3.fejezet

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog, bár szerintem lehetett volna jobb is.
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik ez a történetem. Remélem most is kapok sok kokit, s nem utáltok majd meg nagyon.
puszi
Anita




Most arra volt szükségem, hogy minden gondolatot kizárhassak a fejemből. Egyedül akartam lenni. Hiába kerestem a válaszokat a kérdéseimre, mintha lehetetlen lett volna megtalálni rájuk a választ. Nagyon jól esett a sebesség, mindig kitisztul tőle a fejem. Futás közben egy szarvas csorda illatát éreztem meg, nem igazán szeretem a növényevőket, de azt hiszem most rám fér egy kis vadászás. Már a második szarvassal is végeztem, mikor már úgy éreztem nem bírok többet inni. Élettelen testét kiejtettem a kezeim közül, majd úgy döntöttem ideje hazamennem. Már kezdett világosodni. Minden bizonnyal kicsit messzebbre jöttem, mint terveztem.
Mire hazaértem már teljesen világos volt.
- Na végre, hogy vissza jöttél. Hol a fenébe voltál eddig?-támadott le Alice. -Most már mindig ezt fogja csinálni?-kérdeztem magamban, s jót nevettem ezen.
- Nyugodj meg Alice, csak kiszellőztettem a fejem, no meg vadásztam is a vendégünk miatt.-próbáltam viccelődni kevesebb sikerrel. Szóval azt hiszem ezt a részt inkább Emmetre hagyom.
- Nos igen, a kis vendéged, ahogy te nevezed, perceken belül felkel, s nagyon megijedt volna, ha nem talál idelent.-nyújtotta ki rám a nyelvét. Mi történt még nem voltam itthon?..Na mindegy. Míg vártam, hogy a kislány felébredjen, addig leültem Em mellé tv-t nézni. Baseball-t nézett, amit az egész család szeretett. Játszani is szerettünk, de azt csak akkor tehettük meg, ha vihar volt.
~ Már jön.-szólt hozzám gondolatban Alice. Ahogy hátra fordultam már ott is állt a lépcső tetején. Egyik kezében a maciját szorongatta most is, a másikkal pedig a szemét dörzsölgette.
- Jó reggelt.-köszöntem neki, mire álmos tekintetét rám emelte. Lassan botorkált le a hosszú lépcsősoron.
- Nektek is jó reggelt. Hol vagyok?-kérdezte, mikor oda ért hozzánk, s végignézett a családunkon.
- A házunkban vagy. De gyere ülj le. Mesélhetnél kicsit magadról.- mielőtt elviszik szeretnék minél több dolgot megtudni róla. A többiek furcsán néztek rám, hát persze, hisz ők nem tudják, hogy nem hallom a gondolatait.
- A nevem Isabella Swan, de anyukám mindig csak Bella-nak hív. -feltűnt, hogy még jelen időben beszél róla. Nem lehet könnyű elfogadni neki, hogy elvesztette az anyukáját.
- Nagyon szép neved van Bella.-mosolygott rá Rosalie. - Nem szeretnél valamit enni?-Bella először nem mondott semmit, de korgó hasa jelezte nekünk, hogy nagyon is szüksége van a táplálékra.



Bella

A szőke lány nagyon finom reggelit készített nekem, már nagyon éhes voltam, mert tegnap nem vacsoráztam. Anyuval mindig akkor szoktunk enni, mikor apa elaludt. Úgy sokkal békésebb. Vagyis az volt. Még egy kicsit meséltem magamról, elmondtam, hogy mit szeretek játszani, hogy már ismerem az ABC-ét, de az olvasás még elég nehezen megy, s hogy egyszer majd szeretnék valamilyen hangszeren is megtanulni játszani.
De én is sok mindent megtudtam róluk. Nagyon kedvesek voltak, főleg Edward és Rose. A többieket is megszerettem, de ők valamiért tartózkodóbbak voltak. Alice hozott nekem ruhát, Rose pedig kifésülte a hajamat. Azt mondták olyan vagyok, mint egy kis hercegnő, egész délelőtt hol beszélgettünk, hol pedig játszottunk. Mikor játékra került a sor Emmett volt az első, aki felugrott, hogy ő is jön, bevallom először megijedtem, tőle. Legalább tízszer nagyobb mint én. De a nagy testben egy gyerek lelke lakozott.
 -Emmett?-másztam oda hozzá ebéd után.- Nem akarsz fogócskázni?-eresztettem rá nagy boci szemeket. Bár anyu hiányzik nekem, de nagyon jól érzem magam ezzel a családdal.
- Na akkor jobb ha futsz, mert jaj neked, ha elkaplak.-én sikongatva rohantam a nagy medve elől, aki csak lomhán lépkedett utánam. Kis milliószor körbeszaladtuk a kanapét, mire elkapott. Azt hiszem megunta. Meg kell valljam azért kicsit én is elfáradtam, meg a szám is kiszáradt, így egy pohár narancslé kíséretében ültem le most a fiúk közé meccset nézni. A nagy tévézés közepette elnyomott az álom.


Edward:

Bella elaludt köztünk a kanapén. Az egész család szívébe belopta már magát. Gyermeki bája mindenkit elbűvölt. Már azt hittem megváltozott a véleményük az árva házat illetőleg. Nagyot tévedtem. Apám hívott telefonon. Valami azt súgta, nem kellene felvennem, mert nem fog tetszeni az, amit mondani fog.
-Igen?-vettem fel még is a csörgő készüléket.
- Szervusz fiam! Beszéltem Mrs Dawidson-nal, ő vezeti a helyi árvaházat. Elmeséltem neki a helyzetet.-persze ez csak egy kitaláció volt, apám azt mondta, hogy az utcán találtunk rá,s  valószinűleg az apja vitte magával, majd egyedül hagyta.
- Nem érdekelnek a részletek, csak azt mond mikor.-hangom még saját számomra is különös volt, sosem használtam ilyen hangnemet, főleg nem Carlisle-al szemben.
- Ma este hétkor.-mindenki felém kapta a tekintetét. Azt hittük, talán még lesz egy két nap, amit itt tölthet.
- Remek..-morogtam az orrom alatt, bár tudtam, hogy úgy is meghallja. Majd végül letettem a telefont.

Már hosszú ideje nem ültem a zongoránál, de most késztetést éreztem rá. Muszáj volt kiadnom a bennem lévő érzéseket. Mindent szerettem volna összefoglalni egy dalban.
De azt, hogy mik ezek, fogalmam sincs, érzem, hogy kötődünk egymáshoz. Mintha szükségünk lenne a másikra. És én csak úgy engedem, hogy elvigyék mellőlem. Miért ilyen nehéz az élet? Miért nem tudtam tovább haladni?-fejemet a kezeimbe temettem, az akkordok már ott sorakoztak a fejemben, én még sem tudtam leütni őket.

- Ne sírj! Az angyalok nem sírnak.-simogatta meg Bella a fejem, majd átölelt a nyakamnál.
- Honnan veszed, hogy angyal vagyok?-kérdeztem tőle, miközben felvettem az ölembe. Belepirult a kérdésbe, s a zongorán az "A" hangot nyomkodta.
- Hát csak az angyalok tudnak repülni.-kicsit leblokkoltam, most még is mit mondhatnék neki? A fenébe is, én egy vámpír vagyok, nem egy angyal, ha az lennék, most nem lenne ilyen helyzetben. Nem kellene egy hideg otthonba dugnunk.
- Kérlek ne szomorkodj.-ölelt át, s szorosan hozzám simult. Kicsit zavart ez a hirtelen jött közelség, még is melegséggel töltötte el a rég nem dobogó szívemet.
- Rendben. Szeretnéd, ha játszanék neked?-szeme felcsillant, s hevesen bólogatott. Leültettem magam mellé, s leütöttem az első hangokat. A hangok gyönyörű muzsikát alkotott, s minket magával ragadott a zene. Lassan a végére értem, talán a legszebb művem volt, amit valaha is készítettem. Az idő hihetetlen gyorsan haladt előre, már csak fél óránk volt hétig. Esme már elkészítette Bella csomagját, s már nem volt más dolgunk, mint várni.


- Gyönyörűen játszol.-mosolygott rám Bella.- Ugye engem is megtanítasz.- kérlelő szemekkel nézett rám.
- Hát persze.- hazudtam neki, hisz már hallottuk az autót, ahogy rákanyarodott a kis utcára, hogy elérjen a Cullen házhoz.


Egy kis idő múlva....

Az autó már leparkolt a házunk előtt. Két ajtó csapódást hallottunk, majd sietős lépteket, ahogy erre tartanak.
Esme és Carlisle ment ajtót nyitni, mint a hivatalos gyámunk.
- Jó estét kívánok! Isabella Swan miatt jöttünk.-köszönt egy morcos nő, a rúzsa rákenődött a fogára, egy cseppet sem volt kedves kinézete. Bár bárgyún mosolygott, gondolatban a háta közepére sem kívánta ezt az egészet.
- Önöknek is jó estét! De jöjjenek, fáradjanak csak beljebb.-invitálta be őket Esme a házba. Az otthon vezetőjével egy dajka tartott, akinek egész lényéből sütött, hogy imádja a gyerekeket. Csak remélni tudom, hogy Bella-val is ő fog foglalkozni. Carlisle és a nő elintézte a papír ügyeket, majd még egyszer utoljára megkérdezte tőlük.
- Biztosak benne, hogy nem szeretnék őt? Tudják itt biztos jobb helye lenne a lánynak. -próbálkozott, de a döntés már szilárd volt.
- Mi úgy gondoljuk, jobb lesz neki, ha lesznek mellette gyerekek akivel játszhat.- mind ránéztünk a szőnyegen ülő kislányra, aki most is a macijával játszadozott, mit sem sejtve arról mi fog most vele történni.
- Hát rendben.-felállt, majd Bella-hoz sétált.

-Szia!-guggolt le mellé, hogy közölje vele a rossz hírt .
- Csókolom!-köszönt ő is udvariasan.- A néni is szeretne játszani?-kérdezte meg tőle, s egy játékot nyújtott felé, amit Alice hozott neki, hogy ne unatkozzon a mai nap.
- Nem Isabella, nem játszani fogunk, most velem kell jönnöd.-kérdőn nézett rá, s már is visszahúzta a játékot.
- Én nem megyek magával sehova.- mondta, majd felállt, s hozzám szaladt.
- Ugye Edward? Én itt maradok veled. Mond meg neki.-ismét felvettem az ölembe, s a fülébe suttogtam.
- Hidd el jobb lesz neked így. Én nem vagyok angyal.-szükségem volt két mély levegőre, hogy el tudjak vele indulni, s átadni őt Mrs Dawidson-nak. Bella szeméből már patakokban folytak a könnyek.
- De én nem akarok! Tegyen le.-kapálózott az ölében. -Edward én veled akarok maradni, ígérem jó leszek.-kiabált, ahogy hátráltak ki az ajtón. Jasper mellém lépett, s próbált lenyugtatni, hogy ne szaladjak utánuk, s hozzam vissza Őt.
Most három ajtó csapódás volt, majd a motor felbőgött, s elhajtott....


ui.: A következő csak pár nap múlva lesz, mert most a másik oldalamhoz is kell írnom.
Persze komikkal meglehet győzni, hogy hamarabb legyen..:)