroba. Néztem, ahogy a tányérom körbe körbe forog, s éreztem, ahogy az illatok lassan ellepik a konyhánkat. Már az evés gondolatától is izgalomba jöttem. Tudom őrült vagyok, de hát ez van. Gyors kivettem a fiókból egy villát és egy kést, majd neki is láttam a falatozásnak. Ami persze nem tűnt valami jó ötletnek, mikor rögtön az első falat megégette a nyelvem. Rögtön leugrottam a bárszékről, majd engedtem magamnak egy pohár vizet, s egyszerre ittam ki a tartalmát. Így jár, aki mohó.- mondtam saját magamnak, majd visszaülve a pulthoz, most már gond nélkül megebédeltem.

Az ebéd után visszatértem a nappaliba, majd elnyújtózkodva a kanapén ismét kezembe vettem a levelemet. Egy egyszerű fehér papíron volt, s az írás sem volt ismerős, így Terezát, s a legtöbb ismerősömet azonnal ki is zárhattam. Szétbontottam az összehajtott levelet, aztán olvasni kezdtem.

Kedves Lányom!

Sajnálom! Sajnos mást nem mondhatok, ez az egyetlen szó, ami kifejezi, mit érzek. Az egész lényem a bocsánatodért esedez.

Bár tudom, hogy minden jogod megvan hozzá, hogy teljes szívedből utálj engem, oly sok mindent követtem el ellened.  Én még is arra kérlek, hogy bocsáss meg. Bocsássd meg, hogy olyan sokáig nem lehettem melletted, s nem vigyáztam rád kellő képen.

Szeretlek kislányom, ezt soha ne felejtsd el. Te mindig is az én kis hercegnőm leszel.

Ha készen állsz rá, hogy találkozz velem, akkor én a parkban foglak várni. Minden délután öt órakor ott leszek, s várom, hogy újra láthassalak.

Legalább még egyszer!

Milliószor csókol!

Édesapád

A levelet azonnal összegyűrtem, majd kihajítottam a legközelebbi kukába. Nem akarok róla tudni semmit. Nem érdekel, hogy szeret, s az sem, hogy mennyire bánja a dolgokat. Ezzel a pár sorral, az egész napomat elrontotta. Nem értem miért vagyok ilyen szerencsétlen, ha egy kicsit kezdem boldognak érezni magam, rögtön jön valami. Mindig történik valami, ami nem engedi, hogy vidám legyek. Ha nem Brittany akarja megkeseríteni az életem, akkor Edwarddal van valami. Ha pedig nem ők, akkor rögtön megjelenik az apám, és azonnal elront mindent. A térdeimet szorosan a mellkasomhoz öleltem, s úgy ringattam magam.

Edward szemszög:

Madarat lehetett volna velem fogatni olyan boldog voltam. Bella színt hozott az életembe, s én egyre jobban szeretem őt.

Na, mi az öcskös, minek köszönhetjük ezt az arcrepesztő vigyort?- Bökött oldalba Emmett, de most egy cseppet sem érdekelt a csipkelődése.

~ Vajon mi történt közte, s a kiscsaj között? Hmm legközelebb nem hagyhatom őket magukra. Mindig lemaradok a szaftos részletekről. – gondolatai már ott jártak, hogy biztos egymásnak estünk a szertárban, vagy az iskola parkolójában. Így jobbnak láttam véget vetni ennek.

- Emmett fékezd magad, semmi ilyesmi nem történt, s valószínűleg nem is fog. – Bátyám lebiggyesztette ajkait, majd, mint egy gyerek, akinek megmondták, hogy nem játszadozhat tovább, duzzogva magamra hagyott.  

Tekintetem körbe járattam a helyiségen. Minden tökéleteses rendben volt, sehol egy porszem, vagy egy aprócska folt. A bútorok tökéletesen passzoltak egymáshoz, s igazán idilli hangulatot varázsolt a nappaliba. De ahogy a terepet kémleltem, azonnal megakadt a tekintetem az emelkedőn. Olyan rég használtam kedvenc hangszerem, hogy ha ember lennék, akkor félő lenne, hogy már nem is menne igazán. Lassacskán lépkedtem a fehér zongora felé, s ültem le az előtte levő székre. Felhajtottam a fedelét, majd ujjaimat végigfutattam az elefántcsont, s fekete billentyűkön. A hangok most is tökéletesen felcsendültek. Még egymás után, lenyomtam 5 billentyűt, hogy megbizonyosodjam arról, amit amúgy is tudtam. Semmi szükség a hangolásra. Az ujjaim gondolkodás nélkül ütötték le a hangokat. Miközben játszottam végig Bella volt a szemem előtt. Ahogy ma egész nap mosolygott, s incselkedett velem. Ahogy a tegnap este ragaszkodott hozzám. Minden egyes boldog, s szomorú pillanat benne volt.  A csapongó érzéseink, vágyaink, mind-mind szerepet kaptak benne. Mikor végére értem a komponálásnak, már a címével is tisztában voltam. Bella! Nem sok, de számomra mindent elmondott. A többieket igazán megleptem, hogy újra játszani hallhattak, de mindenki örült neki. Főleg Esme.

A kedvéért már kezdtem volna bele, a neki írt dalomba, mikor pöttöm húgom, Alice viharzott be az ajtón.

- Edward, baj van!- csak ennyit mondott, s a fejében láttam, ahogy Bella a kanapén fekszik, s ismét sír. Nem bírtam egy percet se várni, azonnal rohanni kezdtem. Tudtam, hogy most egyedül van, vagy is azt hiszem, s én mellette akartam lenni. Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy futottam a Morton ház felé, hogy minél hamarabb átölelhessem, s vígasztalhassam őt. Már a gondolatát is utáltam, hogy valaki megbántotta, vagy valamilye fáj, s azért pityeregte el magát.

Mielőtt azonban bementem voltam hozzá, alaposan körbe kémleltem a terepet, nem ért már haza valaki. A ház azonban teljesen üres volt. Csak Bella szapora lélegzetvételét, s gyors szívverését lehetett hallani. Egy percig sem várakoztam tovább, hanem bementem a házba. Kedvesem magzat pózban feküdt ott, s szipogott. Pont úgy, ahogy Alice elméjében láttam. Lassan odaültem mellé, majd magamhoz húztam. Nem szóltam egy szót se csak ringatni kezdtem. Ő a fejét a nyakhajlatomba fúrta, majd mélyeket szippantott belőlem. Nem értettem miért csinálja, de egy idő után megnyugodni látszott.

- Honnan tudtad, hogy baj van?- kérdezte könnyáztatta szemeit rám emelve. Én még mindig a hátát simogattam, s úgy feleltem neki. Nem szerettem volna, ha egy centire is eltávolodik tőle, de ahogy láttam, nem is nagyon tervezte.

- Alice. – feleltem egyszerűen, mire ő értetlenül nézett rám, s én rájöttem, hogy ő nem is tud a vámpírok különleges képességeiről. Vagy is már egyről igen, az enyémről. – De ez most nem érdekes, inkább meséld el, hogy mi történt.

- Nem, tudni akarom. Mit jelent az, hogy Alice? Figyeltettél engem, vagy mi?- kérdezte ingerülten. Jobbnak láttam elmesélni neki mindent, ezért alkut ajánlottam.

- Kérdezhetsz egyet, a mire válaszolok, majd én is kérdezek, a mire te válaszolsz. Így mindketten megtudjuk azt, amit szeretnénk. Na mit szólsz?- mondtam el neki is az ötletem.

- Rendben, de talán jobb lenne, ha előbb felmennénk a szobámba. Mert ha este meglát itt John, páros lábbal penderít ki. – mondta, s egy enyhe mosoly játszott ajkain. De az előbbi állapotához képest, ez már haladás volt.

- Szóval miért pont Alice?- kérdezte már a szobájában ülve.

- Nem csak nekem van különleges képességem, hanem Alice-nek is. Alice látja a jövőt, s így szólt nekem, hogy mennyire ki leszel borulva.- feleltem az első kérdésre.

- És akkor.- Már tette volna fel következő kérdését, de én mutató ujjamat ajkaira helyeztem, ezzel hallgattatva el őt.

- Nem-nem, most én jövök. Mi történt?- kérdeztem egyszerűen tőle.

- Az apám küldött egy levelet. Találkozni akar velem. De én nem akarom látni őt, miért nem tud csak ismét simán kisétálni az életemből. Miért kell újra rémálmokat okoznia?- kérdezte, s könnyei ismét megeredtek. – Többet sírtam ez alatt a pár nap alatt, mint egész életemben.- törölte le a sós cseppeket.

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de talán neked is könnyebb lenne, ha beszélnél vele. Tudom, hogy most még nehéz, s nem is azt kérem, hogy azonnal bocsáss meg neki, csak hallgasd meg. Pont úgy, ahogy velem teszed.- zártam a karjaimba, amibe Ő készségesen simult bele, s így beszélgettünk tovább.

27.fejezet-2-rész

Sziasztok!
Remélem tetszik nekem. Én igazán élveztem az írását.

És ne haragudjatok, de kicsit emelem a határt. 12 hozzászólást szeretnék. Úgy gondolom ez még mindig nem sok. 

pusz
Anita

Másnap különösen boldogan ébredtem. Edward még velem maradt egy picit, aztán hazament. Sok mindenről beszélgettünk. Vagyis inkább én meséltem neki. Terezáról, arról, hogy kerültem a Morton családhoz, még a Brittanyval való kapcsolatomról is. Bármennyire is hihetetlen én sosem tudnék rá haragudni. Igaz, néha elveti a sulykot, s van, hogy annyira szeretném őt utálni, még sem megy. Az évek során kialakult köztünk egy kötelék, amit szimpla ellentétek miatt nem lehet felbontani.

- Bella fent vagy már?- kopogott be Sarah az ajtómon. Ha Ő nem lenne, valószínűleg minden reggel elaludnék. 

- Erősen próbálkozom.- válaszoltam, mire az ajtó mögül hallottam egy kisebb kuncogást, és hogy anyukám leballagott a lépcsőn. Erőt véve magamon kidugtam az egyik lábamat a takaróm alól. Majd vissza is dugtam, mivel a takarócskám alatt sokkal melegebb volt, mint  a szobában. Hiába volt a szobában 25-fok, nekem az édes kevés volt a pihe puha ágyikóm melegéhez képest.

Még úgy öt percet vettem el magamtól lustálkodásomnak köszönhetően. Egy gyors zuhany, s öltözködés után, már csak arra volt időm, hogy megegyek egy szelet müzlit, majd száguldoztam is az iskolába. Persze csak a megengedett sebesség korlát keretein belül. Alig tíz percen belül már meg is érkeztem, s a táskámat felkapva magam mellől igyekeztem befelé az iskolába. A folyosókon lézengő diákok tömkelegén kellett áthaladnom. S ahogy elsétáltam egy-egy csoport mellett. Azok mindig összesúgtak.

~ Ő az a lány, aki összejött az egyik Cullennal.- motyogta az egyik.

~ Nem hiszem el, hogy pont ő.- jött egy másik gúnyos megjegyzés egy lánytól. É s még rengeteg ehhez hasonlót hallottam. Volt, aki örült neki, s volt, aki a pokolba kívánt emiatt. A bátrabbak oda is jöttek hozzám, hogy biztos információt szerezzenek a pletykákról. És mikor megmondtam, hogy nincs köztünk semmi, csak hitetlenkedő pillantásokat kaptam. Nem értem, miért kérdezik, ha utána úgy sem hisznek nekem.

Már kezdett elegem lenni a mai napból Hiába bizonygattam mindenkinek, hogy Edwarddal nincs köztünk semmi. Még azok az emberek is megtaláltak, akiket nem is ismerek. Hála az égnek, már csak két órám volt hátra, s mehetek haza. 

- Szia Bella! Ebédelsz velem? Vagy ma Edwarddal leszel?- kérdezte Caroline, mindent sejtő mosollyal az arcán.
- Kérlek, ne kezd már te is.- Nyafogtam, s barátnőmmel együtt bementünk az ebédlőbe. Szerencsénkre nem volt hosszú a várakozó sor, ezért hamar megkaptuk azt, amit szeretnénk. Én csupán egy salátát, s egy narancslevet vettem. Nem voltam igazán éhes, de az energiára szükségem volt, hogy túléljem a nap további részét is. Igazán reménykedtem benne, hogy hamarosan megfeledkeznek az emberek rólam, s nem leszek többi az iskola leghíresebb pletykájának a főszereplője.
- Mivel nem vagy hajlandó megosztani velem semmilyen szaftos kis részletet, a bimbózó kapcsolatotokról, ezért inkább nem faggatlak tovább. Mesélj, milyen volt a mai napod? - Carol pontosan tudta, hogy kell szurkálnia engem. Ezek az apró megjegyzései mindig telibe találtak. Persze nem adtam meg neki azt az örömet, hogy ezt tudja, ezért csak megráztam a fejem, s mintha nem mondott volna semmit, kezdtem el vele fesztelenül beszélgetni.
- Nem volt semmi extra. Már csak két órát kell megúsznom felelés, s dolgozat nélkül, aztán mehet a próbára, majd haza. - fejezetem be beszámolóm.
- Szóval ma is összemelegedhettek Edwarddal.- úgy látszik, csak nem unja még. Nem is idegesített volna, ha nem tudtam volna nagyon jól, hogy alig pár asztallal arrébb 5 tökéletesen halló vámpír hallgatja beszélgetésünket. 
Mielőtt reagálhattam volna, láttam barátnőmön, ahogy megdermed, s mérgesen tekint valakire. Mielőtt azonban megfordulhattam volna, hogy lássam ki váltott ki ilyen viselkedést Barátnőmből, éreztem, hogy valaki a nyakamba borított a mai ebédjét.

.-Jaj ne haragudj, annyira sajnálom. Csak megbotlottam, és.-  hallgatott el, mikor felé néztem. Próbált sajnálkozó képet mutatni, de szájának remegése a visszafojtott nevetéstől, nem igazán segített ebben neki.  Úgy éreztem, hogy semmi szükség a cirkuszra, ezért felálltam, lesepertem a pólómról a rajta maradt spagetti tésztát, majd ott hagyva mindenkit igyekeztem a mosdó felé. Reméltem, hogy legalább egy kicsit rendbe tudom szedni magam. De a fehér pólómon lévő paradicsomfolttal így se, úgy se tudok mit kezdeni. 

- A fene vigye el! Hogy a szentsígít neki!  Hogy a rosseb egye meg!  - káromkodtam el magam, mikor már a tükörben is felmérhettem a terepet. Iszonyatosan festettem, s ahhoz sem volt éppen semmi kedvem, hogy gúnyolódás célpontja legyek. Lassan pedig órára kell mennem. Amíg a nyakamat tisztogattam, az ajtó nyílni kezdett. Azt hittem, hogy Carolina jött utánam, ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Ezt a c-t nem igazán használja senki, mert állítólag az egyik bálon életét vesztő lány ebben a helyiségben kísért. Így inkább mindenki elkerüli. Ezért is gondoltam, hogy ez lesz a megfelelő hely. S Carol az egyetlen, aki ismer annyira, hogy tudja, hogy ide jönnék. De mikor ismét felnéztem a tűkörbe, hogy lássam a mögöttem lévő személyt, elakadt a lélegzetem.

- Edward, ugye tisztában vagy vele, hogy ez egy női mosdó? Kérdeztem tőle, incselkedve, de azért kicsit zavarba jöttem.

- Hát persze, én is láttam az ajtón lévő ábrácskát. De most jobban tennénk, ha igyekeznénk. - mondta, majd széles vállairól letolta az ingjét. Na most aztán végképp elakadt bennem a levegő. Csak néztem, ahogy ingje után, a pólója alját is megfogja, majd egyre feljebb kezdi húzni. Szerintem még a szám is tátva maradt, ahogy Edward tökéletes felső testét néztem.

- Még is mit művelsz?- kérdeztem tőle elég döcögősen, pedig én próbáltam tisztán és érthetően beszélni. Most mit mondhatnék. Egy ilyen helyzetben melyik az a lány, aki egyáltalán meg tud szólalni?

- Ne kérdezősködj annyit, hanem fogd ezt meg, s vedd át. - miután átnyújtotta nekem a pólóját, ő felkapta az ingjét, majd kisétálva a teremből, magamra hagyott. Egy kicsit lefagytam iménti viselkedése miatt, valahol még is boldogan bújtam Edward felsőjébe. Mielőtt kiléptem volna, mélyen beleszagoltam, s elmosolyodtam az ismerős napfény illat ölelésétől.

El sem tudom hinni, hogy valaki ennyire rendes legyen. Igaz a méret, nem volt megfelelő, de én azt egyáltalán nem bántam. Eldöntöttem, hogy ezt a pólóját elkoppintom tőle. Mosollyal az arcomon lépkedtem a terem felé.  Ahogy a folyosón haladtam előre, észre vettem, hogy Brittany és bandája ott lézengenek. Valakit nagyon várhattak. S ha sejtéseim igazak, akkor én vagyok az a valaki. Sőt teljesen biztos lettem benne, mikor megláttam csalódott képüket, ahogy az újdonsült felsőmet nézték. Nem tudom miért, de elő bújt belőlem a kisördög. Egyenesen feléjük lépkedtem, majd Britthez hajoltam, de persze úgy, hogy a többiek is hallják.

- Még hálás is vagyok neked nővérkém. Edward pólója sokkal jobban áll rajtam, mint az előző. – megdöbbent arcát magam mögött hagyva, hatalmas mosollyal léptem be a terembe, s rögtön Edwardhoz mentem.

- Köszönöm!- súgtam a hálás szavakat a fülébe. Úgy látszik, ma nagyon megy nekem ez a sugdolózás. Még sosem vettem észre, hogy érzéseket vagyok képes kiváltani belőle, Ő most még is megremegett.

- Neked bármit!- felelte ő is ugyan abban a hangnemben. Nagyon élveztük eme kicsiny játékunkat, de sajnos ez sem tarthatott örökké, mert megkezdődött a magyar óra.  Tanárnő egész végig az előadásról regélt. Nagyon fel volt villanyozódva, aminek mi igazán örültünk, mivel nem kellett különösen koncentrálnunk. Csak egy-két stréber tanuló csüngött Ms Smith szavain, a többiek pedig egymással beszélgettek.

- Maradsz a próbán?- kérdeztem meg félénken, hogy beszélgetést kezdeményezzek.

- Hát persze, nem hiszem, hogy a Tanárnő elviselne, egy efféle szentség törést. Legalább is a gondolatai nem ezt mutatják.- mosolygott, de most valami sokkal jobban megragadott előbbi mondatában. Gondolatok..gondolatok.- ismételgette ezt az apró kis szócskát az elmém.

- Te olvasol a…?- kérdeztem rá döbbenten, talán kicsit hangosabban is, mint kellett volna. De szerencsére, mielőtt teljesen befejezhettem volna a kérdésemet, Edward a számra tapasztotta kezeit. S ajkairól leolvashattam, ahogy ezt tátogja: ne itt! A kétségbe esés elemi erővel tört rám. Nem tudom elhinni, hogy minden egyes gondolatomat hallotta. Úr isten! Szívem szerint a föld alá süllyedtem volna, de inkább még sem tettem semmit, csupán arra gondoltam, hogy nem szabad gondolnom semmire. Szegény Edward, már biztos kikészült tőlem. Sajnálom!- mondtam neki gondolatban, s vártam valami kisebb reakciót, majd szótagolva is elmondtam, de semmi.

Lassacskán ennek az órának is vége lett.  Miután a többiek meghallották a csengőt, eszeveszetten tódultak kifelé a tanár után. Én most szándékosan nem siettem, kíváncsiságom hatalmassá nőtte ki magát.

- Szóval igaz?- kérdeztem, s zavarom ellenére csillogott a szemem az új ismeretek szerzésétől.

- Ezt inkább nem itt kéne megbeszélnünk. - Mondta, majd táskáját áthajítva a vállán indult meg az ajtó felé.

~ De akkor még is mikor?- kérdeztem gondolatban, de Edward már megint nem felelt.

- Miért nem válaszolsz a kérdéseimre?- kérdeztem rá nyíltan. Talán nem szereti, ha zaklatják őt.

- Mert egyiket sem hallottam. Bella, a te elméd teljesen néma előttem.- mondta, mire én nem igazán tudtam eldönteni, hogy most akkor örüljek e vagy sem.

Filmajánló! és egy kis ízelítő..:D

Sziasztok!

Nem szoktam ilyesmit csinálni, de ez olyas valami, amit úgy érzem, hogy meg kell osszak veletek. Az én lelkemhez nagyon sokat tett hozzá ez a film. Emlékszem, mikor először láttam, mennyire megmozdított. S arra, hogy mennyire sajnáltam, hogy az embereknek nincs ilyen felfogásuk, mint annak a kisfiúnak. nagyon szeretném, ha megnéznétek. A könnyeket mindenkinek garantálom, ezért jó sok zsebkendőt készítsetek be.

Egy kis ismertető: A jövő kezdete
 Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak vicc. De Trevor komolyan veszi. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón.
Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciót tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére.

Azt hiszem mást nem mondhatok. Ez a pár mondat magáért beszél, s remélem, hogy felkeltette az érdeklődéseteket.

Ízelítő:

Már kezdett elegem lenni a mai napból Hiába bizonygattam mindenkinek, hogy Edwarddal nincs köztünk semmi. Még azok az emberek is megtaláltak akiket nem is ismerek. Hála az égnek, már csak két órám volt hátra, s mehetek haza. 

- Szia Bella! Ebédelsz velem? Vagy ma Edwarddal leszel?- kérdezte Caroline, mindent sejtő mosollyal az arcán.
- Kérlek, ne kezd már te is.- Nyafogtam, s barátnőmmel együtt bementünk az ebédlőbe. Szerencsénkre nem volt hosszú a várakozó sor, ezért hamar megkaptuk azt, amit szeretnénk. Én csupán egy salátát, s egy narancslevet vettem. Nem voltam igazán éhes, de az energiára szükségem volt, hogy túléljem a nap további részét is. Igazán reménykedtem benne, hogy hamarosan megfeledkeznek az emberek rólam, s nem leszek többi az iskola leghíresebb pletykájának a főszereplője.
- Mivel nem vagy hajlandó megosztani velem semmilyen szaftos kis részletet, a bimbózó kapcsolatotokról, ezért inkább nem faggatlak tovább. Mesélj, milyen volt a mai napod? - Carol pontosan tudta, hogy kell szurkálnia engem. Ezek az apró megjegyzései mindig telibe találtak. Persze nem adtam meg neki azt az örömet, hogy ezt tudja, ezért csak megráztam a fejem, s mintha nem mondott volna semmit kezdtem el vele fesztelenül beszélgetni.
- Nem volt semmi extra. Már csak két órát kell megúsznom felelés, s dolgozat nélkül, aztán mehet a próbára, majd haza. - fejezetem be beszámolóm.
- Szóval ma is összemelegedhettek Edwarddal.- úgy látszik csak nem unja még. Nem is idegesített volna, ha nem tudtam volna nagyon jól, hogy alig pár asztallal arrébb 5 tökéletesen halló vámpír hallgatja beszélgetésünket. 
Mielőtt reagálhattam volna, láttam barátnőmön, ahogy megdermed, s mérgesen tekint valakire. Mielőtt azonban megfordulhattam volna, hogy lássam ki váltott ki ilyen viselkedést Barátnőmből, éreztem, hogy valaki a nyakamba borított a mai ebédjét.




Remélem tetszik nektek ez a kis ízelítő annyira, hogy még írjatok három komit.
pusz
Anita

27.fejezet-1-rész

Sziasztok!
Íme a beígért fejezet első fele. Sajnálom, nem úgy alakult a mai napom, mint ahogy terveztem. Holnap hozom a következő részét. A tíz megjegyzés most is él.
Remélem tetszik majd nektek, s holnap estig összegyűlik.
puszi
Anita

Várakozóan tekintettem felé. Nem is tudom, hogy mi ütött belém. Annyi kétely rohangált bennem. Jól éreztem magam  Edward társaságában, de az is igaz, hogy féltem egy kapcsolat kiépítésétől. 

- Nem is tudom Bella.- felelte, de mintha csak az én erősítésemre várna. A kutyafáját neki, szedd már össze magad. Szidtam magamban. Nem tudom, hogy mi vitt rá, a kíváncsiságom, vagy a vonzalom, amit iránta érzek, hogy ezeket, a szavakat mondjam neki.

- Én szeretném, ha maradnál.- mondtam szemlesütve, s éreztem, hogy a pír ismét elönti arcomat.  Féltem felpillantani rá, ezért inkább a cipőm orrát kezdtem el kitüntetni figyelmemmel. Bár ezt az állapotomat sem tarthattam fenn örökké. Éreztem hideg kezét, ahogy gyengéden az állam alá nyúlt, majd felemelte azt. Szemei gyönyörűen csillogtak a holdfényben, ahogy mélyebben belenéztem, teljesen elvesztem bennük. Örvényként rántott magába, ami soha többé nem akar elengedni. S az igazat megvallva én nem is vágytam a szabadulásra.

- Bármit, megtennék érted, ezt ne felejtesd el. Most pedig menj be, mert egyre hűvösebb lesz idekint. – Már épp szóltam volna, hogy akkor most mégsem tart velem, de ő megelőzött. –Ne aggódj, a szobádban foglak várni. – Nem igazán értettem, hogy kerül majd fel oda, de inkább jegeltem ezt a témát. Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd beszaladtam a házba.

- Hol a fenében voltál Isabella Mary Swan?- Kiáltott rám Sarah.  – Van róla fogalmad, hogy mennyire aggódtam? Csak úgy eltűntél Edward-dal. Azt bezzeg nem írtad le, hogy hova mentek. Egy kórházból nem szokás csak úgy elmenni. És magyarázd meg, hogy lehetséges az, hogy senki nem látta, hogy elhadjátok a szobát.- És csak dőlt és dőlt belőle a szó. Én pedig minden másodiknál az emelte felé tekintettem, hogy végre újra együttlehessünk.

- Anya én sajnálom. Én csak úgy gondoltam, hogy nem lesz baj, ha elmegyek Edwarddal kicsit ismerkedni.- Persze azt már eszem ágában sem volt elárulni, hogy leginkább vámpír mivoltára voltam kíváncsi.  De hál istennek a hatást elérte, mivel Sarah elmosolyodott.

- Szóval a nyálcsere előtt még be sem mutatkoztatok egymásnak?- Nevetett fel, engem pedig ismét kínos helyzetbe hozott, mivel tudtam, hogy Edd, odafent van, s minden egyes szót hall.

- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom téged, de mi csak barátok vagyunk.- suttogtam közel a füléhez, majd miután őt is megpusziltam, aztán felszaladtam a szobámba. Szinte felrántottam az ajtót, s úgy vágódtam be rajta, mint egy kisgyerek, akinek megengedik, hogy végre megnézze milyen ajándékokat, rejt a karácsonyfa. De legnagyobb sajnálatomra a szobát üresen találtam. Előbbi lelkesedésemet szomorúság, majd harag vette át. Úgy éreztem ismét becsapott. Hisz akkor is megígérte, hogy együtt maradunk, még is inkább megvált tőlem. Most akkor miért mondott volna igazat? Olyan bugyuta vagyok, hogy az már sokszor fáj.  Úgy ahogy voltam eldőltem a megvetett ágyamba, s lehunyt szemmel nyugtattam magam. Próbáltam nem gondolni arra, hogy becsapott.

- Huu!- fújt valaki hírtelen a fülembe, mire engem elkapott a „szívroham”, s mint puskából kilőtt golyó ugrottam fel az ágyamból. Jobb kezemet a szívemhez szorítva, s sok mély levegőt véve próbáltam nyugtatni magam. Nem akartam rohamot kapni, mert akkor Sarah biztosan visszacipelne a kórházba.

- Ne haragudj, nem akartalak ennyire megijeszteni. Jól vagy? Ne hozzak valamit?- Aggodalmaskodott, mire én csak nemlegesen megráztam a fejem, majd felmutattam hüvelykujjam, hogy várjon még egy percet, s jól leszek.

Lassacskán, de végül sikerült normál állapotba kerülnöm, s ismételten rázúdítanom haragom Edwardra. Azért, amiért azt hittem, hogy hazudott, s azért is, amiért annyira megrémített.

- Komolyan mondom egyszer ezek a magánakcióid fognak a sírba tenni. Még is hogy jutott eszedbe, hogy csak úgy megijessz?

- Felelőtlen voltam, nagyon sajnálom, tényleg ez volt az eddigi legrosszabb ötletem. – mosolyodott el az ironikus helyzeten. Csak amit Sarah-nak mondtál…-a homlokát ráncolta miközben beszélt, miközben én végigjátszottam magamban ismét nevelőanyámmal folytatott dialógomat. S semmi érdekeset nem találtam, ami felzaklathatná őt. Értetlenségemet látván folytatta monológját.

- Mond csak, azelőtt, hogy egyszerűen kijelented, hogy csak barátok vagyunk, nem tudtál volna várni egy percet?

- Miért Edward, mik vagyunk mi?-értetlenül álltam a dolgok előtt. Olyan kusza volt ez az egész. A darabkák sehogy sem akartak egy egésszé összeállni. Mintha a szavak értelmüket vesztették volna.

- Tudnod kellene, nem is, érezned!- mondta, majd olyat láttam, amit soha nem akartam. Edward ragyogó aranybarna szemei, most a bánattól csillogtak. – Nem bírom már ezt a macska egér játékot. – Jelenleg neki volt szüksége rá, hogy leüljön, majd tenyerére támaszkodva bámult rám.

- Én sajnálom, de ez nekem nagyon nehéz. Meg kell értened, hogy sokszor magamon sem tudok eligazodni. Kismillió olyan szituációba kerülök, amikor önmagamat sem értem. Hogy mit miért mondok, vagy éppen miért teszem azt, amit?  Fogalmam sincs. Talán úgy érzem, hogy így egyszerűbb.  Könnyebb kimondani azt, hogy fontos vagy, mint azt, hogy szeretlek. Mennyivel könnyebb azt mondani, hogy haragszom rád, mint azt, hogy megbocsátok. – a könnycseppek, amit visszafogadtam az életembe, most újra előtörtek. De nem akartam sírni, ezért gyorsan letöröltem őket, majd úgy folytattam.

- Csak egy kis időt kérnék még tőled.  Szeretném, ha több mindent megtudni, s azt is akarom, hogy te is jobban megismerj engem. – Fejeztem be mondandóm.

- Én nem akarok rád erőltetni semmit Bella. S átkozom magam, amiért veszélybe sodorlak a puszta jelenlétemmel. Nem látom a kiutat.  Az érzéseimet nem tudom irányítani, bármennyire is szeretném. – Reménytelen estek vagyunk, az már biztos, döntöttem el magamban. Most értettem meg igazán mit jelent a se veled, se nélküled kijelentés.

- Már tudom, hogy mit fogunk tenni. – Jutott eszembe egy kusza gondolat.  –Kezdjünk mindent, előröl, tiszta lappal.

- A nevem Isabella Mary Swan. – nyújtottam felé a kezem.

- Edward Anthony Mason Cullen.- fogadta el a felé nyújtott jobbomat, majd elmosolyodott.

26.fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy nem hoztam már tegnap, de bealudtam a gépem előtt. Remélem tetszik majd nektek.
A következő ismét 10 komi után jön.
Sok-sok puszi mindenkinek!
Anita




Edward:

Éreztem, hogy Bella szíve majd kiugrik a helyéről, s még a lélegzete is elakadt. Őszintén szólva nem tudom mi ütött belém. Úgy kezeltem a vámpírságom, mintha egy átlagos titkot osztanék meg vele. Ennek ellenére, nem bántam meg. Az az ólom nehézségű súly, amit már évek óta magammal hordozok, egyszersmind eltűnt a mellkasomról. A télies időnek hála, korábban sötétedett, így nem féltem, hogy bárki megláthat. Carlislenak pedig  hagytam üzenetet, hogy ne aggódjanak miattunk, s hogy nemsokára hazaviszem Bellát. Csak előtte szeretném elvinni valahová.- tettem még hozzá gondolatban. Majd elkezdtem futni, jobban mondva repültem a fák közt.
- ÁLLJ MÁR MEG!-sikított Bella, majd egyik kezét, amivel eddig a nyakamat szorította, a szájára tapasztotta. Már láttam magam előtt az úti célunkat, így gyorsabb tempóra kapcsoltam, nem akartam, hogy rosszul legyen. Azonban a cél előtt sem szabad feladni a versenyt, ugye? Mikor megálltam, Bella nem mozdult, csak görcsösen ölelt körbe végtagjaival, fejét pedig a nyak hajlatomba fúrta. Éreztem, ahogy mély levegőket vesz, hogy csillapítsa zihálását. Lassan hátranyúltam érte, s segítettem a leszállásban. Miután leült a földre, azzal az erővel dőlt is hátra, majd szemeit csukva tartva feküdt ott még legalább öt percig. Nem akartam addig háborgatni, amíg jobban nem lesz, így türelmesen vártam.
Bár ne tettem volna. Bella villámló tekintettel meredt rám, s kezdett el ismét üvöltözni.
- Még is mi a jó szentséges égre volt ez jó? Van róla fogalmad, hogy majdnem szívrohamot kaptam, te barom!- szavait nyomatékosítva elkezdte a mellkasomat püfölni, így jobbnak láttam lefogni kezeit, mielőtt kárt tenne magában.
- Sajnálom, talán ez mégsem volt a legjobb ötlet.- mondtam lehajtott fejjel, de nem bírtam, ki, hogy ne mosolyogjak.
- Nem gond, csak legközelebb figyelmeztess, hogy hunyjam be a szemem.
- Akkor is így vittél el hozzátok, igaz?-kérdeztem meg hirtelen, mire én bólintottam, látszott rajta, hogy még mindig igen fájdalmasan érinti ez a kérdés.
- Bella, tudom, hogy megbántottalak.
- Nem erről van szó, csak nem értem, miért? Képes lettem volna elfogadni, megértettem volna.- hajtotta le a fejét szomorúan.
- Az én világom nem neked való. Most sem szabadna itt lennem veled. De most már nem vagyok képes távol maradni tőled. Szeretlek Isabella Swan.


Bella:

-Szeretlek Isabella Swan!- mondta. - Mindig is éreztem, hogy mi összetartozik, persze akkor még nem éreztem ezt az érzést. - lecsukott szemekkel hallgattam amit mond, nem tudom, hihetek e neki. De tiltakozni nem volt erőm.
- Értem.-feleltem előző vallomására. Talán most azt várta, hogy én is kimondjam, mennyire szeretem, de egyszerűen nem ment. Még nem. Zavaromban körbepillantottam, hova is hozott. A szám tátva maradt, olyan gyönyörű volt. Egy aprócska rét közepén üldögéltünk, aminek tökéletesen kialakított kőr alakja volt, melyet minden honnan fák kereteztek. A telihold, s a csillagok tökéletes megvilágítást nyújtottak, s így mindent megfigyelhettem.- Gyönyörű.-mondtam, mikor még egyszer végig futtattam szemeim rajta.
- Sosem láttam ennél szebbet!- Mélyen a szemembe nézve ejtette ki a szavait, mire én szörnyen zavarba jöttem.
- Köszönöm.-suttogtam, nem akartam, hogy kihallja hangomból a zavaromat. -Mesélnél nekem magadról?-kértem, hogy túl léphessünk a kínos perceken. Azonban a hideg szél megborzongatta testemet, eléggé hűvös volt már az idő, s Edwardnak hála a kabátom a kórházban maradt.
- Egy pillanat, s ígérem mindent elmesélek, csak most várj itt egy percet.- mondta, majd most premier plánban nézhettem végig milyen gyorsan is közlekedik. Már a gondolatba ismét beleszédültem, ha eszembe jutott, hogy velem is így rohant.
- Ezt inkább terítsd magadra, mielőtt megfáznál.-a hangja olyan lágy volt, hogyha harminc fokos meleg lenne sem tiltakoznék ellene.
- Te nem fázol?- Kérdeztem, mivel rajta sem volt több egy ingnél. De ő csak felnevetett feltételezésemen.
- Bella akár az Északi-sarkon is szaladgálhatnék meztelenül, akkor sem bántana a hideg.- Én persze rögtön a meztelen szón akadtam fenn, s a képzeletem máris elkalandozott.
- Elég Bella!- szóltam rá magamra, mikor már feltűnően kezdtem el stírölni Edward minden egyes testrészét.
- Ne nevess ki.-szóltam rá, mikor észrevettem mennyire nehezen tudja visszatartani kacaját. - Egyébként is azt ígérted, hogy mesélsz magadról.- folytattam durcás hangnemben, bár enyhén én is elmosolyogtam saját magamon.
- Oké, azért kíváncsi lennék, mire gondoltál, amiért hangosan is meg kellett szidnod magad.- Nem válaszoltam, de a kis rózsaszín rózsácskák így is beborították arcomat.
- És hogy kielégítsem kíváncsiságod, elmesélem a  történetem.- csupán bólintottam egyet, s izgatottan vártam, hogy belekezdjen.
- Chicagóban születtem 1901-ben- Kezdett bele, bár nem sokktól nem kommenteltem a dolgot, csupán próbáltam koncentrálni, hogy minden információt megérthessek.
- Tizenhét éves voltam, mikor elkaptam a spanyol náthát. Carlisle 1918 nyarán talált rám, de akkor már haldokoltam- Felszisszentem, nem akartam, hogy Edwardnak valami is fájjon, még akkor sem, ha az a  múltban törént.
- Ne aggódj, már nem is emlékszem rá. Az emberi emlékek elhalványulnak az évek során. Egy valamire azonban nagyon is jól emlékszem. Az átváltozás mindannyiunkba beléívódik.
- Miért?- szóltam közbe most először. - És hogyan lehetséges, hogy valaki vámpírrá váljon?
- Egy vámpírnak meg kell harapnia. De ez nagyon veszélyes. A legtöbbször balul sül el a dolog. Ráadásul utána pokoli perceket kell átélned, mintha örökös tűzben égne el a tested. De szerintem mára legyen elég ennyi. Már így is aggódni fognak.- Edward.
- Ez nem ér, most egész este álmatlanul fogok vergődni az ágyamban.- meresztettem rá boci szemeket, csak még egy aprócska titkot akartam.
- Hmm...miután megtörténik az átváltozás, az egész testünk átalakul. Hideg, s kemény lesz, mint a kő. Mondhatni sebezhetetlenekké válunk. Emmellet ott van a  hihetetlen gyorsaság, s az erő. De soha  többé nem vagyunk képesek aludni, vagy emberi ételt enni.- És...azt hiszem ennyi.- zárta le hirtelenjében a dolgokat, majd felvett az ölébe.
- Tudom, hogy elhallgattál a végén valamit!- Böktem meg a mellkasát, mire ő enyhén előrehajolt, s úgy hajolt közel a fülemhez.
- Aki kíváncsi, az hamar megöregszik.- sustorogta. - És Bella, kérlek csukd be a szemed. -Még szerencse, hogy nem a saját lábamon álltam, mert azok biztos nem tartottak volna meg. Ugyan is Edward bizsergető hangjától olyanná váltak, mint a kocsonya. Éreztem, hogy a szél felerősödik, ezért jobban bújtam Edwardhoz, s imádkoztam, hogy ne szaladjunk bele egyetlen fába sem.
- Megérkeztünk.- mondta alig pár perc elteltével, majd letett a lábamra. Ahogy körülnéztem, ismerős helyen találtam magam. A hátsó kertünkben voltunk, de nem akartam búcsút venni.
- Hát akkor én azt hiszem, most megyek.- mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra, s hátat fordulva elindult vissza az erdő felé.
- Edward kérlek várj!-szóltam utána, mielőtt eltünhetett volna szemeim elől. - Nem maradnál itt velem? - kérdeztem, mikor visszaért hozzám.