25. fejezet

Sziasztok!
Ismét 10 komit szeretnék kérni tőletek, hisz szünet van. Azt hiszem, most mindenkinek van ideje rá, hogy lefirkantson egy két sort.
Egyébként nagyon jól sikerült a szalagavatónk! Mert a pöttyös az igazi!
pusz
Anita

Bella szemszög:

Edward ajkai tökéletes összhangban mozogtak az enyémekkel. Az érzés, ami átjárta a testemet, teljesen elsöpört, szinte ledöntött a lábaimról. Már nem érdekelt más, csak Ő, s az, hogy mindig ilyen szorosan tartson a karjaiban. Hogy a napfény illata körüllengjen, s édes, fagyos leheletét mindig magamon érezhessem.
- Khm..khm..-Szakított félbe minket, egy igen erős torok köszörülés. Így kénytelenek voltunk elengedni egymást, s én már gondolatban a pokol legmélyebb bugyraiba űztem azt, aki megzavart minket. Persze rögtön vissza is szívtam, mikor megláttam, hogy Sarah tágra nyílt szemekkel, enyhe mosollyal az arcán bámul minket.
- Anya? Én megmagyarázom..mi csak.- Kezdtem volna magyarázkodni, de Ő megállított, s udvariasan megkérte Edwardot, hogy hagyjon magunkra, mert szeretne velem kettesben beszélgetni. Nem tudom miért, de Edwardnak hatalmas vigyor ült ki az arcára, mintha valami olyasmit tudna, amit én nem.
- Na és akkor most mesélj! Először is hogy kerültél ide?- Simogatta meg a homlokom, mire én hátrahuppantam, s nagyot sóhajtottam. Hiába tudom mi történt a múltban, Edward mivoltja, még mindig rejtély előttem.
- Nem történt semmi különös, csak elájultam, Edward pedig aggódott, s rögtön mentőt hívott.- Próbáltam gyorsan lezárni a témát, hogy gyorsan szabadulhassak. Persze az én drága nevelő anyukám nem így gondolta.
- Csak nem az asztma miatt történt?- Bújt elő belőle az orvos. Ez aztán semmi jót nem ígért nekem, az egyszer biztos. - Egyáltalán ki vizsgált meg, s miért nem nekem szóltak?- Lett hirtelenjében dühös.
- Anya nyugodj meg, Edward az apukájának szólt, így Dr.Cullen vizsgált meg, s Ő is mindent rendben talált, egyszóval semmi szükség újabb vizsgálatokra. Ami pedig az asztmámat illeti, már egy jó ideje nem volt vele problémám. Szerintem csak az volt a gond, hogy nem ettem rendesen, s leesett a vércukorszintem. Ennyi az egész, de ígérem, mostantól jobban odafigyelek magamra.
- Értem. Hát ajánlom is, hogy ne forduljon elő többet.- Dorgált meg, ami nem volt túl hatásos, mivel végig nevetett. - Nos de ha már itt tartunk, nem lehet az ájulásod oka ez a fiú:- Remek, már ő is csak kigúnyol.
- Nem, biztosan nem azért történt, tekintve az alig pár perce történthetett, mert ha neked lenne igazad, akkor most eszméletlen állapotban kellene lennem, nem pedig Edwardról fecsegnem veled.
- Jó-jó, nem kell leharapni a fejem. És akkor ti most ketten....? Hm..nem is tudom, hogy mondják ezt manapság a fiatalok.
- Anya, nem járunk együtt, sőt nem hiszem, hogy valami is van köztünk.- Bár én belülről nagyon is tudtam, hogy ez hazugság, mert teljes mértékig oda vagyok Edwardért, s azt is ki merem jelenteni, hogy igen is szeretem őt. De hogy az érzés kölcsönös e? Nem tudom.
- Ugyan kincsem, engem sem ejtetettek a fejemre. A vak is láthatta, hogy több van köztetek egyszerű barátságnál. - csóválta meg a fejét, mire ismét sikerült kiprovokálnia tőlem egy enyhe kiakadást.
- Igen, nagyon is jól tudom, hogy a barátok nem csókolóznak, s azt is tudom, hogy részemről ez több mint barátság, de az ő nevében nem beszélhetek. És ha nem haragszol, nem szeretnék erről tovább beszélni.- feleltem, s zártam le a témát.
- Ahogy gondolod, de jobban kellene bíznod magadban. Elbűvölő lány vagy, s biztos vagyok benne, hogy Edward is tudja ezt.- mondta, majd felállt mellőlem, s elindult az ajtó felé.
- Köszönöm anya!- szóltam még utána, mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Semmiség aranyom, most megyek, elintézem a papírjaidat, hogy majd hazajöhess velem.- mondta, majd magamra hagyott.


- Szabad!- Szóltam ki, majd Edward mosolygós feje kukucskált be a félig nyitott ajtómon, s lépett beljebb a küszöbről.
- Szia! Azt hittem már hazamentél.- Kellemetlen volt, így beszélgetni vele, tekintve a történteket. De amint láttam, őt is aggasztja valami.
- Beszélhetnénk?- Telepedett le ismét mellém, s fogta meg a kezem. Azonnal átjárt egy bizsergető érzés, s a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Beszélni nem bírtam, ezért csak bólintottam, hogy hallgatom őt.
- Mond csak, miből gondolod, hogy én nem szeretlek téged?- Tért azonnal a lényegre, mire nekem ha ez még lehetséges még jobban elakadt a lélegzetem is.
- Te hallgatóztál?- Vetettem be a "legjobb védekezés a támadás" módszert.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nekem messziről is kiváló hallásom van, de ne térjünk el a lényegtől. Bella szeretném, ha valamit jól bevésnél, abba a kis csökönyös fejedbe.
- Chh..nem is vagyok csökönyös.- Nem válaszolt, csak rám mutatott, mintha azt akarná, mondani, hogy most is azt csinálom, így kénytelen kelletlen befogtam a szám. S hagytam, hogy végigmondja monológját.
- Tudnod kell, mit érzek irántad, de ahhoz, hogy megérthess, néhány titkot meg kell osszak veled. Szeretném, ha bíznál bennem, s ez csak úgy lehetséges, ha mindketten őszinték leszünk.- Már alig vártam, hogy végre kimondja, arra már rájöttem, hogy Edward több mint egy egyszerű ember, de kitalálni még se tudtam hogyan lehetséges mindaz, amit véghez vitt.
- Bella én..én egy őrülten szerelmes vámpír vagyok.- Azt hiszem életemben nem nevettem még ilyen jót, mint most. Még hogy vámpír.
- Most komolyan Edward, rég nevettem ilyen jót, de ugye azt te sem hiszed, hogy én beveszem mindezt. Vámpírok nem léteznek.- Látszott rajta, hogy megsértettem, amiért nem hiszek neki.
- Nem hülyéskedtem Bella.- mondta teljes komolysággal, s őszinteséggel a hangjában, amitől most már megijedtem. A kis hang egyre csak azt szajkózta a fejembe, hogy meneküljek, de mintha földbe gyökereztem volna bámultam a szemeibe, s kezdtem el a számat harapdálni.
- Akkor most ki fogod szívni a vérem?- kérdeztem meg tőle ijedten, s most rajta volt a sor, hogy kinevessen engem.
- Mi nem vagyunk olyanok, nem bántjuk az embereket.
- Akkor nem is igaz, hogy a vámpírok vérrel táplálkoznak?- Vágtam bele a szavába ismét, mire ismét kaptam egy halk kuncogást.
- Tudod azt hittem, hogy majd sikítva rohansz el mellőlem, ha megtudod az igazat, de te még is itt ülsz, s úgy fecsegsz velem, mintha egy jelentéktelen dolgot mondtam volna el.
- Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy jelenleg a döbbenettől meg se tudnék mozdulni, no meg nem tűnsz egy félelmetes fenevadnak-kuncogtam rajta.
Ó..- Nem mondott többet, csak kutatni kezdett a táskájában, majd kitépett az egyik füzetéből egy lapot, majd írni kezdett rá. Nem tudom miért csinálta ezt, de miután végzett a kis irományával, közelíteni kezdett felém, aztán a hátára dobott. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor ruganyos léptekkel kezdett az ablakhoz sétálni velem.
- Arra kértél bizonyítsak. Hát akkor kapaszkodj!- mondta, majd kivetette magát az ablakon.


pusz
várom a megjegyzéseket..ha jó , ha rossz akkor is :)

24.fejezet

Sziasztok!
Visszatértem közétek. Bár igaz, eddig is itt voltam minden nap egy igen keveset, de ma forduló pont történt. Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az láthatta, hogy belecsempésztem egy kis részletet a következő fejezetből. De nem is az most a lényeges. Ahhoz oda írtam megjegyzésként, hogy ne számítsatok rá, hogy Edward lesz az, aki először megcsókolja a mi kis Bellánkat, gondoltam épp itt az ideje, hogy feltűnjön egy rég nem látott ismerős, Jacob Black!
De ma, mikor a szalagavató műsort próbáltuk, megcsapott az ihlet. Jó mi? Amúgy meg kell jegyeznem, hogy kiájultam a sorból, s egy igen helyes, két méter magas rendészetis srác vitt ki a karjaiban. 
És taddam..megszületett a mai fejezet, remélem örültök neki.
De van egy rossz hírem is. Bár visszatérek, s heti egy frisst mindig fogok hozni, de ennek ára van. Méghozzá 10 megjegyzés! 53 R.O.-val szerintem ez nem nagy kérés.
Sok-sok cuppanós!
Anita
















Elkerekedett szemekkel bámultam Edward arcába. De hiába hallottam, az információt, egyszerűen nem voltam képes felfogni. Csak bámultam magam elé, s merengeni kezdtem. Valahol még messziről hallottam, hogy Edward a nevemen szólongat, de már nem tudtam figyelni rá. Éreztem, hogy valami magával húz, s elveszek a sötétségben. Álmodtam. De ez az álom különös volt, egyszerre éreztem magam kint és bent. Kis erőt véve magamon, kinyitottam az ismeretlenben a szemem. Egy fehér szobában voltam. Körülöttem nem volt más, csak a csupasz falak. Most akkor sokkot kaptam, s meghaltam volna? Ó Istenem! Mi történik itt?-kérdeztem bele az üres szobába, mire a falak elmosódtak, majd egy spirál alakká alakultak. Értetlenül álltam az események előtt, ráadásul kezdtem igencsak szédülni is a folyamatos forgástól. A hófehér falakon egyszer csak színek kezdtek kirajzolódni, majd színekből különböző motívumokat véltem felfedezni. Egyre furcsább volt az egész. Most már végképp nem tudtam mi történik. Egyáltalán hol vagyok? S mit keresek itt? A szédüléshez hamarosan hányinger is párosult, ami miatt nekem feltétlen le kellett, hogy üljek. Lehunyt szemmel ringattam magam, s vártam, hogy valami történjen. Hogy felébredjek, hogy megjelenjen valaki. Mindegy, csak ennek az eszement forgásnak vessen véget.




-Szia!- Kúszott fülembe egy hang, mire amilyen gyorsan csak tudtam kinyitottam a szemeimet. De mikor körülnéztem, nem láttam senki mást rajtam kivűl. Tekintetem a szemközti falra emeltem, ahol, mintha egy filmet vetítenének le nekem. 
- Csókolom!-válaszlta a kislány, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy az én magam vagyok.- A néni is szeretne játszani?-kérdeztem meg tőle, s egy játékot nyújtottam felé, abban a helyiségeben ott voltak a Cullenék is. A felismerés hirtelen söpört át rajtam,  s jöttem rá, hogy a saját gyerekkori emlékem látom.  Azt az estét, mikor Mrs Dawidson magával vitt engem.
- Nem Isabella, nem játszani fogunk, most velem kell jönnöd.- A rég látott ismerős miatt, most is kirázott a hideg.  Egykori nevelőm arcán gúnyos mosoly játszott. 
- Én nem megyek magával sehova.- mondtam, majd otthagyva őt, szaladtam Edward mellé.
- Ugye Edward? Én itt maradok veled. Mond meg neki.- Néztem hatalmas szemekkel Edwardra. Már emlékeztem a folytatásra, tudtam, hogy Ő nem fogja akarni, hogy vele maradjak. 
- Hidd el jobb lesz neked így. Én nem vagyok angyal.- Hiába zárt a karjaiba, még is öles léptekkel indult meg velem, s adott át annak a banyának. Szemeimből megindultak a könnyek, s nem csak a filmbeli önmagam sírt. Az akkor érzett fájdalom, amiért Ők sem akartak engem, újra emészteni kezdett. 
- De én nem akarok! Tegyen le.-kapálóztam az ölében. -Edward én veled akarok maradni, ígérem jó leszek.- de senki nem hallotta meg könyörgésem, s engem elvittek.





Zilálva tértem magamhoz, a testem pedig remegett a régi emlékektől. Éreztem a nedvességet végigfolyni arcomon. Tudtam, hogy mostmár ébren vagyok, s ha kinyitom a szemem, akkor nem a múlt sötét árnyaival találkozom majd, mégsem voltam rá hajlandó.
- Bella, kérlek! Nagyon aggódom, kérlek nyisd ki a szemed!- Kérlelt egy csodás bársonyos hang. Ha nem tudnám nagyon is jól, hogy kihez tartozik, akkor azt hinném, hogy kicsiny angyalkák szólongatnak. Hangja, mint a leggyönyörűbb szinfónia szelte át a levegőt, engem még is elborzasztott. Már mindennek tudatában voltam. 




Edward:

- Bella kérlek válaszolj nekem! Bella!?- Jobb kezemmel a szemei előtt integettem, de Ő csak fátyolos szemekkel meredt előre. Ismét szólongatni kezdtem, mire ő, mint egy darab fa esett le a padlóra.  Sajnos nem hasznosíthattam vámpír gyorsaságom, így mire emberi tempóval sikerült mellé érnem, ő már a földön feküdt. Aggódva néztem végig rajta, s fejét felemelve az ölembe fektettem.  A pincérlány, ahogy meglátott minket, kiejtette kezéből az éppen vitt italokat, s azonnal hozzánk sietett, hátha tud segíteni. Én eközben Bella csuklóján tapogattam ki a pulzusát, bár amúgy is hallottam, hogy dobog a szíve, még is ösztönösen cselekedtem,  s könnyebbültem meg, mikor tapintásom is azt mutatta, hogy nincs semmiféle gond a hallásommal. Bella szíve valóban üti a tamtamját.
- Mi történt?- hajolt felém Judy, akinek a blúzán lévő kis céduláról tudtam meg a nevét. - Segíthetek valamit? Mit csináljak?- Faggatott, s én már attól féltem véletlenül ő is össze esik itt nekem. 
- Először is nyugodjon meg! Nem szeretném, hogy rosszul legyen. És kérem hívja fel a 911-et, majd hívjon egy mentőt.- kértem meg, miközben Bella arcát simogattam. 
Körülbelül tíz perc elteltével hallottam meg a mentő autót begördülni, mire én már fel is vettem eszméletlen kedvesem, hogyan minél hamarabb bevihessük őt a kórházba.


20 percel később:

- Nyugodj meg fiam! Azzal, hogy itt idegeskedsz, még nem fog magához térni!- Figyelmeztetett apám, s intett a fejével, h foglaljak végre helyet. A vizsgálatok nem mutattak ki semmi rendellenességet, de akkor mi történt? Miért nem ébred fel? Miért nem tudtam befogni a szám?
Bella, kérlek! Nagyon aggódom, kérlek nyisd ki a szemed!- fogtam meg kicsiny kezét. Ha ismereteim nem hamisak, akkor hallania kell engem. Nem teheti ezt meg velem.
Mielőtt végleg eluralkodott rajtam az aggódás, bele rebegtetni kezdte a pilláit, majd lassan ki is nyitotta azt. Szemeit az enyémekbe fúrta, amik értetlenül, s kétségbeesetten vizslattak engem. 
Nem szült egy szót sem, szemei könnybe borultak, majd a sós cseppek végigfolytak gyönyörű arcán.  Az ágy melletti székből, átültem mellé, s egyik kezem a derekára csúsztattam, majd átöleltem őt. Hagytam, hogy ismét eláztassa könnyeivel az ingem. De én ezt egy cseppett sem bántam. Olyan jó érzés volt a karjaimba tartani, s tudni, hogy jól van. Egy tapodtat sem akartam mozdulni innen, de Bella nem így gondolhatta, mivel fészkelődni kezdett, s lefejtette hátát simogató karomat, majd egy picit, ahogy az az ágyon lehetséges volt, hátrébb húzódott. Nem értettem reakcióját. Én teljesen mást éreztem, s eddig azt tapasztaltam, hogy Ő is érez valamit, csak fél bevallani, még önmagának is. 


Az egész testem remegett, annyira közel volt, szinte éreztem édes leheletét.. Ajkai hívogatóan szétnyíltak, ő mégsem mozdult. Csak ült, s varázslatos szemeit az enyémekbe fúrta. 
A cérna ott szakadt el, mikor apró kis nyelvével végigsimított domborodó alsó ajkán. Másodpercek törtrésze alatt nyomtam számat az övére, s kezdtem el ízlelgetni. A csoda, mit akkor éreztem, szavakkal kifejezhetetlen. Mikor már éreztem, hogy Bellának szüksége van egy kis levegőre, elhúzódtam tőle, de kezeinket szorosan összekulcsoltam.
Aztán olyasmi történt amire sosem számítottam. Kicsi meleg kezét kiszakította az enyémből, majd azzal a  lendülettel pofon vágott.


- Mégis hogy képzelted ezt? Most már mindenre emlékszem te szemét! -kiabálta a képembe, s zokogni kezdett. Kezeim ökölbe szorultak,  hisz számítanom kellet volna erre a reakciójára. 
- Bella! Kérlek hallgass meg! Hidd el, nem minden úgy van, ahogy azt te gondolod.- A magyarázkodásom teljesen hiába való volt. Mintha meg sem hallott volna.
- Rendben, magyarázd meg! Magyarázd meg, hogy lehetséges az, hogy több mint tíz év elteltével te semmit sem változtál.  Hogy lehet az, hogy olyan gyorsan száguldasz? S hogy vagy képes több emeletes házakból csak úgy kiugrálni? Mindenre emlékszem Edward a fenébe is. 
- Mond, miért kellett elmennem azzal a boszorkával. Van egy csepp fogalmad is, mit éltem át azalatt a három éve alatt?- A szívem szakadt bele minden szavába, még is néma maradtam, hogy mindent kiadjon magából.
- Akkor is azt mondtad, hogy fontos vagyok, még is oda adtál nekik.  Most honnan tudhatnám, hogy ez nem így lesz? Hogyan tudnék megbízni benned?- Halkult el a végére a hangja. Már épp rávettem volna magam, hogy megszólaljak, mire Bella folytatta monológját.


- De tudod mi az, ami igazán megrémít? Hiába tudom mind ezt, még is úgy érzem, hogy én veled akarok lenni. Minden egyes porcikám arra vágyik, hogy veled legyen.  A szívem azt súgja, hogy szeresselek, s örökre maradjak melletted, de...de..mit teszek majd, ha te egyszer csak úgy döntesz, hogy elhagysz?
- Én szeretlek téged!- szólaltam meg most először, mióta felébredt. S igaz, hogy nem így terveztem a szerelmi vallomásom, de nem tudtam volna mást mondani neki. - Sosem akartam neked rosszat, csak..-hagytam félbe a mondatot, még mindig nem mertem kimondani neki, hogy mi is vagyok valójában.
- Bizonyíts!- mondta, majd most ő nyomta ajkait az enyémekre, s gyengéden, szerelmesen csókolni kezdtük egymást!




Remélem megér nektek 10 komit!
Ha szombatig meglesz, akkor jön a folytatás!
Jó éjt drágáim!
pusz

Válaszok..:)

Szandi kérdései:

Mikor lesz friss?
Mint ahogy azt az előző bejegyzésben már írtam, most szükségem van egy kis időre, hogy összeszedjem magam. S az iskolában is kissé ellaposodjanak a dolgok. Pontos időpontot nem merek mondani, mert ha valamit megígérek, s nem úgy alakul, az nagyon kellemetlen érzés. Bár megsúgom, hogy a kommenttekkel mindig lehet ösztönözni. A másik törimnél volt úgy, h napról napra hoztam a  fejezeteket. De ezért nektek is kell tennetek.

Mik fognak még itt történni? Hány fejezetes lesz a töri? Tervezel belőle másodikat is?

Hmm..hmm..nagyon sokat agyaltam, hogy még is milyen kulissza titkokat osszak meg veletek. Először is a töri azt hiszem körülbelül 40 fejezetes lesz. S egy hatalmas New moon szindrómával fog véget érni. És igen, szeretnék második részt, de lehet, hogy még meggondolom magam. A bétámnak már mondtam, hogy lehet megölöm majd Bella-t. Egy biztos, hogy ha így történne, akkor slussz ez a  vég..nincs feltámadás:) De én erősen kétlem, hogy ezt az opciót fogom választani.


Az egész testem remegett, annyira közel volt, szinte éreztem édes leheletét. Ajkai hívogatóan szétnyíltak, ő mégsem mozdult. Csak ült, s varázslatos szemeit az enyémekbe fúrta. A cérna ott szakadt el, mikor apró kis nyelvével végigsimított domborodó alsó ajkán. Másodpercek törtrésze alatt nyomtam a számat az övére, s kezdtem el ízlelgetni.  A csoda, mit akkor éreztem, szavakkal kifejezhetetlen. Mikor már éreztem, hogy Bellának szüksége van egy kis levegőre, elhúzódtam tőle, de kezeinket szorosan összekulcsoltam. 
Aztán olyasmi történt, amire sosem számítottam.


Remélem örültök ennek a kis ízelítőnek. Azért persze a poént nem lövöm le. :D ( Én a helyetekben nem lennék olyan biztos, hogy ez egy Edward szemszög..wáháháháhá)


Nikó kérdései:

Mit tervezel a jövőre? Szeretnél esetleg az írásból megélni?

Most érkeztem el ahhoz a részhez, mikor el kell döntenem, hogy mi szeretnék lenni. Oda, ahonnan már nem lesz visszaút. Minden vágyam, hogy újságírást tanulhassak. S nagyon-nagyon remélem, hogy ez az álmom teljesül. Ha mégsem, akkor disagner leszek..:) Valami csak összejön..XD
Már 7 éves korom óta az az álmom, hogy legyen egy saját könyvem, így mielőtt meghalok...(rem az nem 2012-ben lesz) azt mindenképp meg fogom valósitnai!

Mennyi időbe telik megírni egy fejezetet? Miből merítesz ihletet? Ki támogat?

Egy fejezetet körülbelül 3-4 óra alatt meg tudok írni, de persze ehhez ihlet is szükséges.
Minden nap agyalok azon, hogy miről kellene írnom, hogy mit nem kéne beleraknom. A legnehezebb számomra elkezdeni egy fejezetet, azt hiszem ez az első bekezdésekben meg is látszik. De aztán, mikor már belejöttem, nem is kell gondolkozzam azon, mit írjak le. A szavak maguktól jönnek, én pedig automatikusan ütöm le a billentyűket, vagy írom a szavakat. Azt hiszem nagyon sok ihletet tudok meríteni utazás közben (bejárós vagyok), de az élményeim, tapasztalataim is nagyon sokat segítenek.
Az anyukámra, s a nővéremre mindig számíthatok. Szeretnek, s támogatnak a céljaim elérésében.

Miért szereted ezt csinálni?

Talán ez a legnehezebb kérdés. Nem mondanám azt, hogy ez számomra csak hobbi, s azt sem, hogy azért, mert író szeretnék lenni (bár milyen jó is lenne). Ezek túl sablonos válaszok lennének, s ha már őszinteséget ígértem. Számomra az ez az egész az életem részévé vált. Nem is tudnám elképzelni az életem nélküle. A megnyugvásomat jelenti. Olyan pici korom óta kötődik hozzám, hogy lehetetlennek érzem, hogy egyszer végleg abba hagyjam az írást. Sajnos nem tudok mást mondani.


Jenna kérdései:

Melyik szereplő hasonlít rád a legjobban? Milyen vagy a valóságban?

Lehet, hogy ez vicces, de leginkább Emmett. Állandóan hülyülök, s a poénjaim enyhén szexuális beállítottságuak..(bár ez a fejezetekben nem tökröződik), Ugyan akkor azt is mondták már rám, hogy rosszabb vagyok, mint három Bella együtt véve a szerencsétlenségemet tekintve.
A valóságban olyan vagyok, mint minden korombeli lány. Talán egy kicsit fiúsabb vagyok, mint az átlag.

Mi a legszebb dolog,a mit valaha mondtak neked?

A volt barátom nemrégiben azt mondta nekem, én vagyok a hibás, amiért nem képes szerelmes lenni. mert mindenkiben engem keres, s mindig csalódik, mikor rájön, hogy még egy olyan, mint én nincs ezen a földön.

Nikki kérdései:

Tervezed, hogy írj valami saját történetet, mármint nem Twilight alapú fanfictiont? Ha igen, akkor mit?

Igen, mint azt már mondtam tervezek saját történeteket is. S már ki is találtam egyet. De jelenleg nincs rá időm, hogy belefogjak. Ez lesz az utolsó ficem, amit megírok, s aztán már csak saját történetekkel fogok jelentkezni.De nem szeretnék sok mindent elárulni róla. A címe: Átkozott szerelem.


Remélem mindenki kíváncsiságát kielégítettem. Ha esetleg valakinek még eszébe jutott valami, akkor ma még megteheti, hogy feltegye a kérdését.
Sok-sok cuppanós!
Anita

Kérdésözön!!!

Sziasztok!

Tudom..tudom, azt mondtam eltűnök, de nem bírom ki, hogy egy nap legalább tízszer ne nézzem meg mi történt kicsi blogomon.
Úgy szeretek nektek mesélni, ma is nagyon izgalmas napom, teljesen fel vagyok lelkesülve. Azt hiszem jót tesz nekem majd ez a kis szünet, s majd aztán újult erővel,  jobbnál jobb fejezeteket tudok majd nektek hozni.
Rá kellett jönnöm, hogy igazság szerint nem is a kevés megjegyzés, vagy éppen a kevés szabad idő, ami hibás azért, hogy ezt a döntést hoztam. Kicsit elfáradtam, kiürültem.
Most érzem szükségesnek azt a kis időt, hogy lelkileg összeszedjem magam. Hatalmas változások vannak most az életemben. S minden ömlesztve jön és nagyon megterheli a lelki világom.
Na de visszatérve az eredeti okra, ami miatt most ezt a bejegyzést írom. Mostanában egyre több oldalon látom, hogy a szerkesztők felajánlják az olvasóknak, hogy bármilyen kérdést feltehetnek nekik.
Hát most én is megteszem ezt. Úgy érzem, ez egy nagyon jó lehetőség. Kérdezhettek a töri alakulásáról, az elkövetkező részekről, vagy akár rólam is. Mindenre őszintén fogok válaszolni.


Hatalmas pusszantás!

Anita

23. fejezet

Sziasztok!

Hát akkor itt lenne a következő. Azért nem tudtam tegnap hozni, mivel elutaztam. Több hónap elteltével, végre alkalmam nyílt, hogy meglátogassam a nővérem. Már nagyon hiányzott nekem, s remélem megértitek, hogy ez most fontosabb volt. 

A kommentek pedig nagyon elkeserítenek. 52 rendszeres olvasóval nem értem, miért kell könyörögnöm 10 darabért..:(
Nagyon sokat gondolkoztam ezen a héten, s úgy döntöttem, kicsit szüneteltetek. Erre a hónapra abba hagyom az írást. Egyrészt nagyon sok dolgom van, ami miatt egyre kevesebb időm van írni, másrészt pedig már az ösztönzés sem az igazi. Nagyon sajnálom, higgyétek el, ez a három hét nekem lesz a legnehezebb. Pedig a következő részben már sorsdöntő fordulatokra lehet számítani...:) Tudom, kicsit gonosz vagyok, de másként nem megy. 

Pusz
Anita

Még percekig álltunk egymás szemébe bámulva. Nem mondtunk egy szót sem, még is kommunikáltunk. A szemeink nyíltan mutatták, hogy érzünk valamit a másik iránt. Nem mondanám, hogy szerelmet láttam, hisz még magam sem tudom, milyen a szerelem érzése. Fogalmam sincs milyen az, ha valaki iránt mélyebb érzelmeket táplálunk.

Elmélkedésemet egy hatalmas tapsvihar zavarta meg. így sajnos el kellett szakítanom a szemem Edwardról, s a közönséget néztem. Mindenki felállva tapsolt nekünk. Már értem, miért állnak színpadra az emberek. Az elismerés nagyon jól esett, s meghatott a dolog. "Párommal" egyszerre hajoltunk meg, majd léptünk hátra a színfalak mögé.

- Sajnálom.- Lépett közelebb Edward, s kezét az arcomra simította. Most nem húzódtam el,  hagytam, hogy hideg keze végig járjon arcomon, s jeges érintést leheljen ajkaimra. Olyan meghitt volt a pillanat. Már én is emeltem volna a kezem, hogy végre én is hozzáérhessek szoborszerű arcához. Már majdnem elértem célom, mikor valaki megragadta a kezem, s maga elé fordított. Brittany szikrázó szemekkel meredt rám, s kezdett el velem kiabálni.

- Még is hogy képzelted ezt? Minden barátom előtt megszégyenítettél! Pedig én bíztam benned, hisz testvérek vagyunk. Te még is ezt teszed velem?- Próbált ártatlanul nézni, s ismét a lelkemre beszélni, de mivel már tudtam mire ment ki az egész, így egy árva szót sem hittem el monológjából.

- Nem érdekel! Egy szavad sem hiszem el, nem leszek a bábod, akit kedved szerint rángathatsz. Ó, lehet, hogy nem is vagyok annyira hiszékeny?- Elkerekedtek szemei, mikor saját szavait idéztem neki, azonban egy csepp bánatot sem láttam szemében. Még neki állt feljebb, mikor dühösen eltrappolt mellettem, szándékosan belém jött, ezzel felborítva engem, míg ő egy apró kuncogás, s megjegyzés kíséretében tovább is ment.

- Segíthetek?- Nyújtotta Edward felém a kezét, s én készségesen el is fogadtam azt. – Tudod, nagyon sajnálom, hogy ilyen a viszonyod a testvéreddel. Én nem is tudom, sokszor mit tennék, ha nem lenne ott a családom, hogy bátorítsanak, hogy segítsenek a helyes úton járnom. Britnek is ez lenne a dolga.- Edwardnak teljes mértékben igaza volt, s ez nekem nagyon fájt. Hisz már olyan hosszú ideje ők a családom. Persze Sarah és John a legjobb szülők, akiket valaha is magamnak kívántam, de ha arra gondolok, hogy Brittany és köztem hogy megváltozott minden, vagy hogy talán sose volt igaz a kettőnk között lévő testvéri kapcsolat, már is összefacsarodik a szívem.

- Nincs kedved meginni valamit?- kérdeztem meg hírtelen Edwardtól, aki jócskán meglepődött rajtam. Hisz az előbb még testvérem viselkedését analizáltunk. Most meg csak úgy hírtelen elhívtam egy randevúra. Nem csodálom, hogy szóhoz se jutott.

- Nagyon szívesen elmegyek veled bárhova.- felelte, majd széles vigyor ült ki az arcára. Egymás mellett haladtunk a parkoló irányába. A hiányérzet, ami az egész délelőttömet végig kísérte, most mintha ott sem lett volna. A történtek ellenére is vidáman lépkedtem mellette. Mikor a parkolóba értünk, a saját kocsija felé kezdett húzni.

- Várj, s az én autómmal mi lesz?- kérdeztem.

- Majd köldök Alicenek egy smst, hogy Jasperrel jöjjenek el érte, s vigyék haza neked.

- Kétlem, hogy repesni fognak az örömtől, amiért miattam ugráltatod őket. – Hisz akár külön is, mehetünk. Bár ez valóban nem bizonyulna a legjobb döntésnek.

- Ez csupán egy szívesség, ami miatt hidd el nem fognak megharagudni. – Mosolygott rám kedvesen.  Így nem tehettem mást, mint elfogadtam az ajánlatát, s miután lovagom kinyitotta nekem a Volvo ajtaját, beültem. Végül ő is megkerülte az autót, s csatlakozott hozzám.

Edward rutinosan vezetett, s igencsak gyorsan. Ami engem, egy cseppet sem zavart, mert mindig is imádtam a sebességet, csak sajnos az én furgonomból nem sokat lehetett kihozni. Edward feltekerte a rádiót, amiben épp az egyik kedvenc számom ment. A rock and roll dream egy olyan szám, amit bárhol, bármikor szívesen meghallgatok. Nem mondanám magam igazi rocker-nek, de a legtöbb zene, ami tetszik, az ezt a műfajt képviseli. Imádom a férfi rekedtes hangját, s azt, ahogy kiénekli a magasabbnál magasabb hangokat. Mikor az utolsó hang is elcsendesült, egy lágyabb női hang szólalt meg.  Azonnal felismertem, s vele együtt énekeltem.

A little tough love need hurt nobady

Never say this coming, this side of me……

Úgy körülbelül fél órával később Edward egy hangulatos kis hely előtt parkolt le. Majd miután, igazi úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót, majd én belé karoltam, s úgy sétáltunk a kávézó felé. Nem voltak sokan odabenn, így szabadon választhattunk, hova szeretnénk leülni. Egy ablak melletti asztalt választottam. A hely igazán szép volt. A fehér, s a tölgy színei domináltak mindenütt, az ablakból pedig tökéletes kilátás nyílt az erdőre. A pincérnő pillanatokkal később meg is érkezett egy itallappal a kezében. Figyelmét azonban teljes mértékben Edwardnak szentelte. Nem csodáltam, hogy Őt is ennyire elkápráztatta, de egy idő után kezdett idegesítő lenni bámulása. Halkan köhintettem egyet, hogy észrevegye magát, mire a lány sarkon fordult, s ott hagyott minket.

- Tudod, nem szép dolog, hogy ezt teszed az emberekkel.- mondtam neki.

- De én nem is tettem semmit.- válaszolt ártatlanul, de egy félmosoly ott bujkált szájának jobb oldali szegletében.

- Na persze, szegény lány, most biztos levegőért kapkod a pult mögött, mire Edward felnevetett.

- Engem egy lány sem érdekel, csak te.- Hajolt át az asztalon, majd szinte a számra suttogta szavait. A szívem majd kiugrott a helyéről, s talán egy röpke pillanatra meg is állt. Elképzelésem sincs, hogy mi fog történni, ha még közelebb kerülünk egymáshoz. Talán szívrohammal kórházba kerülök.

- Nem gondolod, hogy előbb talán tisztáznunk kéne pár dolgot? Nagyon sok dolog van, ami érdekelne veled kapcsolatosan. S addig, amíg nem válaszolsz a kérdéseimre őszintén, ne várd tőlem, hogy közel engedjelek magamhoz. Addig be kell érned a barátságommal.-Adtam neki ultimátumot, mire ő helyeslően bólogatni kezdett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy. De mielőtt belekezdhettünk volna egy újabb kérdezz-felelekbe, a pincér visszajött, hogy felvegye a rendelést. Egy epres shaket rendeltem, míg Edward csak egy feketekávét, de azt is csak nagy szájhúzások közepette. Nem értettem mi baja van. de nem is akartam ilyen kis aprósággal foglalkozni. Úgy újabb öt perc elteltével pedig már a kész italainkat hozták. Addig nem is beszéltünk semmi lényegesről. Csak arról, hogy mi történt ma az iskolában.

- De ha már itt tartunk, te miért nem jöttél be az órákra? Miattam?- Pirultam el, majd idegességemben a fülem mögé tűrtem kihulló tincseimet.

- Egy kicsit igen is, meg nem is.- felelte. – De tudnod kell, hogy csak azért mentem el, mert téged féltelek. Nem akarom, hogy valaminek a részese legyél. De azt is tudom, hogy ha veled akarok lenni, akkor mindez elkerülhetetlen.

- Lehetne kicsit részletesebben?- kértem tőle. – Kezdhetnénk, mondjuk azzal, hogy megmagyarázod nekem azt a képe t.- Edward mélyet sóhajtott, majd mélyen a szemembe nézett.

- Azon a képen valóban mi vagyunk. Én voltam az, aki az árvaházba küldött téged.- Mondta lehajtott fejjel, mire bennem megfagyott a vér is.