BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »
A fejlécet nagyon szépen köszönöm Mesi28-nak! Millió puszi érte :)

2011. július 3., vasárnap

3.fejezet :))

Nos tessék itt a harmadik fejezet ! Anita megkért engem hogy tegyem fel :)) Remélem tetszeni fog nektek :)) Na hagylak is titeket ! olvassátok ! :)) aztán kérnénk pár komit is !! Komi nélkül nincs ihlet szóval kérlek titeket írjatok !!

puszi : Sophie :))

3.fejezet

Újabb két hét szállt tova. A fájdalom bár tompult bennem, el nem tűnt, s én valahol legbelül tudtam, hogy nem is fog soha. Mert bár nappal Jacob beragasztja az izzó sebeket, éjszaka még is felszakadnak, és jobban fájnak, mint előtte valaha. Már lassan egy teljes hónapja ez megy, pontosabban éppen ma 27 napja. Ez alatt az idő alatt elfogytak a könnyeim, csillapodott a dühöm és a nélkül ki tudom ejteni a nevét, hogy összeroppannék. Legalább is, ez a tökéletes álcám. Minden nap járok suliba, tanulok, elvégzem a rám hagyott házimunkát, a szabad időmet pedig Jacobbal töltöm. Nagyon sok mindent megtudtam róla, többek között a Jasminnel való kapcsolatát és életének talán legnagyobb titkát. Ami nagyon sok erőt nyújt nekem, és újra meg újra felidézem magamban szavait.


- Tudod Bella azokban a napokban tényleg elveszettnek éreztem magam. Minden olyan furcsa lett. Valahogy a világ megváltozott körülöttem, és én nem éreztem magam a részesének. Nehéz volt elfogadnom, hogy az eddig tökéletesnek hitt életem fenekestül megváltozott. Jasmin és én egy hét múlva elhagytuk La Push területét. Csupán a legszükségesebb dolgokat vittük magunkkal, annyit, amennyi a túléléshez szükséges és nélkülözhetetlen lehet. Az első napokban az erdőben aludtunk. Ami az enyhe kezdeti napokban még kellemes is volt. Összebújni egy hálózsákban a szerelmeddel, s közösen kémlelni a csillagokat, egyszerűen felejthetetlen pillanat volt. - Sajnos akaratom ellenére jutottak eszembe a saját emlékeim is. Azon az estén, mikor Edward kiszöktetett a kórházból, mi is összebújva kémleltük a csillagokat, s vallottunk egymásnak örök szerelmet. Mekkora hazugság!

- Természetesen, ez nem maradt mindig így. Nappal az éhségtől, éjjelenként pedig az egyre komorabb hidegtől szenvedtünk. A biológia szükségleteink teljességgel kielégítetlenek voltak, ezért sokkal ingerlékenyebbek is lettünk. Ráadásként én tízszeresen éltem meg minden érzelmi impulzust. Nem volt más választásom, éhes voltam és fáztam. Az ösztöneim vezettek, s én megtettem azt, amit megígértem magamnak, hogy sosem fogok. Szándékosan farkassá változtam. Egy másfél méteres monstrumként szemléltem a világot magam körül. Minden annyira más volt, mint emberként. Most igazán a természet részének érezhettem magam. A legkisebb neszt is tökéletesen meghallottam és akár csukott szemmel, szimplán szagok alapján is megfelelően tájékozódtam volna. Így ráhagyatkoztam az állati mivoltomra, s tettem azt, amit az ösztöneim diktáltak. Elejtettem egy szarvast, majd úgy nyersen, ahogy összerogyott a karjaim közt, nekiestem, Miután csillapítottam az éhségemet, azon voltam, hogy felfedezzem a képességeimet. Elképesztően gyors voltam, szinte láthatatlanul suhantam a föld felett, s piszkosul élveztem. Most már úgy éreztem enyém a világ, s nem lehet senki, aki ellenszegüljön nekem.

Egészen addig, míg meg nem jelent Ő….

Lezserül egy fának támaszkodott és engem nézett. Félhosszú, világosbarna göndör haja volt, a szemei arany barnák, amik körül vastag lila csík húzódott. A bőre olyannyira fehér volt, mint a frissen lehullott hó. Nem szólt egy szót sem, csupán ott állt, s engem nézett meredten, mintha bármelyik másodpercben készen állna arra, hogy darabokra tépjen. Amit én felettébb furcsállottam. Először is, ha az ember a párosunkra tekint, s felméri az erőviszonyokat, egyértelműen engem kiállt ki győztesnek.

Azonban én még is úgy éreztem, van benne valami, amitől tartanom kell tőle. Az-az édes illat, mely már túlontúl émelyítő volt számomra, felkorbácsolta az idegeimet, s úgy döntöttem, nem várok tovább, megszólítom.

- Ki vagy, és mit keresel is?- azonban, ahogy szólásra nyitottam a szám, ugatáson kívül semmi mást nem hallottam. Mondanom sem kell, mennyire örültem neki.

A srác enyhén elmosolyodott, majd előre tett egy lépést. Azonnal beindultak az ösztöneim, s támadó állásba állva vicsorítottam az előttem állóra.

- Hé Pajti! Talán előbb változz vissza, mert így egy szavadat sem értem. – Hangja ütemesen szelte át az erdőt, s volt benne egy sosem hallott búgás, ami olyan különlegessé tette. Az én figyelmem még sem ez ragadta meg. Változza vissza? Azt még is hogy kéne csinálnom? Mivel jobbat nem tudtam, ezért megráztam a fejem, hátha veszi a lapot.

- Látom, te még új vagy. Az igazat meg vallva, én sem vagyok különösebben otthon ezekben a dolgokban, de a vérfarkasok, akikkel eddig találkoztam, könnyedén változtattak a helyzetükön. – válaszolta. Vérfarkas? Többiek? Semmit sem értettem az egészből, de egyben biztos voltam, válaszokat akartam minél előbb. Így jobb ötlet híján erősen koncentrálni kezdtem, s arra gondoltam, hogy újra ember legyek. Aztán láss csodát, végül sikerült.

- Hol vannak a ruháim?- kérdeztem, ahogy magamra pillantottam, s a nem kívánatos részleteket igyekeztem eltakarni. Micsoda üdvözlés, nem?

- Azt hiszem, a ruháid valahol cafatokban hevernek az erdő mélyén. Tudod az anyag nem olyan rugalmas az átváltozáskor, mint a te bőröd. - mutatott rá, hát persze. – Tessék, vedd ezeket fel. – nyúlt bele egy hátizsákba, s a kezembe nyomott egy farmert és egy kockás inget. – Úgy sem az én stílusom. – Tette még hozzá. Rajta egy fekete bőrnadrág és kabát volt, amely alatt nem viselt semmit. Így az előbb nekem szánt ruhákat nézve, össze se lehetett hasonlítani a stílusokat.

- Jacoooob! Hol a frászban vagy? Az istenit!- Hallottam meg a világ legédesebb hangját a világon, aki egyenesen felénk csörtetett. Ő még nem láthatott minket, de én meg tudtam állapítani, hogy két percen belül ideér. Egy perc ötvenöt, egy perc ötvenhat…és két perc.

- Még is hol voltál? És mit jelentsen ez az egész? Megbeszéltük, hogy nem fogod ezt tenni!- kezdett el azonnal kiabálni velem. Olyan édes volt, ahogy ráncolta az orrát, és ajkival enyhén csücsörített. Leginkább ahhoz lett volna kedvem, hogy itt és most ismét magamévá tehessem. Éhes szemekkel vizslattam a testét, miközben Ő csak mondta és mondta, bár fogalmam sincs mit.

A pillanatot egy harmadik személy krákogása zavarta meg, akinek el is felejtkeztem a jelenlétéről. Szerelmem azonnal felé kapta a tekintetét, s szorosan hozzám húzódott.

- A nevem George. És bennetek kit tisztelhetek?- kérdezte meg tőlünk, miközben széles mosollyal az arcán vigyorgott ránk.

- Hello! Az én nevem Jacob, Ő pedig Jasmin.- mutattam be szerelmem, majd összefűztem ujjainkat. – Ki vagy te?- kérdeztem meg, ami már az első pillanattól érdekelt.

- Ha nem csal az emlékezetem, épp az előbb mutatkoztam be.- válaszolt, kikerülve a kérdésemet. – Egyébként meg én is csak olyan vagyok, mint ti. Egy kóborló. – Nem mondhatnám, hogy elégedett voltam az elhangzó válasszal, még sem akadékoskodtam tovább. Az utjaink visszavonhatatlanul keresztezték egymást, s bár még nem bíztam benne, nem bántam, hogy kicsiny csapatunk bővült egy újabb taggal.

Hónapokat töltöttünk el együtt, míg elárulta az Ő titkát. Addigra már én is és kedvesem is tökéletesen bíztunk benne, így semmit sem változtatott a kapcsolatunkon az, hogy egy vámpír lett az úti célunk. Hisz mi okunk is lett volna a bizalmatlanságra? Ugyan úgy, mint mi is, Ő is állatokkal táplálkozott, csak éppen számára a vérük jelentette a túlélés kulcsát.

És bár, mikor megtudtam ezt a titkot, távolság tartóbb lettem vele szemben, még se szakítottam meg a kapcsolatunkat. Most már tudom, hogy életem egyik legnagyobb hibája volt.

Egy idő után már a barátomnak, sőt a legjobb barátomnak tekintettem őt. Nem hallottam meg Jasmin szavait vele kapcsolatban. Ő mindig érezte, hogy valami nem stimmel vele, de én túl elfogult voltam, s ez okozta mindkettőnk vesztét.

Egyik délután, úgy döntöttem, hogy bemegyek a közeli falucskába, hogy élelmet szerezhessek magunknak. Csupán egy órát töltöttem távol, de mikor visszaértem, valami olyan fogadott, ami egészen beleégett az elmémbe, s mintha égő vassal kínoztak volna, úgy égetett.

Jasmin vérben fagyva feküdt annak a mocsoknak a karjaiban, aki az utolsó csepp vérét is kiszipolyozta belőle. Ledermedve álltam előttük, moccanni sem bírtam. A szívem dirib-darabokra tört, s olyan fájdalmat éreztem, amit még sosem, s amibe majdnem belehaltam.

- Hupsz!- csupán ennyi mondott, miután észrevett, majd nyelvével végignyalta az ajkain lecsorduló vércseppeket. Én továbbra sem tettem semmit. Csak álltam ott, mint egy darab fa, s hagytam, hogy az a személy, aki tönkretett, kisétáljon az életemből.

Jacob fájdalma nem hasonlítható össze az enyémmel. Mert bár az elvesztése így is pokolian kínoz, de én magaménak tudhatom azt az igazságot, hogy Ő a világ valamelyik részén él, és élni is fog, míg a világ a világ. Ez az egy dolog tart még engem is életben, mert nélküle a világ üres lenne, és én soha többé nem lehetnék részese.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
URAM ISTEN!!
Szegény Jacob szegény ez enyhe szó elveszett üres élettelen Jacob és most Bella tartja megint a lelket vagyis egymásban megbízott Georgeban de az megölte élete szerelmét akivel áthidaltak mindent. Jasmin érezte a veszélyt de Jacob nem akarta elhinni nem törődőtt vele és ez lett. Nagyon szomorú könny fakasztó lett.. Bellában él az a tudat h Edward él de Jacobban mi? Hogy meghalt a szerelme barátja által akit annak hitt.Jacob bántotta az apját ez pedig még jobban növeli terhének és fájdalmát
Várom hogy hogyan tovább!
Melinda

reni :) írta...

Szia!
Nagyon sajnálom szegény Jake-et! Ilyesmit igazán nem lehet könnyű feldolgozni, főleg, hogy a saját apját is bántotta, és élete szerelme is miatta nem lehet vele soha többé...
Így most kicsit nekem hasonlít Edward-ra, hisz mivolta miatt, és az elkövetett hibák miatt valahol bizonyára egy szörnyetegnek gondolja magát...
Ez nagyon szomorú, és bár Bella helyzete mindemellett valóban eltörpül, hisz míg az ő szerelme létezik, addig Jacob-é már nem =(
Kíváncsi leszek a folytatásra
Puszi
reni :)

Szandi írta...

Megint csak wáó! Nagyon jó fejezet lett. Nem vagyok Jacob fan...sőt..., de haggyuk most azért még is csak sajnálom valamennyire...és tényleg egymásban tartják a lelket. Azért remélem Edwarddal valahogy összejön Bella. Nagyon várom a köv. fejezetet. Millió puszi: Szandi

Névtelen írta...

Szia!
Tetszik a törid , csak így tovább!
ancsa

Névtelen írta...

Ez kegyetlen volt!Még hogy ez a George csak állatokkal táplálkozik?Jó kis álca volt az aranybarna szem..Nagyon kitartó,ha hónapokig várt a megfelelő alkalomra..Gyanítom még előkerül,de akkor már vki vonja ki a létezésből...
szia Dona