38.fejezet

Sziasztok!

Ne haragudjatok, amiért csak most hozom a fejezetet, de ennek egyetlen oka az volt, hogy a hétvégét a nővéremnél töltöttem, mivel már karácsony óta nem találkoztunk.
Hát a mostani fejezetről csak annyit, hogy ez az utolsó előtti! Nagyon örülök, hogy nem sikerült rájönnötök ki is az a titokzatos fiú, de ez most már nem marad titok!
Remélem tetszik majd nektek és megdobtok ismét egy tucat komival hihetetlenül jól esett :) Szeretlek titeket!
pusz
Anita


- Te?- kérdeztem meglepetten az előttem ácsorgó sráctól?
- Tudod Bella, én itt lakom .- válaszolta lezserül, egy ezer wattos mosollyal az arcán. Már az idejét sem tudom mikor találkoztunk utoljára. Ha jól emlékszem, akkor talán az általánosban. Azokban az időkben Ő, Brittany és én elválaszthatatlan barátok voltunk. Mennyi minden megváltozott azóta.
- És elmondod, miért akarsz éjnek évadján azzal a vacakkal bíbelődni?- kérdezte, miközben én még mindig a közös emlékeinket idéztem fel magamban. Olyan boldoggá tett, hogy viszont láthatom, valakit a múltamból, akivel nem is tudom miért távolodtunk el egymástól. Hisz olyannyira szerettük egymást, persze csak mint barátok. Sőt többek voltunk annál, mi testvérek voltunk.
- Először is Molly nem egy vacak!- róttam meg az előbbi megjegyzéséért. – Mond csak , Jake, mi történt velünk?- Lehuppantam a földre, térdeimet szorosan felhúztam a mellkasomhoz. Annyi kérdés kavargott a fejemben, amikre választ szerettem volna kapni, de egyszerűen hiába kutattam értük, sehol sem találtam.
- Nem tudom .- válaszolta, majd Ő is lehuppant mellém. Karját átemelve a vállamon húzott magához közelebb. Olyan békés volt mellette, a melegség, ami belőle áradt megtöltötte a bensőm. Mélyen beszívtam tölgyfa illatát, s nekidőlve hallgattam a bölcsességet. - Az élet különböző helyekre terelt minket, de most újra kereszteztük egymás útjait. A sors fonala kifürkészhetetlen. A csomókat senki sem tudja kikerülni, s minden egyes lépésünkkel újabbat és újabbat hozunk létre.
- Hogy te milyen bölcs lettél .- Bokszoltam a vállába, de nagyon is értettem, hogy mire gondol. Az élet egy rögös utazás, ami mindinkább akadályokat állít elénk, s rákényszerít arra, hogy döntéseket hozzunk.
- Nekem mondod? Az idősek hozzám járnak tanácsért .- húzta ki büszkén a mellét.
- Felvágós!- köhintettem, de jót derültem büszkeségén. Nem is értem hogy voltam képes eddig meglenni nélküle.
- Na, de most, hogy így kiderültünk, elmondanád miért vagy itt?- kérdezett rá ismét, amiről olyan szorgosan próbáltam elterelni a figyelmét.
- Fáj a szívem .- Szerettem volna, ha ezzel megelégszik, de ő csak felvont szemöldökkel várta a folytatást. - Tudod, el sem hinnéd, ha elmesélném mi minden zajlik most körülöttem .- húztam az időt, hátha sikerül elérnem, hogy ezzel megelégedjen.
- Talán kezd az elején, és avass be mindenbe, akkor biztosan megértem majd .- Olyannyira szerettem volna vele őszintén beszélni, de a titkom, az ő titka lakatot tett a számra. Bár megbíztam Jacobban, sosem tudtam volna őt így elárulni. Bár mindezek ellenére, ha a szerelmem vámpírságáról nem is beszélhetek, a többiről igen! Lehetséges, ha tovább magamban tartom, csak egyre jobban fog gyötörni, és majd pont egy olyas valakinek kotyogok ki valamit, amit nagyon nem kéne !
- Megígéred, hogy köztünk marad?- Tudtam, hogy igennel fog válaszolni, de akkor is szükségem volt rá, hogy a szemeiből kiolvashassam az igazat. Igézően tekintett le rám, és egy pillanatra sem fordította el a tekintetét, hogy biztosítson, igazat beszél. - Köszönöm, hát akkor helyezd kényelembe magad, mert ez hosszú lesz .- mondtam, majd mielőtt belekezdtem volna a mesélésbe Jake ismét félbeszakított.
- Nem lenne jobb, ha bemennénk? Itt egyre hűvösebb lesz… és a szél is feltámad hamarosan. - figyelmeztetett, s valóban, a szél már meg-meg lengette a fák leveleit.
- Szerinted azért kommandóztam el idáig, hogy a faluból most bárki észre vehessen? Szó sem lehet róla, nem hiányzik, hogy leadják a drótot anyunak .- csóváltam meg a fejem. La push-ban mindenki tisztelte Saraht, hisz Ő volt az egyetlen "sápadt arcú" orvos, akit a közelükbe engedtek. Az indiánok szörnyen babonásak, ezért tartanak az újdonságoktól. De anyunak az évek során sikerült kivívni a  bizalmukat, ezért mindenki ismeri, ahogy a családját is. Abból pedig igen nagy balhé lenen, ha az egyik leselkedő nénike felhívná. – Mrs. Morton, épp most láttam a lányát, ne aggódjon majd én szemmel tartom .- Kapnék a fejemre rendesen, és ez most nem hiányzik. Egy esetleges szobafogság pedig főleg nem.
- Rendben, ahogy szeretnéd, de akkor már a műhelybe menj be, én addig beszaladok szólni apámnak, hogy sétálok egy kört .- Beleegyezően bólintottam, hogy menjen csak, majd előre sétáltam a "műhely" bejáratához, aztán minden erőmet latba vetve próbáltam kinyitni azt. Nagy nehezen még is csak sikerült. Ahogy beléptem ismét gondtalan gyereknek éreztem magam. A falra felakasztott piros bicikli, a közös képek, egy baseball kesztyű és ütő. Egy lyukas focilabda, de mindnek saját kis kitüntetett helye volt. És bár már nagyrészt szinte mindenütt csavarok, kulcsok és egyéb szerszámok helyezkedtek el, ez a hely őrizte egy derűs korszak emlékeit.
- Látom tetszik .- Lépett be Jacob is a kaivába, majd egy meleg takarót terített rám .- Gondoltam így még is csak jobb lesz, ha már annyira nem akarsz bejönni. Pedig odabent meleg kakaó van és csokis süti .- próbálkozott.
- Mond csak hány éves is vagy? Kakaó meg süti ...- nem bírtam nem nevetni a helyzet iróniáján, a nagy bölcs, aki még mindig csokis tejet iszik.
- Jól van na, mintha te nem szeretnéd .- húzta fel durcásan az orrát. Istenem, mekkorát tévedtem, ha akár egy percig is azt feltételeztem, hogy megváltozott.
- Persze, hogy szeretem, de talán ezt most hagyjuk is .- néztem rá komolyan. Tíz perccel ezelőtt még annyira szerettem volna elkerülni ezt a beszélgetést, most pedig én magam sürgetem. Lassan pszihológiai kezelésre fogok szorulni az ingadozásaim végett. Jacob gyorsan lesepert két széket, majd rakott rá egy-egy kispárnát amire ráülhettünk. A lámpa döcögősen fénylett, elég meghitt hatást keltve ezzel.
- Nos, hát én, én...szerelmes vagyok!- vallottam be neki, de ő csak felkacagott a maga módján, ami azt jelenti, hogy a térdét csapkodva hahotázott. Mondhatom szép. - Befejezted?-  kérdeztem ingerülten, mire nagy nehézségek árán csak befejezte.
- Ne haragudj, de én eddig úgy tudtam, hogy az emberek ilyenkor repesnek a boldogságtól. De te olyan elkínzott arccal beszéltél róla, mintha a fogad húznák .- Avatott bele nevetésének okába.
 - De ígérem most már nyugodtan foglak végig hallgatni .- mosolygott rám, mire nem bírtam ki én is visszamosolyogtam.
- Bárcsak minden olyan egyszerű lenne!- sóhajtottam, s most keserű mosoly ült ki az arcomra. Bár mosolyogtam, de éreztem, hogy könnyek csillannak meg szemeimben. - Tudod szeretni fáj… nagyon fáj! Próbáltam elbújni a gondok elől, úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de mindig utolér, hiába is menekülök.
- Hát ne tedd, ennél te erősebb vagy, szállj szembe vele!- utasított, egy biztató mosoly kíséretében.
- Köszönöm, de ha a villámok össze csapnak a fej felett, akkor nincs az-az erő, mely képes megállítani. De nem csak a szerelmi életemről van szó, ez ennél sokkal több. Nem az a célom, hogy sajnáltassam magam, de attól még a lelkem fáj, Az apám, Caroline, Brittany és mindemellett Edward. Mond meg nekem hogy lehet kibírni? Hogy lehetséges mindig, mindenhez pozitívan hozzá állni? Mert megvallom, én nem tudom .- Fogalmam sincs, hogy lehet kudarc-kudarc hátán mosolyogva talpra állni
- Vannak megválaszolhatatlan kérdések, amire senki sem tudhatja a választ. Azt mondják egyedül a szív az, ami megsúghatja, de a belső hangocskát a legnehezebb kihallani a világ zörejei közül. De ahhoz, hogy túl éld, csak egy lehetőséged van, fel kell állni, és újra játékba szállni !- Különös, hogy jóformán még semmit nem mondtam neki, még is tudja, hogy mit kell mondania. Hogy mi az, amitől ismét lelket tud önteni belém.  - De hátha még is van válasz, csak ahhoz előbb talán konkretizálnunk kéne a dolgot! Kezdjük azokkal, akiket én is ismerek! El nem tudom képzelni, hogy milyen probléma lehet közted és John között, hisz úgy szeretnek téged.
- Nem róla van szó, hanem Charlie-ról, a vérszerinti apámról. Tudod miután kiengedték a börtönből felkeresett engem, nem kis érzelmi sokkot okozva, de azt hiszem ezt nem kell elmagyaráznom, hiszen te is tudod mi történt - mondtam szomorúan -A lényeg  hogy most itt van, és szeretné velem felvenni a kapcsolatot de nem tudok neki olyan egyszerűen megbocsájtani. Az egyik felem azt súgja töröljem képen, míg a másik egyszerűen csak megölelné. Teljes patthelyzet, bár úgy gondolom ezzel kapcsolatban csak időre van szükségem.
- És Britt ? Ő hogy került a listádra?- kérdezte elgondolkozva.
- Azt hiszem utál engem. - válaszoltam egyszerűen, mire meghökkenten nézett rám, majd mikor rendezte vonásait bólintott egyet, hogy folytassam - Nem tudom miért, s hogy mi oka van rá, de szerintem féltékeny, és ezért bánt engem, nagyon csúnya dolgokkal. Mielőtt eljöttem volna ide azt mondta .. azt mondta hogy … - Egyszerűen nem tudtam kimondani . Ha olyas valaki kívánja a halálod akit tiszta szívből szeretsz jobban fáj egy hatalmas pofonnál.
- Mit mondott Bells ?- próbálta kihúzni belőlem. Én megráztam a fejem, hogy kitisztuljon, s amennyire csak lehet érzelemmentesen tudjam kiejteni a szavait.
- Bárcsak meghalnék .- suttogtam magam elé . Én sosem tudnám neki ezt mondani. Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy a kis hangocska újra és újra elismételte bennem Brittany kívánságát: Bárcsak meghalnál! Bárcsak meghalnál!
- Nem csodálkozom a viselkedésén, valahogy mindig volt benne egy aprócska rosszindulat. Ugyan akkor nem rossz Ő, hidd el, egyszer nagyon megfogja bánni azt amit veled tett!- zártuk le ezzel a Brittany-s ügyet is .- És most akkor halljam a következő személyt, hogy is hívták azt a lányt?- kérdezte, egy apró mosollyal bíztatva.
- Caroline! Ő a világon a legeslegjobb barátnő, akit valaha kívánhattam. Mindig számíthatok rá, jóban és rosszban is. De most a szülei úgy döntöttek, hogy elköltöznek. Majd belehalok, hogy valaki el akarja vinni az egyetlen biztos támpontot az életemből. De ezt nem mondhatom el neki, hisz miféle barátnő lennék én, ha ezt rázúdítanám? Hogy tehetném meg vele, hogy csak még nagyobb bánatot okozok neki?- kitöröltem a könnyeket a szememből, majd ismételten folytattam .- Így nincs mit tennem, mint elengedni őt. Igaz?- Titkon reméltem, hogy majd azt fogja mondani, hogy nem , nekem igen is jogom van hozzá, hogy elszakítsam barátnőm a családjától, és arra kényszeríteni, hogy velem maradjon, de ez lehetetlennek bizonyult, és ezt Jacob alá is támasztotta.
Mielőtt neki kezdtem volna egy újabb, s egyben az utolsó körnek is, barátom úgy döntött beszalad készít egy teát, mivel egyre hűvösebbé vált az idő, még a fedett menedékben is. Míg várakoztam alaposan átgondoltam mit is fogok neki mondani. Azt természetesen nem, hogy Ő és családja nem emberek,és  hogy ez jelenti a legnagyobb akadályt számunkra, amit azonnal áthidalhatnánk, ha átváltoztatna. De erről Edward hallani sem akar.
- Már itt is vagyok!- Jacob kezében két bögre és egy termosztát lógott. A bögréket átnyújtotta nekem, hogy finom, gőzölgő teát önthessen bele. Igazán jó íze volt, nem olyan, mint amit a boltokban lehetett venni, ennek különleges íze volt. Minden egyes korty energiával töltötte fel a bensőm. Imádtam érezni, ahogy a meleg folyadék átjárja a bensőm. Míg elkortyolgattuk az innivalónkat, eddig egy szót se szóltunk egymáshoz, csupán mindketten élveztük, hogy ismét élet költözik a lábujjainkba. Legalább is én nagyon örültem neki.
- Kezdhetem?- kérdeztem rá, mikor már úgy éreztem nincs miért tovább hanyagolni a dolgot. Körülbelül délután öt óra lehetett, mikor eljöttem otthonról, s most már jócskán nyolcat ütött az idő.
- A neve Edward Cullen!- ejtettem ki szerelmem teljes nevét, mire Jacob idegesen felpattant.
- Bells! Kérlek mond, hogy ez nem igaz, ugye ez hazugság? Nem,egy Cullen nem lehet! Az lehetetlen!- idegesen rohangált fel alá a kis helyiségben, az orrnyergét masszírozta, testén pedig remegés hullámok futottak végig. Az eddigi megtörhetetlen nyugodtságát féktelen düh váltotta fel. Fogalmam sincs, hogy miért.
- Jacob! Állj már meg!- követeltem tőle, mire sikerült elérnem, hogy ismét mellettem telepedjen le .- Megmondanád mi a fene ütött beléd? Még is mi bajod van a Cullen családdal?- kérdeztem tőle megrökönyödve.
- Bella nem mondhatom el neked, bármennyire is szeretném nem lehet. De kérlek, könyörgöm neked kerüld el őket! Tűnj a közelükből olyan messzire, amennyire csak lehetséges! Ők nem olyan jók, mint hiszed- fogta két keze közé az arcomat, de én félrelökve azt felpattantam.
- Még soha életemben nem találkoztam náluk nemesebb teremtéssel!- szándékosan nem használtam az ember szót, de azt hiszem ez nem volt túl feltűnő. Jacob azonban hatalmasat horkantott előbbi kijelentésemre. A remegés egyre inkább eluralkodott rajta, s én kezdtem megijedni, hogy nincs jól.
- Jake, minden rendben?- Kérdeztem, majd kezemet az övére simítottam.
- Igen, de kérlek, most lépj hátrébb, s adj nekem egy kis időt, míg le nyugszom. - Nem ellenkeztem, hanem tettem amit mondott. Két méter távolsággal közöttünk vártam, hogy mély lélegzeteket véve a légzése ismét normálissá váljon, s ökölbe szorult kezei felengedjenek.
- Minden rendben?- kérdeztem, mikor már úgy láttam sikerült megnyugodnia.
- Igen, de azt hiszem jobb lesz, ha most hazakísérlek. - Ne haragudj, majd legközelebb folytatjuk ezt a beszélgetést .- mondta, majd kinyitva előttem az ajtót kiléptünk a sötét erdőbe. Elkísért egészen a kocsimig, majd ott kivette a zsebemből a kulcsokat.
- Héé!- ripakodtam rá, de nem úgy tűnt, mint akit érdekel. Kinyitotta az ajtót, majd beszállt a kormány mögé. Más lehetőség híján megkerültem a kocsimat, és helyet foglaltam mellette.
- Semmi szükség rá, hogy haza fuvarozz .- mondtam neki, kicsit durvábban a kelleténél.
- De igen is van, nem fogom hagyni, hogy megtámadjon holmi kis …..- Nem fejezte be a mondatot, de a kezei ismét ökölbe szorultak.
- Még is mi a csoda..?- Akartam volna rákérdezni, de jobbnak láttam nem feszegetni a témát. Egészen hazáig csendben ültünk egymás mellett. Igazán különös volt, s én semmit sem értettem az egészből. Ahogy megérkeztünk Jake egészen az ajtóig kísért engem, ott pedig maga felé fordított.
- Kérlek ne haragudj a viselkedésemért! Remélem, hogy nemsokára találkozunk, és hogy soha többet nem találkozol  a Cullen családdal. Annyira szeretném, ha megígérnéd nekem!- Nézett rám esdeklően, mire én csak keserűen elmosolyogtam.
- Ez olyan, mintha azt kérnéd tőlem, hogy ne vegyek többé levegőt. És én abba belehalnék!- válaszoltam.
- Én csak azt szeretném, ha boldog lennél,és  biztonságban élnéd az életed!- felelte, egy őszinte mosolyt kicsikarva belőlem. Fogalmam sem volt, hogy ez lesz az utolsó.