16.fejezet

Sziasztok!
Most én javítottam, bocs a hibákért! Úgy döntöttem nem emelem egy darabig a kommentek számát, hisz túlzásokba sem szabad esnem. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik írtak. Igazán sokat jelent.
Tehát a kövi ismét 15 komi után jön.
pusz
Anita

Bella:

- Dehogy is nem! De egy cseppet se félj, mert van egy tervem!-mondta barátnőm,  majd elkezdett húzni maga után. Épp hogy le tudtam kapni a kabátom a fogasról, annyira sietett.

- Hova megyünk?-kérdeztem meg tőle.

- A nénikémnek van egy ruha boltja Port Angeles-ben, s arra gondoltam, hogy szétnézhetnénk ott. Tudod, ott mindenféle jelmezek,  ruhák megtalálhatók. Olyan, mint egy kisebb bazár.

- És én erről miért nem tudtam eddig?-vontam ismét kérdőre, hisz imádtam az ilyen helyeket. Jó szórakozásnak tartottam, hogy akármibe beöltözhetek. 

- Mert nem kérdezted.-mondta már a kocsimban ülve. - De jobb lesz, ha igyekszel, mert így a végén lemaradunk mindenről.-Sürgetett, mire sikeresen elindítottam a furgonomat. Barátnőm idegesen dobolt végig a lábával, s nem volt valami biztató. Vagy azt hajtogatta, hogy nem fogjuk megtalálni a megfelelőt, vagy az időhiányra panaszkodott. 

- Nyugodj már meg egy picit. Tíz perc, s ott vagyunk.- Már tényleg kezdett az agyamra menni.

Alice:

Már nincs sok időm, s még Bella ruháját is be kell csempésznem. Jaj olyan gyönyörűek lesznek együtt. Mesébe illő pillanat lesz. 

Kilopóztam a házból a ruhával, a mit eddig sikeresen elrejtettem, s már rohantam is Port Angeles felé. Miután kiértem az erdőből, emberi tempóra kapcsoltam, majd fogtam egy taxit. Hisz még sem futkoshatok fényes nappal itt. Kifizettem a sofőrt, aztán egy hátsó ablakon belopóztam. A ruhát felakasztottam egy vállfára.

- Sziasztok! Clair néni?- Hallottam meg Caroline hangját. Még gyorsan eligazítottam a ruhát, aztán távoztam is. 

Bella:

- Szervusztok aranyom!- Jött oda hozzánk egy idős hölgy, majd kaptunk tőle egy-egy puszit. - Nektek nem készülnötök kéne arra a híres bálra?- Nézett ránk kérdőn.

- De igen, csak Bella-nak még nincs ruhája. Néni, muszáj gyönyörűnek lennie.- Kacsintott Caroline a nénikéjére, aki csak mosolygott barátnőm hevességén.

- Szóval fiú van a dologban?- Bökött engem oldalba. - Na gyertek, hátha találunk valamit. De azóta, nem kaptunk új holmit, mióta te itt jártál. Szóval nem tudom mik az esélyeink.- Mindketten lebiggyesztették a szájukat.

- Tudom, hogy csodákra vagy képes. - Még váltottak egy gyors ölelést, aztán belevágtunk a megfelelő ruha keresésébe. Rengeteg vicces dolgot találtam, s a legtöbbet fel is próbáltam. De ilyenkor mindig lehurrogták a fejem, hogy nem koncentrálok eléggé. A nénike folyamatosan Edward-ról kérdezősködött, én pedig nem győztem hárítani. Le sem tagadhatná, hogy Carol az unkahúga.

Egy órával később kezdte elveszíteni a báját ez a hely. S a lelkesedésünk is alább hagyott. Én már majdnem beletörődtem, hogy az otthoni ruhámat kell viselnem, s mindenki őrültnek fog tartani.

Ekkor azonban, megláttam őt. Megbújva kandikált ki hátul egy ruha kötet mögül. Nem is értettem, hogy kerülhette el eddig a figyelmem. 

- MEGTALÁLTAM!- Kiáltottam oda a többieknek, akik azonnal csatlakoztak hozzám. Mindhárman ámulattal néztük a ruhát. Derékig szorosan tapadt az emberre, aztán pedig kecsesen omlott szét egy hatalmas harang alakban. A felső része élénk rózsaszín, a szoknya pedig hófehér, amit további rózsaszín virágok díszítenek. Kelőképpen volt elegáns, s nem volt az a habosbabos túlzás, amitől az ember lánya elhányja magát.

- Ezt a ruhát nekem találták ki!- Lekaptam a ruhát, majd magam elé helyeztem, s úgy kezdtem el billegetni magam a tükör előtt.

- Gyere, bújj bele, s lássuk hogy áll.- Húztak az egyik öltöző felé. Féltem, hogy valami nem fog stimmelni. Hogy majd nem lesz jó rám. Vagy talán túl kövér vagyok ahhoz, hogy ezt a ruhát felvegyem.

- Lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet. -Hátráltam meg az öltöző előtt.

- Inkább nem mondok semmit. Befelé! Most!- Majd a hatás kedvéért lökött rajtam egyet. Carol-nak is be kellett jönni, mert egyedül nem tudtam volna belebújni. Először a szoknyákat vettem fel, aztán pedig a fűzőt, aminek volt egy olyan része, ami tovább haladt a szoknyámon.

Izgatottan léptem ki a tükör elé. Eddig lesütött szemeimet, most felemeltem, s magam is meglepődtem, hogy mennyire jól állt. Mintha egyenesen rám öntötték volna.

- Akkor már csak a hajad van hátra, s egy kis smink.- mondták, majd miután átöltöztem, leültettek egy székbe.

- Nem akarok lábatlankodni. Már így is olyan sokat segítettek.- Hajtottam le a fejem, s már készültem rá, hogy felálljak, de visszanyomtak a helyemre, s megint kaptam pár mérges pillantást, hogy maradjak nyugton.

- Ezzel mi is kikapcsolódhatunk egy kicsit. Aztán meg jó egy kicsit megfiatalodni mellettetek.- Kuncogtak egyet barátnőjével. Majd miután Carol is helyet foglalt neki láttak a hajunknak. Míg a hajammal bajlódtak, én addig egy magazint lapozgattam. Közben már a hajsütő vas is előkerült. További fél óra munka után megnézhettem, mit alkottak. Először Caroline-t vettem alaposan szemügyre. Az ő hajába nagyobb hullámokat varázsoltak, s ez által teljesen eltűnt az a kócos hatás, ami eddig jellemezte. Két oldalt egy kicsit fel is tűzték, csupán egy tincset hagytak szabadon lógni. 

- Nagyon szép vagy!- Mutattam rá, mire barátnőm kicsit elpirult. Nem volt hozzászokva a bókokhoz, ahogy én sem.

- Te sem panaszkodhatsz.- Vágott vissza, arra ösztökélve, hogy végre nézzem meg önmagam. Így a tükör elé fordultam. Azt kell, mondjam nagyon is tetszett az, amit láttam. Az én tincseimből is göndör fürtöket varázsoltak, annyi különbséggel, hogy az én hajamnak úgy körülbelül a fele a tarkómnál egy virág alakú konty volt. Elől pedig két vastagabb rész csattal le volt simítva, ezzel elegánsabb hatást elérve.

- Ez tényleg gyönyörű.- Magam sem hittem volna, hogy belőlem ki lehet hozni valami ilyesmit. 

- Szerintem is nagyon jól sikerültek. Köszönjük szépen.- Adott egy puszit a nénikéje arcára, majd miután én is elmotyogtam egy köszönömöt, elindultunk haza.


 

2 órával később.


- Caroline? Biztos nem lesz ez így sok? Hozzád képest kicsit túlöltöztem. - Már mindketten felvettük a ruháinkat. Barátnőmön egy ezüstös kék hosszú ruha volt. A vállait teljesen szabadon hagyta, csupán egy vékonyka pánt tartotta. A mellkasán egy kicsit lecsúszott, ezzel megmutatva egy picit, a dekoltázsát. Az egész egyszerűen volt nagyszerű. 

- Bella! Tökéletes vagy! És nem akarok többet erről vitázni.- Vettem két mély levegőt, majd kiszálltunk a furgonomból. Nem egy hintó az igaz, s én sem vagyok Csipkerózsika. Mert a hercegek csak bizonyos lányoknak járnak ki.

Egy újabb szippantás után felvettem az álarcom majd elkezdtünk felfelé lépkedni a hosszú lépcsősoron. A szervezők rendesen kitettek magukért. A színes lampionok bevilágítottak mindent. S a hold ezüstös fénye megcsillant a ruhákon. Az egész összhatás olyan érzést keltett, mintha egy tündérmesébe léptünk volna.
Ahogy megérkeztünk a bejárathoz a gyomrom görcsbe rándult. Egy középkorú férfi, üdvözlés képpen meghajolt, mire mi is tettünk egy kis pukedlit. Végül aztán bevezényelt minket a terembe. Ahhoz, hogy lejussunk az asztalokhoz, s a táncparketthez le kellett volna sétálnunk a lépcsőn. 

- Carol én erre nem vagyok képes.- Húztam közel magamhoz barátnőmet, hogy a hangos zene ellenére meghalljon.
- Ugyan már! Csak gyere utánam!- Súgott vissza a fülembe, majd ott hagyott. Odahajolt egy másik férfihez, majd aztán kihúzta magát, s kecsesen lépkedett lefelé. Én annak örülök, hogy eddig elértem ebben a szörnyetegben. S most mindenki előtt vonuljak végig egy 7 centis magas sarkúban, és mivel hogy bámulni fognak biztos az orra bukásom!
- Caroline Klinger!- jelentette be barátnőmet, azt hiszem, hogy a polgármester. Remek. miután sikeresen leért, ő is megfordult, s mindenki arra várt, hogy elinduljak. Lecsúsztattam a vállaimról a köpenyem, majd odaléptem én is a férfi mellé. Mindenki pillantását magamon éreztem. Hálás voltam Britt-nek ezért a maszkért, így nem láthatták az arcom lángolni. 

Pillanatokig csak álltam ott megkövülve. Láttam Sarah-t és John-t. Britt-et és barátait, ahogy engem néznek. Jobban mondva az egész terem engem bámult. Mintha sosem láttak volna még fehér embert. 

- Isabella Marie Swan!- kiáltotta el magát a mellettem álló férfi, ezzel elvéve tőlem minden féle lehetőséget a menekülésre.
Így nem volt mit tennem. Elindultam, s végig csak azért imádkoztam, hogy ne essek el. Ó Istenem, add, hogy ezt épségben megússzam, kérlek.